A válság mindenkinek mást jelent és mindenkinek mást hoz magával. A kérdés igazából ezért nem is az, hogy a válság definíciószerűen mit jelent és a válságlefolyás is másodlagos információnak számít.
Az alapkérdés az, hogy
Te hogyan gondolkodsz a válságról?
Azt gondolod-e hogy a válsághelyzetek megbénítanak, visszafognak, abban neked sokkal rosszabb lesz, szenvedni fogsz a hatásaitól… ez esetben igazad lesz.
Vagy azt gondolod, hogy a válság tüneti jelzés arra vonatkozólag, hogy valami nincsen rendjén és minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy megelőzd vagy éppen csökkentsd a válság rád vonatkozó eseteleges negatív tapasztalatait? Ez esetben is igazad lesz.
A lényeg, hogy a gondolkodásmódod határozza meg, hogy egy adott külső eseményre hogyan reagálsz.
De vajon mi határozza meg a gondolkodásmódodat?
A meggyőződés, avagy a hit és értékrendszer.
Oké, de mi határozza meg a belső meggyőződéseidet?
Rossz hírem van: valami olyan, amire nincsen közvetlen hatásod és nem is biztos, hogy tudsz róla:
A belső programjaid és az ezek nyomán kialakult szokásrendszered, gondolkodási és reagálási mechanizmusaid.
Hogyan alakulnak ki a belső programjaink ?
1. A szüleinktől kapjuk, sajátítjuk el utánzással
2. A környezetünktől lessük el és építjük be fokozatosan
3. A saját tapasztalataink mindezekre épülve alátámasztják az első programokat.
***
A helyes kérdés tehát így hangzik:
- Milyen programjaid működnek a válsághelyzetekkel kapcsolatban?
- Jellemzően hogyan reagáltál rájuk az elmúlt évek során?
- Mi volt a családodban általad megtanult viselkedésmód és reakciósor egy adott válsághelyzetre?
Nos, ezen kérdésekre adott – tudatos és tudatalatti szintű – válaszaid határozzák most meg a válságról alkotott elképzeléseidet és a válságkezelési képességeidet.
TEENDŐD:
Gondold át a fenti kérdéseket és válaszold meg őket, legalább 4-5 példával a saját életedből és a közeli hozzátartozóid életéből (hiszen ezek a válságkezelési mintáid!). Szívesen veszem, ha itt az oldal alján megosztod a válaszaidat a hozzászólások között!
Jó hírem is van:
A programok átírhatók, átkondícionálhatók! A képességek és készségek pedig fejleszthetők! Hát ezért (is) vagy talán most itt:)
***
A következő részben tovább megyünk a válságpszichológiával!
“VálságStratégiák 2. lecke: Te hogy gondolkodsz a válságról?” bejegyzéshez 8 hozzászólás
Sziasztok!
Nekem talán, e téren, sokkal könnyebb dolgom van, mint sokaknak.
Amikor padlóra kerülünk, akkor sokszorozódik meg az erőm igazán!
Akkor tudok fenn lenni, és vígasztalni, és szent meggyőződésem, hogy igenis, talpra lehet, és fogunk is állni!
Felfokozódott felelősségérzet van ilyenkor bennem, hogy ne hagyjam cserben a bajban lévőt, és amíg Ő nem tud hinni, helyette is higgyek, az Ő nevében is reménykedjem, és ilyenkor, fix pont akarok lenni, és én magam, egy cseppet sem kesergem!
És, meg is oldódnak a helyzetek, így, vagy úgy, néha komoly áldozatok árán, néha könnyebben.
Most, csak ennyit tudtam ehhez hozzátenni.
Szeretettel: nagyharang.
Lényeg, hogy azt kell megfigyelni miért kerültem ilyen élethelyzetbe vagy betegségbe, mit kell megtanulnom belőle és fejlődésem során hogyan tudom mással helyettesíteni a rossz mintát, programot.
Én eddig csak negatívumot láttam a válsághelyzetekben. Pánik lett rajtam úrrá, elégedelten voltam és görcsöltem.
Ma már látom és rájövök,hogy ilyen esetben valamin változtatnom kell, azért kerül akadály elém,hogy jobbá tegyen, észrevegyem,hogy valami nem jól működik az életemben és ezen én tudok változtatni
Kedves Nikoletta!
A családomban mindig a takarékosság és az előrelátás volt a jellemző. Ez működött válságok idején is. Ez abból alakult ki, hogy a nagyszüleim a háború alatt nagyon sokat nélkülöztek, és mindig a háborús időkre tartalékoltunk. Ez megtanított engem is takarékoskodni, és könnyen átvészeltem a válásom utáni átmeneti rendkívüli szűkösséget. Anyukám azt mondta: most aztán nagyon meg kell tanulnod spórolni. Erre a mondatra akkor felfigyeltem, és már akkor tudtam, hogy nem maradok sokáig ebben a helyzetben.
Mint minden válsághelyzetben, most is megkaptam az égiektől a segítséget: a gondolatot, hogy hogyan kellene továbblépnem. Csekélynek érzett fizikai, anyagi és lelki erőmet összeszedve újabb szakmát tanultam, majd új munkahelyet kerestem. Kiderült most is, hogy igenis nagy fizikai és lelki tartalékaim vannak, büszke voltam magamra, lelkes a sikerek miatt, kitartó a jobb élet reményében. És a jó élmények elkezdtek áramlani, segítő emberek vettek körül, dicsérettel vizsgáztam le, jobban fizető állásom lett, egy jól fizető másodállásom, és az önbecsülésem is megnőtt. Időm sem volt rá, hogy a nyomorúságommal foglalkozzam és a sebeimet nyalogassam.
Mindezeknek számomra azért van különös jelentősége, mert a volt férjem folyamatosan alábecsült, sőt nem is becsült, és a gyerekeim sem becsültek. Ezért is váltam el, mert hiába próbáltam fordítani ezen a helyzeten. Egyedül nem ment, és már nem bírtam tovább elviselni.
Szomorú történetem most már sokkal vidámabb, és ezt a szükség megjelenése indította el. Én így reagáltam…
Tanulságul írom, szeretettel,
Margó
Amikor 2008-ban utolért minket is a válság, fél évig sokkhatás alá kerültem, kerültünk a párommal. Ott álltunk a friss lakáshitelünkkel, egy elveszített állással, egy újabb gyerekkel és nem hittük el, hogy ez velünk történik meg. Egyszerűen nem fogtuk fel, azt gondoltuk, hogy ez csak valami kis hullám, egy apócska átmenti állapot. Mire felocsudtunk nyakig ültünk benne. Aztán cselekedni kellett, mert az otthonunk került veszélybe, amit nem hagyhatunk. Most is van gondunk bőven, de már másként nézek a helyzetre, azért is vagyok itt, azért csinálom az önképzéseket. Sokáig mindenért a válságot hibáztattam, úgy gondoltam, hogy a válság a felelős a helyzetünkért de lassan kivilágosodott a kép. Ma már tudom, hogy én/mi vagyunk a felelősők,
mert bíztunk a munkáltaónkban,
mert öntelt módon elhittem, hogy pótolhatalan vagyok és hiába a tömeges leépítés én maradni fogok,
mert azt gondoltam, hogy az igen magas fizetésem mindig ott lesz
mert nem képeztem tartalékot, amikor megtehettem volna
mert felvettünk egy magas törlesző részletű hitelt
mert nem számoltunk a kockázatokkal
mert nem gazdálkodtam a pénzemmel, amikor volt bőven
mert, mert, mert.
Sziasztok!
Amikor reggel elolvastam a leckét, gondolkodtam: válság? Olyat én nem ismerek.
Aztán rájöttem, dehogynem. Kétszer veszítettem el nagyon várt gyermekem.
Az első esetben összeomlottam, nem is értettem, hogy történhetett ez, ilyesmi csak másokkal történik. Abszólut nem voltam magamnál, hetekig egy másik világban éltem, önsajnálatban.
Második esetben a kötelező egészségügyi ellátás után pár órát zokogtam, de a végén már a “hogyan tovább” járt a fejemben. Tudtam, mit akarok és hamar elkezdtem keresni az alternatívákat, hogy lehet gyermekem, ha már a természet nem ad (az élet nem is oly ritka fintora: amint megtaláltam a más utat, jött az első kisfiam).
Válság volt továbbá, nem vettek fel a kiszemelt iskolába. Itt azonnal jött a hozott minta, mindenki hibás volt és ezernyi oka volt, miért is nem sikerült. Ebben éltem 14 évig, nehéz volt leküzdeni. De azért megkerestem egy másik, uolyan jó iskolát, ahova csodák-csodája 16X túljelentkezés mellett is felvettek.
Az első munkahelyem jó volt, de voltak hiányosságok. Úgy döntöttünk ma már férjemmel, váltok, ő is és eljövünk “haza”. Most megint váltanék, lelkileg már könnyen megy.
Anyagilag többször voltunk már nagyon mínuszban. Most befektetésen gondolkodom. Többön. 🙂
Amit megtanultam: ha nem görcsölök rajta, az élet megadja a lehetőséget, rendezzem soraim. Ha jön a gond, jelzés, vmit másképp kellene csinálnom. 🙂
Viszont minden döntés az én felelősségem és vállalnom kell a következményét. 🙂
@Vikica
Köszönöm, hogy megtiszteltél bennünket a bizalmaddal és megosztottad az életed válságos helyzeteit. Jó olvasni, hogy VAN változás azóta:)))
Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban voltak-e válságok a családunkban, de szerényen éltünk. Nem tanították meg nekem a céltervezést és a válságkezelést. Viszont kamaszkoromtól kezdve sokszor kerültem válsághelyzetbe és óriási akarattal, hittel kikerültem mindig ezekből. Több olyan nagy célom is megvalósult, amire azt mondták, úgyse sikerül… A végén sajnos nem lettem ezektől boldog, mert újabb válságokba keveredtem általuk. Nem tudom mi lehet az oka. Pár éve kudarcot kudarcra halmozok és csak egy óriási belső hit tart egyben…hogy egyszer csak sikerül kikeveredni belőle. Tudom, hogy pánikba nem szabad esni, de a metgoldást nem találtam eddig. Most ezek az online tanfolyamok kezdik megvilágosítani a dolgokat. Például ebben a pillanatban az ugrott be, hogy nekem most először magamon kell változtatnom, csak utána jöhet az életem megváltozása. Valami nagyon egyszerű lépést nem tudok megtenni, ami nekem nagyon nehéz…