Stresszkezelés 5. rész: Tiszta Víz

Stresszkezelés 5. rész: Tiszta Víz

Tiszta vizet a pohárba!
Tiszta vizet a pohárba!

Már nagyanyáink is úgy tartották, hogy ha komoly döntést kell hozzál, ülj le, gondolt át tiszta fejjel, aludj rá egyet, de mindenekelőtt igyál egy pohár tiszta vizet. A vízivás kapcsán a tudomány bizonyította, hogy a nagyanyáink javaslatai helytállóak.

A víz szervezetünk anyagcseréjében és az agyi működésekben kiemelt szerepet játszik.

A víz kiválóan vezeti az elektromos energiát. Az emberi test több mint kétharmada vízből áll, az agy víztartalma még ennél is több. Az agy és a központi idegrendszer minden elektromos és kémiai tevékenysége attól függ, hogy milyen az agy és az érzékszervek közötti pályák vezetőképessége.

A vezetőképességet pedig több vízfogyasztással egyértelműen javítani lehet. Tehát ha nem iszunk elegendő vizet, akkor romolhat az agyunk teljesítőképessége a számos további negatív mellékhatáson túl (rosszabb emésztés, vesetúlterhelés, vérbesűrűsödés, székelési nehézségek, bőrszárasság, stb.). Ez gyermekeknél az iskolai teljesítmény gyengülését eredményezheti, felnőtteknél bizonyítottan romlik a munkateljesítmény és nő a frusztráció, szorongás okozta stressz.

A pszichés és a környezeti stressz kimeríti a testet, és vizet von ki a sejtekből. A gyümölcslevek, üdítők, koffeintartalmú italok, a számítógép és a televízió dehidratáló hatású, azaz további vizet von el a szervezetből. A vízfogyasztás segít az agynak hatékonyan tárolni, és újra előhívni információit, valamint aktiválja az elektromos és kémiai kommunikációt az agy és az idegrendszer között. A kielégítő vízellátottság javítja a tanuláshoz szükséges valamennyi képességet is. A vízfogyasztás javítja a koncentrációt, növeli a mozgásképességet, javítja a szellemi és testi koordinációt, csökkenti a stresszt és segít szervezetünket méregteleníteni.

Masaru Emoto, vízkristályok, Szeretet
A Szeretet szó hatására kialakult vízkristály

Mindezek mellett még nem is beszéltem a víz információ tároló képességéről (nem véletlen, hogy az agy 93%-ban víz:). A víz  szerepet játszik az információ felvételében, tárolásában és újra előhívásában. Az agyi működéseinket túl, talán már hallottál Masaru Emoto japán tudós munkásságáról, aki a vízmolekulák lefagyasztásával és mikroszkopikus vizsgálatával bizonyította, hogy a víz képes felvenni és tárolni a környezetében jelenlévő energetikai minőségek információtartalmát. Így, ha egy egyszerű palack vízre ráírod, hogy Életerő, Szeretet, Egészség, Bőség stb. akkor az a víz felveszi már pusztán a szó által feléje közvetített információt és miután megiszod a testedbe kerül ugyanezen rezgés. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy ha a test ilyen magas százalékban tartalmaz vizet, akkor a bennünk lévő uralkodó gondolatminta milyen mértékben képes a teljes szervezetünkre hatást gyakorolni!

Döbbenetes…ugyanakkor rendkívül egyszerű és jól használható eszközzé válhat a számodra, ha tudatosan törekedsz számodra “jó” gondolatokra és a megfelelő minőségű és mennyiségű,  pozitívan programozott víz fogyasztására!

Jó Tipp a Női Szervek Erősítésére: Az egyik, ami különösen jótékony hatású a női nemi szervek egészségére és energetikai ellátottságára az a karneol. Ezért például a februári Női-Erő-Forrás tréningünkön az általunk fogyasztott vízbe különböző kristályokat helyzetem. Ezt otthon is könnyen megcsinálhatod, ha veszel egy kisebb méretű karneol kristályt, sós vízben állni hagyod, majd folyó vízben lemosod és a vizesüvegbe (pl. ásványvizes üveg), poharadba helyezed! Már néhány perc elegendő, hogy a víz átvegye a karneol rezgését! Így információs alapon működő saját “gyógyszert” készíthetsz a magad számára!

Tehát a még mindig érvényes tanács: igyál sok tiszta vizet! Napi 1.5-2.5 litert normál terhelésű napokon, 2-3 litert, nyáron vagy fokozott vízleadást hozó tevékenységek végzése előtt és után (sport, szauna), fokozottan stresszes időszakban, tanulás előtt és közben, vizsgahelyzetek előtt!

Volt már szó a víz stresszlevezető harmonizáló hatásáról, de akkor a vizes közeg felkeresését javasoltam. Úgy mint az otthoni kádfürdő, vagy természetes patakok, folyók (a tisztábbak:), tengerek , de akár az uszodavíz is jótékony hatású!

Idd, programozd, lubickolj benne, egy szóval: szeresd!:)

Pozsgai Nikoletta

életvezetési tanácsadó, kineziológus

női önmegvalósítás specialista

További olvasnivalók a vízről:

Milyen a kapcsolatod a vízzel?>>>

Miért jó vízben meditálni? Stresszoldás vízben!>>>

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!