Bimbózó Nőiség, az 5 Szeretetnyelv!

Bimbózó Nőiség, az 5 Szeretetnyelv!

Bimbózó Nőiség, az 5 Szeretetnyelv…

 “A Nő azért született-e földre, hogy Növekedve Növeljen,
szeretetével tápláljon minden életcsírát.”

noionmegvalositas.hu

Fogantatásunkkal elkezdődik női létünk első, és egyben legfontosabb életszakasza, melynek végén az első beavatási kapun keresztül a Szerető minőségébe érkezünk meg. Szakrális értelemben ez az első út a beavatásról szól: a lányságunkból nővé való avatódásunk története. Már fogantatásunk körülményei is nagyon sok mindent meghatároznak, lényeges szempont, hogy egyáltalán számítottak-e az érkezésünkre, terveztek-e bennünket, illetve amennyiben igen, akkor fiúnak, vagy lánynak vártak minket.

„A nő legfőbb küldetése, hogy a férfit elvezesse a lelkéhez, azáltal, hogy
összekapcsolja őt a Forrással. A legrosszabb, amit tehet, hogy elválasztja a
férfit a lelkétől, és hagyja őt szeretetlenül bolyongani. A férfi legfőbb
küldetése, hogy megvédje a nőt, hogy szabadon, ártatlanul sétálhasson a
Földön. A legrosszabb, amit egy férfi tehet egy nővel, hogy csapdába ejti,
ráerőlteti a saját útját, és fenntartja ezt az egész élete során.”

A születés pillanata ezen felül más szempontból is kiemelten fontos, hiszen ez mindenki számára egy nagyon mély trauma. Bármennyire is előkészített módon, természetes úton, lágy fényekkel és gyengéd születéssel történik, mégiscsak egy olyan élmény, ami eddig még nem fordult elő, ismeretlen, ezért nyugtalanító és félelmetes.

A testem erős, egészséges, végtelenül bölcs és kitartóan szolgál
engem. Napról-napra egyre gyönyörűbbnek látom magam,
ahogy felfedezem női testem csodáit és megélem az általa megélhető örömöket.

Szoptatás közben egy nagyon mély, intim, szeretetteljes kapcsolat kezdődik, amely rendszerint azzal jár, hogy öleljük a gyermeket, tartjuk, megtartjuk őt, miközben ő teljes ellazultságban, a pocakon belül már megélt bizalom, megtartottság állapotában tud megpihenni. Ezek után tovább cseperedünk, folyamatosan megkapjuk az anyai szeretetet – várhatóan és remélhetően optimális formájában, akkor és úgy, ahogyan kérjük. A Gary Chapman nevéhez fűződő 5 szeretetnyelv szemszögéből megfogalmazva az a legteljesebb, ha mindkét szülőnk mind az öt szeretetnyelven szól hozzánk, de legalább azon az egyen, amin mi – egyéniségünktől függően – a szeretetet valóban kérjük.

noionmegvalositas.hu

Az olyan gyermek, aki az érintésre, ölelésre, megtartottságra vágyik, de az édesanyja sírni hagyja, hogy erősödjön a tüdeje, nem csak azt fogja megélni, hogy a jelzésére nem reagálnak, nem szeretik és eltaszítják, hanem az alapvető szeretetforrását sem kapja meg. Akkor sem, ha esetleg odamegy hozzá az édesanyja és a bölcsőjét ringatja, vagy énekel neki, hiszen ő valójában ölelésre vágyik. Szeretetnyelvi képességeinket alapjaiban határozza meg az, hogy az édesanyánk a szeretetigényünkre mennyire és milyen módon tud ráhangolódni, önmagunk iránti szeretetünket – vagyis azt, hogy mi magunk mennyire tudjuk magunkat emberként elfogadni – pedig az, hogy az édesanyánk mennyire fogadott el minket.

Az öt szeretetnyelv a következő:

Elismerő szavak

Minőségi idő

Ajándékozás

Szívességek

Testi érintés

Elismerő szavak

Az elismerő szavak esetében az egyik fél úgy érzi, hogy a társától érkező, magától értetődő dicséret mindennél többet jelent számára. A szavak tehát ebben az esetben többet érnek a cselekedeteknél.

Minőségi idő

Akinek a minőségi idő a legfőbb szeretetnyelve, az a rá irányuló figyelem hatására érzi leginkább azt, hogy őt igazán szeretik. Ez lehet egy beszélgetés, egy közös vacsora, vagy egy közösen eltöltött hosszú hétvége is. A kulcskifejezés az osztatlan figyelem, hiszen tévézés, olvasás közben nem lehet kapcsolatot építeni.

Ajándékozás

Az ajándékozás annak szimbóluma, hogy gondolunk a másikra. A szeretet látható jele. Nem szabad összekeverni azonban ezt a szeretetnyelvet az anyagiassággal, hiszen itt jelképes, apró ajándékokról, meglepetésekről van szó, az érték nem számít. Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, már az is a megbecsülés jele, ha valaki időt szakít arra, hogy megtalálja számára a megfelelő ajándékot, vagy meglepje őt.

Szívességek

Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, bármely cselekedet, amely megkönnyíti az életét, rengeteget jelent. A másik fél által elvégzett feladatok (bevásárlás, főzés, mosás, takarítás stb.) kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek azonban tervezést, időt és fáradságot igényelnek. Jézus egy másik egyszerű, de hatásos példáját mutatta a szolgálatnak: megmosta tanítványai lábát.

Testi érintés

Az átölelés, hátba veregetés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése a szeretet vagy törődés kifejezése lehet. Azon személy számára, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a fizikai jelenlét és az elérhetőség a legfontosabb. Egy-egy kedves mozdulat többet mond számukra száz szónál.
A tapasztalatok alapján egyébként sokkal egészségesebbek azok a gyerekek lelkileg, akiket kiskorukban sokat ölelgetnek, babusgatnak, hiszen mindannyiunknak szüksége van gyengédségre.
Köszönöm, hogy elolvastad rövid bevezetőm a könyv soraiba. Amennyiben meg is tetszett a témakör és érdekel a könyv részletesebben, alább meg is tudod rendelni.
Következő bejegyzésem a Szakrális Anyaság és Tudatos Szülőség témaköre…
Várlak szeretettel továbbra is!


Női Teljesség Online Tanfolyam

INDUL: 

2024. március 10.

9 héten át * 9 női minőség * 18 női archetípus

női önismereti, női önfejlesztő gyakorlatokkal

Női Önismereti-nőiségfejlesztő Tanfolyam,

hogy elérhető és megélhető legyen a női teljesség minden aspektusa!

* ÍROTT és HANGANYAGOK (előadások, meditációk) *
* ÍROTT és HANGANYAGOK (előadások, meditációk) *
3 EXTRA AJÁNDÉKKAL_ 2 workshop hanganyaga + A Nőiség Ezerszirmú Rózsája – avagy a női teljesség útja című könyvem 5500Ft értékben, valamint hozzá a postaköltség is ajándék

  1. 9 hét alatt 9 női erőd, 9 női minőséged felfedezése
  2. 18 női archetípus megismerése 
  3. mintafelismerés és otthon végezhető blokkoldási gyakorlatok
  4. nőiségtörténetet gyógyító és építő meditációk
  5. nőiséged integrációja

A tanfolyamról az alábbi linken tudsz többet olvasni! https://noionmegvalositas.hu/noiseg/noi-teljesseg-online-tanfolyam/
Három értékes ajándékkal lehetsz gazdagabb ha részt veszel a tanfolyamon!
AJÁNDÉK 1.:
“Egybeszerető Erő” címmel tartott előadás és meditációs felvétel
A szertartás célja volt segíteni megérkezned saját önazonos női erődbe, melynek lényege a transzformáció, a mindeneket átalakító, átváltoztató, majd integráló és egyre magasabb szintekre felemelő erő. A tanfolyam során megismerhető 8 minőséget összekötő, azokat összerendező 9. női erőt, az integrációs erőt.
AJÁNDÉK 2.:
A tavaly pünkösdkor tartott Nőiség Integrációs Tréning hanganyagaival, melyek előadás és meditációs anyagokat is tartalmaznak!
AJÁNDÉK 3.:
A Nőiség Ezerszirmú Rózsája – a női teljesség útja című e-könyvem, 6850Ft értékben

A részletekért, ajándékokért a jelentkezéshez mindenképp ugorj át a regisztrációs oldalra! https://noionmegvalositas.hu/noiseg/noi-teljesseg-online-tanfolyam/
Várlak sok szeretettel!


női önbizalom
A Nőiség Ezerszirmú Rózsája – A Női Teljesség Útja, Pozsgai Nikoletta

Mitől leszel teljes nő?
Már az vagy. Ezért nem akarlak megtanítani arra, hogyan válj teljes nővé. Nem is tehetném. Tanítani olyat lehet, amit nem ismersz, ami nincsen meg benned. Ezzel szemben, amit a nőiségről tudnod kell, már megvan benned! Csak rá kell csodálkozz újra, hogy emlékezhess és merd magadból újra életre hívni az ezerarcú Istennőt. A NŐISÉGről sokat lehet, és talán kell is írni, de legfőképpen megélni kell, gyakorolni kell, élvezni kell…újra! Soraimmal egy ébresztő üzenetet küldök feléd, mellyel a benned élő csodálatos, teljességben élő és a világba teljességet hozó nőhöz szólok. (részlet az Ezerszirmú Rózsa – a női teljesség útja könyvből)

Csodákban teli, örömteli női utat kívánok Neked Kedves Olvasóm!


Ha szeretnéd ezt a könyvet…itt, közvetlenül is meg tudod rendelni.

    E-mail cím:*
    Keresztnév:*
    Vezetéknév:*
    Telefonszámod (a postának adom meg, hogy elérjenek a szállításkor, ha szükséges):*
    Fizetési módok:*Postai utánvét
    Banki átutalás és postázás
    Személyesen programon
    Melyik könyvet kéred?:*Méh Erő Ébresztő 5500Ft
    Nőiség Ezerszirmú Rózsája 5500Ft
    Az Önmenedzsment Mesternője 4500Ft
    Váltsd Valóra az Életed – könyv 3500Ft
    Váltsd Valóra az Életed – Aktivátor 3000Ft
    A Pénz Boldogít?! Pénzkezelés nőknek 4800Ft
    Pozitív Énképfejlesztés nőknek 4000Ft
    Számlacímed:*
    Postacímed vagy szállítási címed:*
    Dedikációt kérsz-e?:
    Megjegyzésed, kérésed:
    Megosztás Facebookon

    Szólj hozzá!