Védett: Amnesztiát a szavaknak!3. A karrier szó energetikája – negatív aspektusok
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Szintén olvasóim kérdezték e-mailben, hogy miért használom a konferencia szót a Női Önmegvalósítás Napon. Kérdezték ezt joggal, hiszen a mai köztudatban a konferencia alapjelentése a valamilyen konkrét téma köré vagy
Na jó, nem most előszőr:), de most úgy, ahogy eddig sohasem. A Kossuth rádióban (szombat 9-10-ig a Smink Nélkül-ben) érdekes női témákról volt szó…. az egyik téma a görög társadalom
A mai bejegyzésben egy önismereti gyakorlatra invitállak. Ha van kedved mélyedj egy kicsit bele a következő kérdésekbe, melyek a „karrier” szó és a Te kapcsolatodat igyekeznek körüljárni. Válaszaidat esetleg le
Sok visszajelzés érkezett a konferenciával kapcsolatban,aminek szívből örülök! Azonban többen rákérdeztek, hogy miért használok bizonyos szavakat. Ezért úgy döntöttem, hogy itt és most meg is válaszolom számukra a kérdést: Karrier
Az önmegvalósítás útját, a női kiteljesedés lehetőségeit tárom fel, teszem szabaddá a mai modern nő számára.
2008-óta vezetem a Női Önmegvalósítás Kincsestárát – N.Ő.K. szakértői oldalát. Női problémákra női megoldásokat kínálva. Önismeret, önfejlesztés, önmegvalósítás.
A kapcsolatfelvételhez kérlek tölsd ki az űrlapot a Kapcsolat oldalon
© Minden jog fenntartva! | A Női Önmegvalósítás Kincsestára. | ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat | Impresszum
Weboldalt készítette: WeblapMentor