Önbizalom Levelek Orientáció

Önbizalom Levelek Orientáció

Szeretettel köszöntelek az Önbizalom-fejlesztő e-mailes kurzuson. Örülök, hogy rászántad magad és kívánom, hogy a levelek hozzásegítsenek ahhoz, hogy az önmagadba vetett hited (az Ön-Bizalmad)  az élet minden területén szárnyakra kapjon!

A kurzussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók:

A teljes kurzus 50 levélből áll, mely leveleket két-három naponta fogod kapni. Minden levélben az önbizalom témájához kapcsolódó tudni-és tennivalót küldök számodra. Lesznek egyszerűbb, könnyebben emészthető,  könnyen kivitelezhető tartalmúak és lesznek olyanok is, melyekkel bár egyet értesz mégsem lesz olyan magától értetődő a gyakorlati alkalmazása.

A kurzus célja:

Egyértelműen az önbizalmad fejlesztése, építése:) Ezért az önbizalomról,  mint témáról is, illetve mint a fejlesztési lehetőségeiről, konkrét tippekről lesz majd szó. Ugyanakkor ez egy levélsorozat, és nem egy online tanfolyam. Legalábbis az én mércéim szerint van a kettő között különbség. A levélsorozat összefoglaló, gondolat ébresztő és szemléletváltoztató hatású. Elindít az úton és az első lépéseket segít megtenned. Az online tanfolyam (pozitív énképfejlesztő) minden esetben mélyebbre vivő, komolyabb munkát igénylő oktatási forma (legalábbis nálam:). A levélsorozat kapcsán megteheted, hogy “csak” elolvasod az egyes leckéket, nem vonódsz igazán bele és partközelben, biztonságos vizeken maradsz. A tanfolyam komoly belső munkára ad lehetőséget, teremti meg a szükséges feltételeket az elméleti hátteret kiegészítő, komplexebb feladatok és gyakorlatok segítségével.

Tehát, ha mindkettőre jelentkeztél megnyugtatlak: nagyon is jól döntöttél, mert a kettő kiegészíti egymást és a kettővel együtt érhetsz el igazán jelentősebb változásokat.

Ha most csak az önbizalom fejlesztő leveleket kérted, tudnod kell, hogy az önbizalom-fejlesztéshez kapcsolódó bevált tippek és tanácsok mindenképpen hasznosak. Akkor is, ha  jelentős javulást a viselkedésed, reakcióid és az önmagaddal kapcsolatos viszonyodban alig-alig érzékelsz. Ilyenkor sem szabad kétségbe ess. Ez egyrészről része a természetes pszichés fejlődésünknek, azaz először az ismeretet fogadod be, azt forgatod magadban, majd a szemléleted változik meg és ezek után – egyéntől függő időtávban – elkezd megváltozni a környezeti ingerekre adott reakciód.

Másrészről igen gyakran azt tapasztalom, hogy a kurzus elvégzése után úgymond elméletben nagyon jól tudod majd a leckét, de a gyakorlatban küszködsz, sőt fel is erősödhetnek a negatív megéléseid pont az önbizalom kapcsán.

Ennek az az oka, hogy az elme és vele együtt az összes önvédelmi mechanizmusunk küzd a változás ellen. Akkor is, ha ugyanaz az elme szükségesnek és jónak ítéli a változást. Egyfajta kettősség alakulhat ki benned. Ez normális reakció és a legfontosabb, hogy nem szabad abba hagynod, ki kell tartanod a döntésed és az önmagaddal kapcsolatos pozitív elvárásod mellett, hogy akarsz és, hogy képes vagy önmagadban egyre inkább hinni.

Sokszor a változás belső elutasítása mögött tudatalatti minták, berögzült szokások állnak és legfőképpen a szüleidtől kapott, rólad szóló és alapvetően meghatározó visszajelzések, elvárások. Ha úgy érzed majd, hogy bár értesz mindent, ami a leckékben szerepel, mégsem tudod őket megvalósítani, akkor szinte biztos, hogy valamilyen háttérben munkáló ellenerőd dolgozik.

Ilyenkor is van mit tenned:

1. egyrészről jó lehet, ha az önismereti munkában mélyebbe ásod magad, apró darabokra szeded majd újjáépíted az énképed,

2. plusz például kineziológiával oldod a korlátozó mintákat, blokkokat és/vagy

3. családállítással/SzInT-tel megnézed, hogy milyen családi/inkarnáció minták akadályozzák az előrejutásodat, az önmagadba vetett hitedet, a sikertelenséget, az egyes területeken való előre jutás képtelenségét.

De mindezekről hallottatok már az Énképről szóló előadásomban is, itt most inkább csak visszautalnék rá:)

Hasznos tipp:

Érdemes egy külön füzetet nyitnod (vagy fájlt létrehoznod a gépeden) kifejezetten a kurzus során olvasottak és a saját meglátásaidnak, megéléseidnek szánva.

Első tennivalód:

A következő levél érkezéséig kérlek gondold át, hogy számodra mit jelent a szó: “Önbizalom” és mit gondolsz önmagadról, Te mennyire bízol önmagadban, mennyire tudod elhitetni másokkal, hogy jó vagy valamiben, abban, amit csinálsz?

Plusz:

Remélem, hogy sikerült meghallgatnod a Pozitív Énkép programon készült hangfelvételeket (előadás+meditáció) és olvastad a jegyzetet is. Ha nem, kérlek tedd meg, mielőtt a következő levél megérkezik!

Jól-léted kulcsa a pozitív énkép programunk anyagai>>>

Mosolygós napokat a következő levélig!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

önmegvalósítás specialista

noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

Szólj hozzá!