Húsvéti Energiák: Vedd le magad a keresztről!

Húsvéti Energiák: Vedd le magad a keresztről!
örömtest, egység minta, mintaváltás

A húsvét felnyitja saját szenvedéstörténetünk útját; sorsunk keresztjének fáradságos vitelét; melyben végül a megfeszíttetés pillanatában kinyílik – számunkra is – az Égi Kegyelem. Amikor a legnagyobb fájdalmakat, testi lelki kínokat éljük meg, eljön egy pont, amikor felemeljük szívünket az Isteni felé és kiszakad a lelkünkből: SegítsÉg! Könyörülj Istenem! 

A szenvedéstörténeteinkből – már a kétezer évvel ezelőtti eljövetel idejében – megváltódhattunk volna, az Isteni Szeretet Egy törvényének elfogadásával és megélésével. Ha odafigyelünk Jézus tanításaira és tetteire. Melyekre azóta is eszmél az emberiség. Az üzenet ma is egyértelmű: Egy törvényt hoztam néktek, szeressétek egymást!…Felebarátotokat, mint Tenmagatokat… IsTen(i)MAGotokat.

Azóta is tanulja az ember mit jelent a “legyen meg a Te akaratod”:

A tiszta, a Mindent Látó és Érző, legbölcsebb Isteni szándék tökéletes nekünk szánt sorsának beteljesítése.  Mellyel szemben fellázadtunk és árulást követtünk el -megannyiszor, saját törekvéseinket, egó céljainkat választva önTeremtő köröket kezdtünk, a TársTeremtés helyett. A Lelkünk ismeri eredeti sorskódjainkat, s tudja hovatartozásunkat – bűn tudat ébredt bennünk az árulásunk miatt. Ez csillagtörténelem – nem csupán földi történelem.

A Megváltás Kapu üzenete: Vedd le magad a keresztről!

De most itt vagyunk, hogy végre levegyük magunkat a keresztről, felébredjünk mindarra ami történt belőlünk és általunk, s feltekintsünk a szenvedéseinkben már átizzott tiszta szívvel az Ég felé. S ígyeljöhet a kegyelem energiája, s eljöhet a belső megváltódás energiája. 

A Krisztus(i energia) eljövetele – az egyénben nyílik meg és a kollektívban történik meg. Általunk. Legyen meg hát a Te akaratod – általam, általunk. 

Az Istenivel megtermékenyült Teremtés Útja

Ezen a húsvéton a szenvedéstörténet és vezekléskörök börtönéből szabadíthatjuk ki a testünket-lelkünket pénteken – a helyett, hogy újra felszegeznénk a keresztre testünket-lelkünket. A kétezer éve bűnösnek tekintett és minden rossznak okozójaként elítélt testet átemeljük szíveink fényén át a megváltás kapuján. Megérkezünk oda, abba az üzenetbe, melyet – nem csak – Jézus hozott el nekünk, embereknek: Örömre születtél, testi-lelki-szellemi értelemben egyaránt; az Istenit magadba fogadva, az Isteni Tervet magadba fogadva, a legteljesebb akarattal megtermékenyülve megteremtve a fizikai valóságot, csak paradicsomit, LélekÖrömben nyílót és végtelen szeretetben gyökerezőt teremthetünk.

NagyPénteki mintaváltás

Mindezeket megélheted velünk a NagyPénteki mintaváltás kapcsán, a keresztre feszítés önvezekeltető évezredei után szenvedéstörténetből boldogság megélésbe érkezhetsz. A program szertartásrésze során az 5 elemmel érkeztetjük a tested, hogy a legteljesebb eredeti Isteni Sorsod és küldetésed megérkezhessen hozzád; testedet visszahívhassuk a Paradicsomba – korábbi szégyen, bűntudatminták miatti kiűzetéséből.

örömtest, egység minta, mintaváltásÖrömTest Születik 

április 18. péntek 18:00-21:00

Az ÖrömTest születik c. esti E.M.T. program során az (újjá)születés folyamatában jelen lesz az indító IsenAnyaerő és az IstenAtyaerő, s a fogadó ÉdesAnya és ÉdesApa erő, melyet a FöldAnya és a FöldAtya megtartó jelenléte ölel körbe és áld meg az 5 elem erején át:

E.M.T. alakom újjászületés folyamatában, április 18-dikán, a Megváltás Kapu energiájában

  • felismerheted a szenvedésmintáid és az ezek kapcsán lelkedben született önbüntető folyamatokat
  • összekapcsolod a tested a lelkeddel, egy mélyebb nagyobb rálátás születhet benned Isteni sorsod kapcsán

Ha szeretnél végre valóban megérkezni a testedbe, a Föld terébe, s mindezt úgy, hogy összekapcsolódsz legteljesebb FényTudatosságoddal, várunk szeretettel! 

Egység Minta Teremtő Kurzus egyes alkalmai egymásra épülő személyiségfejlesztő folyamatba hívnak, s kifejezetten arra irányulnak, hogy a már meglévő pozitív mintákat összegyűjtve, azokhoz új viselkedési és reakciós mintákat építsünk ki, készségeket fejlesszünk, új kapcsolati/kapcsolódási mintákat teremtsünk és legfőképpen gyakorlatba ültethessük. Ebbe hívunk ez alkalommal is.
Szeretettel- élet szerelemmel:

Pozsgai Nikoletta
kineziológus, TEK oktató
életmód-tanácsadó -és terapeuta
Személyiség Integrációs Tréner és SzInT oktató
***
Ajánlás:
Ezen húsvét misztériumára készülve, a belső hangolódásaimat és érzékeléseimet megerősítette, felerősítette és a belső út, a kegyelem misztériumának újabb köreinek megjárására nagyban ösztönzött Czeizel Beatrix-Greskó Anikó munkássága és ebben a témában írott műve: A Megváltás misztériumának galaktikus és földi kulcsai címmel. www.csillagnemzettsegek.hu  A galaktikus történelem fényében újabb rálátásokra ébredhettem – ébredhetek folyamatosan – saját történetem megértése kapcsán. Jó szívvel ajánlom Neked is a belső munkádhoz!

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!