Advent 4 hete – a fény újjászületése
Szent András napjához legközelebb eső vasárnap megkezdődik az Adventi időszak. Az előző években az utcákon mindenki rohangált, üzletből ki és be, szinte nem lehetett hallani más beszédtémát csak, hogy ki

Az örök női tudás természete ösztönösen Tudó és Cselekvő. Benne lévő, a lényegben élő, erőben álló minden erőfeszítés nélkül, könnyedén teremtő. A szavak nem előzik meg a megélést, hanem követik

Látva, hallva, hogy lelkesen, néhány esetben valósággal harcos anyatigrisként kiállok a női méh egészségéért, megóvásáért különösen a hysterectomia (méh eltávolítás) ellen, gyakran kérdezik meg az Olvasók, Tanítványok, hogy miért fontos

A női méh kapcsán úgy tartják az orvosok – és a köztudat is, hogy a gyerekszülés miatt van rá szükség. Ha ezt a feladatát betöltötte, vagy a nő már „kifutott”

2008-ban elkezdtem a női önmegvalósítás témájának fontosságát hangsúlyozni, 2016-ra a terv szerint haladva a női teljesség útjának szintjeit sorra jártam végig, rendeztem keretbe. 2008-ban volt az első Női Önmegvalósítás Konferencia,