A Pénzügyi Függetlenség Útján és a legnagyobb bőségblokk.

A Pénzügyi Függetlenség Útján és a legnagyobb bőségblokk.

A Pénzügyi Függetlenség Útján…

és a legnagyobb bőségblokk

 

A Jól-Lét és bőség egyik eszköze

A pénzügyi függetlenség számomra azt is jelenti, hogy képes vagyok függetleníteni magam a korlátozó mintáimtól, a visszatartó szokásaimtól, azaz képes vagyok az „itt és most”-ban valóban szabad választásokat hozni. Ilyen értelemben a függetlenség nagyon nagy szó, hiszen valódi szabadságot jelent. A magam részéről arra vágyom, hogy a pénzügyeim terén is effajta szabadságot élhessek meg.


Pénzügyek terén a függés megszüntetése azt jelenti, hogy a függő állapotok felszámolásán dolgozol. Ez az én saját meghatározásom. Fontos, hogy ugyanígy te is megalkosd a saját képedet az anyagi függetlenségről. Számodra mit jelent az anyagi függetlenség állapota?
Az anyagi függetlenség pénzügyi meghatározása egyébként az, hogy akkora passzív jövedelemmel rendelkezel, amely szűkebb értelemben fedezi a kiadásaidat (mely természetesen tartalmazza a megélhetési költségeidet, a megtakarításaidat, az adakozásra szánt havi összeget), tágabb értelemben pedig tartalmazza a távlati céljaidat szolgáló befektethető havi plusz bevételt is.

Az anyagi függetlenséghez vezető 6 lépés:

  1. Első lépése szerintem az, hogy nincsenek adósságaid.
  2. A második lépés, hogy nincs olyan ember, akinek a bevételétől te úgy függsz, hogy neked nincs bevételed (azaz nem vagy eltartott).
  3. A harmadik lépés, hogy alkalmazott vagy, ami miatt még függő állapotban vagy a munkáltatódtól, és közvetve a gazdasági folyamatoktól.
  4. A negyedik lépés, hogy vállalkozó vagy, és a piaci változásoktól, a vásárlóidtól válsz függővé. Ugyanakkor ez már nagyfokú szabadságot és mozgásteret ad az előzőekhez képest.
  5. Az ötödik lépés, hogy munka-jellegű tevékenységeid mellett, vagy azokból fakadóan passzív jövedelemre teszel szert. Tehát olyan jövedelmed van, amiért nem kell effektíve már megdolgoznod.
  6. A hatodik lépés, hogy a passzív jövedelmeid elérik azt a mennyiséget, amiből már fedezni tudod az összes kiadásodat a megtakarításaiddal és az adakozásra szánt összegekkel együtt. Itt már nem azért dolgozol, hogy fenntartsd magad, vagy az életszínvonaladat, hanem inkább már az a cél, hogy mindez a jövőben is megmaradjon, és a vagyonod tovább gyarapodjon.

Három dolgot szeretnék most megnevezni, amelyek mindegyikéről volt már szó korábban, ám most más lesz a megvilágítás! Íme, a három szokás a mindennapokban, amelynek megvalósítása hatalmas lépést jelenthet a családod anyagi biztonsága, jóléte és gazdagsága felé:

  1. Tanuld meg kontrollálni a pénzed! – azaz kezdd el megfigyelni és kontrollálni önmagadat.
  2. Takaríts meg rendszeresen! – azaz kezdd el irányítani a pénzáramlásodat a céljaidnak megfelelően
  3. Fektesd be a megtakarított pénzed! – azaz áramoltasd és gyarapítsd

Ha már eljutottál az első lépésig, azt gondolhatod, hogy könnyű dolgod van. Sajnos azonban sokan itt abba is hagyják. Azaz belátják, hogy nem jól működtetnek valamit, esetleg még meg is találják a hibás működés forrását (pl. szülői mintában azonosítják), de aztán, mint aki jól végezte dolgát, a továbbiakkal mit sem törődve azt mondják, hogy „ez nem miattam van így, hanem a szüleim miatt”, „nem tehetek róla”, „nem tudom megváltoztatni”. Mindez persze egy jól ismert önvédelmi mechanizmus, amit a pszichológia hárításnak nevez, és azt jelenti, hogy gyakorlatilag elutasítod a megoldást, a továbbjutást, és helyette a kialakult rossz állapotot elfogadod. Elfogadod… azaz pontosabban kényszerűen belenyugszol és vergődsz tovább.

A titok egyszerű: légy elkötelezett önmagad és a célod iránt

 

Az elszántságod mértéke, azaz az elkötelezettséged fogja megmondani, hogy meg tudod-e változtatni a szokásaidat, vagy sem. Ez egyrészről döntés, másrészről komoly önfegyelem és akarat kérdése. Bennem ezek elég erősen vannak jelen, mondhatni csökönyös is tudok lenni, a végsőkig ki tudok tartani valami olyan mellett, amit igazán akarok. De ez nálam sem volt korábban mindig így, idő kellett hozzá, míg megtanultam kitartó lenni, újra és újra próbálkozni és nem feladni. Az önmagad melletti elkötelezettség is „csak” egy szokás. Tehát megváltoztatható!

Te akadályozod a bőség feléd áramlását?

 

pénzblokk

Egy dolog, hogy újabb bevételi forrásokat keresel és teremtesz magadnak, amiért plusz munkát vállalsz, vagy vállalkozást indítasz. Egy másik, hogy ebből a szándékodból és törekvésedből mi valósul meg. Elképzelhető ugyanis – és ez elég gyakori jelenség –, hogy rengeteg energiát mozgósítasz azért, hogy több pénzed legyen, ellenben egy idő után mindig ugyanabba a helyzetbe kerülsz vissza, mert vagy elapadnak a bevételi forrásaid, vagy nem várt többletkiadásaid keletkeznek. Egy a lényeg, úgy érezheted, mintha az egész univerzum összeesküdött volna ellened és mindenki azon dolgozna, hogy annak ellenére, hogy te újra és újra hatalmas erőfeszítéseket teszel, neked mégse lehessen több és jobb.

Ez tipikusan az önszabotázs területe…. nem az univerzum gátol, hanem te saját magadat. Te vagy az, aki megakadályozza a bőség feléd áramlását. 

A pénzzel kapcsolatos önszabotázs leggyakoribb okai:

  1. „nem érdemlem meg a jót”, „nem vagyok méltó a bőségre”, önkétely
  2. öngátlás, önmagunk megtagadása – tanulási folyamatok miatt, úgymond ösztönzésképpen visszatartod magad előtt a bőség és vele az elkényelmesedés kockázatát
  3. önbüntetés – valamilyen vélt bűntett elkövetése miatt elzárod magad a jótól, mintha az egyfajta jutalom lenne
  4. tartozás-törlesztés valaki felé – többnyire tudatalatti mechanizmusként működik
  5. hitrendszeri blokkok – korlátozó és gátló programozás a család, az oktatási rendszer és a társadalom egészéből érkezően
  6. szegénységi fogadalom előző életbeli, vagy jelen életbeli tapasztalatok alapján
  7. téves hiedelmek – „a pénzért keményen meg kell dolgozni” stb.

 

A szegénységtől való félelem

 

A szegénységtől való félelem: a legnagyobb bőség-blokk!

A bőségünk, gazdagságunk és az ennek alapját képező pénzmennyiség, mellyel rendelkezünk, megmutatja, hogy jelen pillanatban hányadán állunk a teremtéssel. Ha hiányt szenvedünk és a pénz áramlása kiegyensúlyozatlan, egyértelmű, hogy a pénzteremtési képességünk félelmek által blokkolva van, méghozzá valószínűleg az első számú mumus, a szegénységtől való félelem által. Ahhoz, hogy a pénzügyi stabilitás és az anyagi függetlenség útján előrehaladhass, értened kell a gazdagság és a szegénység kapcsolatát, és magát a félelmet, ami a szegénységben tarthat téged.

A gazdagság és a szegénység két út, két olyan út, melyek egymáshoz képest ellenkező irányba haladnak. Nem járhatsz egyszerre mindkét úton! Ha gazdag szeretnél lenni és bőségben élni, akkor nem fogadhatod el a szegénység útjára jellemző állapotokat, megéléseket, körülményeket. A gazdagsághoz vezető út kiindulópontja a vágy, a vágy arra, hogy teljességben élhess. Ezzel szemben a szegénységhez vezető út kiindulópontja a félelem, a félelem attól, hogy még kevesebbed lesz, hogy nélkülözésben élsz.

 

A gazdagság legádázabb ellenségei a szegénységről alkotott gondolatok és lelkiállapot.

Ez a két gondolatforma egyszerűen ellenkező irányban hat, és csak rajtad áll, hogy melyik irányban teremtesz.


HA NEM TUDSZ OTT LENNI SZEMÉLYESEN, AZ EXTRA AJÁNLAT

2021.08.11. ÉJFÉLIG

MÉG FELHASZNÁLHATÓ!

Az Extra ajánlat tartalma:

  • egy 2.5 órás Tudatos Pénzkezelési ismereteket átadó tömény előadás
  • egy 1 órás pénz-bőség blokkoldó és felépítő meditáció
  • egy plusz 1 órás AJÁNDÉK Pénz Vonzó meditáció
  • ÉS egy gyakorlati önfejlesztő könyv a Pénz Boldogít érkezik hozzád a futárral!

A Bőség Est során 5 szinten foglalkozunk a pénz-gazdagság-bőség témákkal:

FIZIKAI-ANYAGI, ENERGETIKAI, RACIONÁLIS-MENTÁLIS, LELKI-ÉRZELMI, SZELLEMI-SPIRITUÁLIS szinteken. Kiemelt téma a 10 leggyakoribb pénz hiányt okozó ok, ami miatt megfosztjuk magunkat a bőségtől.

Az előadás után PÉNZ-SOROMPÓK oldása és Bőség VONZÓ meditáció lesz.

Témák vezérgondolatokban:

  • A gazdagság 3 szintje: anyagi – lelki – szellemi
  • Pénz addig lesz a Földön, amíg meg nem tanuljuk a leckéjét. Hogyan és miről tanít bennünket a pénz?
  • Miért ad pontos leírást az énképünkről és az önértékelésünkről a pénzünk mennyisége?
  • Pénzügyi szokásainkon keresztül legalapvetőbb személyiségbeli mintázatainkra láthatunk rá – miért is?
  • Gazdagságtudatosság =bőségtudatosság hogyan valósítsd meg?
  • Szegénységtudatosság = hiány tudatosság hogyan alakítsd át?
  • Az anyagi függetlenségbe vezető 3 pillér megteremtése az életedben
  • A jól-lét megengedése – miért nem engeded magadnak meg a bőséget, szeretetet? hogyan tudunk átlépni a megengedésbe, s azon túl a VAN végtelen szeretetének elfogadásába

Várlak szeretettel a Gazdag Vagy! BőségTeremtő napon:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életmód tanácsadó-és terapeuta, Szinkron Mester Coach, SzInT családállítás vezető

7 önfejlesztő könyv, köztük A Pénz Boldogít! – pénzszemléleti tanítások, pénzkezelési praktikák című könyv írója

A 3 szintű Tudatos Pénzkezelés tanfolyam oktatója (pénzügyi biztonság, pénzügyi stabilitás, pénzügyi függetlenség)

 


A PROGRAM RÉSZVÉTELI DÍJA

I. Részvételi díj: 10 000Ft 

II. EXTRA ajánlat:

 az est részvételi díja + annak hanganyaga + AJÁNDÉK pénz vonzó meditáció+ Pénz Boldogít című önfejlesztő könyv – Hogyan és miért segít valóban hozzá a pénz a boldogulásodhoz? 4800Ft  + postaköltség (1800Ft MPL futárral küldve)  = 15 000Ft

>>>Az Extra ajánlat határideje: 2021.08.11. éjfélig átutalt megrendelésekre érvényesíthető!<<<

 


JELENTKEZÉS:

 

Jelentkezéshez kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot és válaszlevélben érkeznek a megadott mail címedre a fizetési és további tudnivalók.

 

Keresztnév:*
Vezetéknév:*
E-mail cím:*
Telefonszámod (csak szervezéshez/ könyv házhozszállítás végett):*
Számlacímed (melyre a számlát kiállíthatjuk, lakcím vagy céges cím):*
Melyik ajánlatot kéred?:*
Megismertem és elfogadtam az ÁSZF-t és a GDPR-t.:*

 

Adatvédelmi Nyilatkozat>>>

Általános Szerződési Feltételek>>>

 

Share on facebook
Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!