A pénz az egyik legnagyobb tanítómesterünk – Mi mindent tanultál már tőle és általa?

A pénz az egyik legnagyobb tanítómesterünk – Mi mindent tanultál már tőle és általa?

TE mit kapcsolsz a pénzhez?

A pénzhez annyi mindent kapcsolunk, annyi mindent várunk tőle: szabadságot, biztonságot, önmegvalósítást, hatalmat, lehetőséget. Közben persze valahol mindannyian tudjuk, hogy nem a pénz fogja elhozni a boldogságot vagy megadni a személyes szabadságunkat. Azt is tudjuk, hogy ha van pénzünk, akkor viszont eszközzé válhat a kezünkben mindezek megvalósításához. A hiányában viszont szenvedünk és a pénzt átkozzuk. Pedig a pénz önmagában nem hibás!

Pénz =  ÁLDÁS

Egy téli cikkemben, a Jól-Lét-Teremtés programra készülve úgy fogalmaztam, hogy a pénz számomra áldás. Áldás, akkor is  ha van és akkor is ha nincs. Ha van, akkor azért, mert szabad és könnyű vagy általa, megvalósíthatod mindazt, amire te és a szeretteid vágynak – és ez valóban áldásos állapot! Ha nincs, akkor azért tekintek rá áldásként, mert a hiánya olyan elemi erővel késztet arra, hogy változtassak a helyzetemen, olyan erővel segít önmagamhoz visszatalálni, hogy motivációs ereje csakis áldás lehet a számomra.

A pénz egyik tanítása: újra önmagadra lelni és az életet örömmel élni

A pénz hiánya mindig relatív, hiszen a pénzből soha nincs hiány globálisan nézve. A pénz hiánya, alapvetően azt jelenti, hogy átmenetileg valahol lelassult, megállt a pénz áramlása. Ha jelenleg szűkséget szenvedsz a pénzben, azaz egy behatárolt, fix és szűk keretet kell beosztanod hónapról-hónapra, az elsősorban azt jelenti, hogy nem “elkeserednivalód”, hanem sürgős tennivalód van. Méghozzá tenned kell magadért és azért, hogy az anyagi helyzeted változzon. Ennek útja magában kell foglalja a létezésed összes szintjét. Tanulnod kell önmagadról és a pénzről. Fizikai szinten meg kell tanulnod kezelni a pénzt, a bevételed és a kiadásokat, majd a bevételed bővítését, a megtakarításokat és a befektetéseket. Lelki és mentális síkon fel kell számolnod a pénz feléd való áramlásának akadályait, melyek elsősorban a negatív hitrendszeri mintákból, gondolkodási sémákból és hozott-szerzett szokásmintákból állnak. Spirituális szinten pedig újra meg kell nyitnod magad a bőségnek, az élet örömének. Pontosan ezen a 4 szinten ad segítséget mindebben a Tudatos Pénzkezelés tanfolyam, mely Pénzkezelést – Pénzvonzást – Bőségteremtést tanít az anyagi biztonságodért>>>

A hiányállapotba bele lehet ragadni, de nem érdemes

Sokan ragadnak bele a szűkség létállapotába, gyakran mondogatják, hogy “kevés van”, “soha nincs elég”, “nem tudok kilábalni” és következik a környezeti tényezők okolása. A politikusok, a gazdasági válság, a tőzsde kiszámíthatatlansága, a rokon, a szomszéd,a barát, a főnök – a hibás a kialakult állapotért. Így fogalmazva azt az üzenetet küldöm az elmémnek,  hogy nem tehetek semmit, hogy ki vagyok szolgáltatva, hogy a helyzeten nem lehet változtatni. A test és a lélek tudja, hogy valójában ez nem így van. Jeleznek az érzelmeink és valóban rosszul érezzük magunkat, a helyzetet méltatlannak ítéljük és szenvedünk tőle. Teljes joggal, hiszen nem kellene, hogy így legyen. Az első teendőnk, hogy visszaadjuk magunknak a felelősséget és elfogadjuk, hogy igenis tőlünk függ az anyagi jól-létünk. Mert gazdasági világválságban, sőt háborúkban is jócskán vannak akik nemhogy nem szűkölködnek, de még meg is gazdagszanak.

Add vissza magadnak az irányítást

Ha visszaadod az irányítást, amit Te adtál – tudattalanul – oda a “hibáztatott külvilágnak”, akkor erőt adsz magadnak. Személyes felelősséget vállalsz önmagadért, ahelyett, hogy gyermek módjára hagynád, hogy az legyen, amit mások akarnak.Ha visszaveszed az irányítást és tudatos kontrollt gyakorolsz a pénzügyeid felett, megkeresed a bevételi alternatívákat, oldod a negatív hitrendszeri mintákat és a szűkség-tudatosságodat, rengeteget tehetsz önmagadért és valóban elindulhatsz az anyagi biztonság, anyagi védettség, majd az anyagi függetlenség megteremtésének útján.

A pénz az egyik legnagyobb tanítómester: tanulj tőle és róla!

Ehhez a N.Ö.K. oldalán (noionmegvalositas.hu) számos önfejlesztő segítséget kaphatsz:

  1. Bőséges Öröm-Est programja: a bőség megélése és annak képessége velünk született és elsősorban attól függ, hogy a létezéssel járó életörömöt megengedjük-e önmagunknak. Ha el tudjuk engedni a szenvedésmintáinkat, az önbüntetéseket és azt, hogy “nekünk nem jár a boldogság és a bőség”, akkor pont az életöröm megélésén keresztül megérkezhetünk a folytonosan áramló teljességbe, VAN-ságba és BŐSÉG-be.

Szeptember 14-én, szerdán 20 órától: Bőséges-Öröm-Est >>>

2. Tudatos Pénzkezelés Online Tanfolyam (88 napos, három pilléres intenzív pénzkezelési ismeretek és megdolgoztató, tudat-átrendező gyakorlatok)

Pénzkezelés – Pénzvonzás – Bőségteremtés: az anyagi biztonságért>>>

3. Pénz /Bőség Blokkok oldása Személyiség Integrációs Tréningmódszerrel, mely a kineziológia, családállítás és pszichodráma módszerek mesterhármasára épülő hatékony önfejlesztő eszköz.

www.szemelyisegintegracio.hu>>>

4. Bőség oldás a kineziológia módszerével. A kineziológia egyik speciális oldási típusa a pénz/bőség oldás, mellyel feltárhatók a pénz blokkjaid, hozott és szerzett hátráltató gondolkodási -és szokásmintáid. A kezelés során feltárhatod és oldhatod az anyagi gondjaid oki hátterét, ezzel újra megnyithatod magad a bőség feléd áramlásának.

www.kineziologiakezeles.hu>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!