Hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja azt, amire született. Mi több, minél többen állunk önazonos, eredendő lélek küldetésünkben annál tisztább, élhetőbb lesz a világunk is.
De hogyan jutottam idáig és mi mindent csináltam már meg ebből? Avagy saját küldetésem eredményeiből szemezgetve:
Eredetileg angol nyelvtanárként kezdtem pályafutásom, ezzel párhuzamosan pályaoerintációs és karrier tanácsadónak, coachnak, több ágban természetgyógyászati vonalon képeztem ki magam. 2003- NyelvIskolát-és Karrierstúdiót alapítottam, majd 2005-ben a Fény-Forrás Élet-és Mozgásközpontot. 2013-ban az AranyAsszony Iskolát és budapesti központját a Grál Házat. 7 könyvet írtam és 38 online önfejlesztő tanfolyamot állítottam össze az önmegvalósítás minden szintjén. Szakterületemmé vált az önmegvalósítás fizikai, lelki-érzelmi, mentális, szellemi-spirituális értelemben egyaránt.
A 25 éves segítői pályafutásom tapasztalatai és tanulmányaim alapján több segítő módszer kísérleteztem ki és állítottam össze, melyeket már nem csak magam alkalmazok, hanem lelkes tanítványaim is.
Köztük a NEF, a Szinkron Életrendszer, coaching és terápia, a Személyiség Integrációs család-és rendszerállítás, valamint a PersonaScope személyiség-és életút elemzés. Elindítottam a Méhnővérek képzését, kezdeményezőjévé és szószólójává váltam a női egészség, és kifejezetten a méh egészség témáinak.
A hétköznapok során kineziológiaoktatás és kezelések, életmód-tanácsadás és terápia, holisztikus karrier tanácsadás, PersonaScope szemlyiség-és életőt elemzés kapcsán; a családállítás, pszichodráma és a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia mesterhármasára épülő Személyiség Integrációs Tréningeken; személyiség és nőiségfejlesztő csoportos programokon, meditációkon, szertartásokon; a női EGÉSZséget segítő Női Energia Fitnesz csoportjaimon vagy az AranyAsszony körökön találkozhatsz velem személyesen.
Az interneten keresztül több távoktatási programot is igénybe vehetsz, melyek az önmegvalósítás anyagi szintű témáit (pl. pénzkezelés, női önmenedzsment, önérvényesítés, karrier, álláskeresés, célkitűzés-célmegvalósítás), lelki-érzelmi témáit (pl. pozitív énkép fejlesztés, önértékelés-önbizalom építés, párkapcsolati harmónia), szellemi-spirituális témáit (ÖrömTest építő ÉletReform Csakratanfolyam, AranyEmber, Új Valóság –Új Föld teremtő programok) is felölelik.
Rendszeresen írok és publikálok az interneten, és szülőanyja és lelkes szerkesztője vagyok a 2008-ban létrehozott, Női Önmegvalósítás Kincsestár (N.Ö.K.) honlapjának (noionmegvalositas.hu). A N.Ö.K. honlapján blogot vezetek és az aktuális nőiséggel kapcsolatos programokról, tanfolyamokról is itt tájékozódhatsz.
Nemzetközi szinten képviselem hazánk kulturális hagyományait, kifejezetten a nőiségtörténeti kutatásaim kapcsán végzett eredményeket adom közre. Közülük kiemelkedő a magyar szakrális női örökséget képviselő és visszatanító AranyAsszony Tradíció tanátásainak átadása, mely hagyományvonalnak felkért hagyatékőrzője és tanítója vagyok.