Az önmenedzsment alapja a pozitív énkép…

Az önmenedzsment alapja a pozitív énkép…

Az Önmenedzsment alapja a pozitív énkép…

Az önmenedzsment jelentősége a 21. századi nő számára

 

Tehát az önmenedzsment életstratégiát jelent, vagyis azt a szemléletet és életvezetési módot,

amely szerint az életemet, a mindennapjaimat élem.

 


Az önmenedzsment alapját a pozitív én- képezik:
• a pozitív énkép – az önmagadról kialakított, önazonosságra épülő, önmagadra pozitívan tekintő személyiségkép.
• a pozitív jövőkép – ami vagy, tudod, hova vezet, és megvizsgálod, hogy ez az-e, ahová vágysz.
• a pozitív önelvárások – eleve azt feltételezed magadról, hogy a különböző helyzetekben meg fogsz tudni küzdeni, jót fogsz belőlük kihozni.

 

Lényege, hogy azt segítse megvalósítani, ami számodra az önmegvalósításhoz szükséges.

Ez a te életed!

Alakíthatod úgy, hogy abban boldog lehess! Az önismeret és az önmenedzsment ehhez a legfőbb kulcsok.

 

Eszközei pedig:

  • az optimális személyes hatékonyság
  • a célkitűzés-célmegvalósítás képessége, és az adott célhoz választott képességek és készségek.
  • életirányító képesség – azt mutatja, mennyiben vállalom a felelősséget a saját életem irányításáért.

Fő jellemzői:

  • a proaktivitás – azaz a kezdeményező hozzáállás
  • a kreativitás
  • a konstruktivitás – vagyis építő jelleg
  • az együttműködés
  • az asszertivitás – amikor az általában mindkét fél számára veszteségekkel járó kompromisszumok helyett saját érdekeimet szem előtt tartva, és mások érdekeit is figyelembe véve nyer-nyer megoldásokra törekszünk.

Két csoportot különítek el, amelyek olyan, némileg eltérő irányba ható képesség-együtteseket takarnak, amelyeket mindenképpen érdemes elsajátítanod és fejlesztened a sikeres önmenedzsment érdekében.

  1. Optimális személyes hatékonyság
  2. Életirányító képesség (tudatos kontroll a saját élet felett, célmegvalósítás, önmotiváció, önfegyelem stb.)
  3. Erőforrásokkal való élni tudás (idő, energia, pénzgazdálkodás, energia fókuszálás)
  4. Asszertivitás (kommunikációban és a viselkedés egészében – amolyan 4 az 1-ben: szellem+elme+szív+test egyet akar és egyet képvisel = önazonosság)
  5. Önmarketing –öneladás képessége
  6. Reális önértékelés, pozitív én-dimenziók
  7. Önérvényesítő kommunikáció
  8. Önmarketing, önprezentáció

Hol van szükségünk önmenedzsmentre?

Sikeres női önmenedzsment

Ezek után felmerülhet benned a kérdés, hogy mindezekre neked hol lehet igazán szükséged. Elképzelhető, hogy azt gondolod, hogy az erőteljes önmenedzsment egy nő számára leginkább a karrierben lehet előnyös. Én azonban úgy vélem, hogy az életünk minden területén szükségünk van megfelelő önmenedzsmentre, az érdekeink érvényesítésére.

A „21. századi nő” olyan embert jelöl, aki modern a szó minden értelmében – képes használni a technika vívmányait, tisztában van a lehetőségeivel és azokkal él is -, ugyanakkor ügyel arra, hogy a hagyományos női értékei is megmaradjanak. Tehát tudja egyesíteni önmagában a hagyományos női és a modern értékrendszert, értékeket, célokat, miközben a korunk adta lehetőségekkel is élni tud.

Mindezekhez elsősorban önmenedzsmentre van szükség, és ha egy szóban szeretném megragadni a lényeget, és megindokolni, hogy miért, akkor azt mondom: mert az önmenedzsment lehetőség! Lehetőség önmagunknak („önazonosnak”) lenni, egyenrangúnak érezni magunkat, tiszteletet, megbecsülést kapni és kiteljesedni nőként és emberként egyaránt.

 

Az önmenedzsment lehetőséget és utat ad a következőkhöz:

önazonosság

egyenrangúság -tisztelet és megbecsülés

kiteljesedés nőként.

 

A sikeres nő nem férfi!

női önmenedzsment

Nem azért van szükség önmenedzsmentre és önérvényesítésre, hogy olyanok lehessünk, vagy legalább olyan jók, mint egy férfi, hanem azért, hogy az általunk választott utat járhassuk és annak során ezek az eszközök a segítségünkre legyenek a kiteljesedésben, kibontakozásban. A nőként való kiteljesedésedhez tehát szerintem azért jelentős lehetőség és segítség az önmenedzsment-készségek sora, mert ehhez amellett, hogy tisztában vagy a céljaiddal és azokon dolgozol is, a női értékeidet is melléjük tudnod rendelni.

 

Nagyon fontos, hogy a belőle áradó határozottság nem férfi típusú, agresszív, hanem a feminin tulajdonságokat is megtartó, ugyanakkor magabiztosságot is magában foglaló női erőből táplálkozik. Lényege, hogy alapvetően lágy, elhajló, nem pedig erőszakos, aktív és robbanásra feszülő, mint a férfierő.

 

 


 

Az Önmenedzsment Mesternője!

Az Önmenedzsment kifejezést sokféleképpen használják, leginkább az önérvényesítő képességre gondolván, holott ez egy sokkal komplexebb képesség és készségegyüttes!

Az önmenedzsment készségek olyan ismeretre és gyakorlati jártasságokra, képességekre épülnek, melyek segítségével biztosíthatod, hogy sikerül önmagadat kibontakoztatni, az életcéljaidat elérni és valódi jól-létet teremteni önmagad és szeretteid számára!

Ha már tudod ki vagy és mit akarsz jó úton haladsz, de ez önmagában még nem elegendőMinden helyzetben fel kell tudnod vállalni mindazt, ami vagy és ami számodra fontos!

Az ehhez szükséges tudnivalókat és készségeket szedem számodra egy csokorba az

6+2 hetes Női Önmenedzsment Tanfolyamon

A tanfolyam tananyaga alapvetően a racionális, anyagi világban szükséges tudásra épül, de figyelembe veszi a NŐI  PSZICHÉ  sajátosságait és a női élet kihívásait.

Légy az Önmenedzsment MesterNője!


 

Miről szól a Női Önmenedzsment Online Tanfolyam?

A Női Önmenedzsment Tanfolyam segít felismerni ki vagy és milyen erősségeid vannak, majd segít eljutni a megvalósításhoz szükséges tudni-és tennivalókig.  Az önmegvalósításához és az modern időkben való érvényesüléshez szükséges önmenedzsment ismereteket sajátíthatsz el, az idő-pénz-energia gazdálkodástól az önérvényesítő kommunikációig, viselkedésig! Mindeközben folyamatosan hangsúlyos szerepet kap majd a nőiség megélése, a női szerepek összeegyeztetése a modern, megváltozott kihívásokkal teli, sok esetben férfi-arcú világunkban. A tanfolyam végére rád szabott életstratégiát fogsz tudni kialakítani, mely alapján könnyen és hatékonyan tudod szervezni és alakítani a saját életed.Továbbá még rengeteg téma és fejlesztő segítség számodra!

További részletek a tanfolyam tartalmáról az alábbi link alatt: https://www.noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/


 

Különleges és egyedülálló tanfolyamról van szó!

A Női Önmenedzsment Tanfolyam most induló képzése egyedülálló, különleges az országban és a világon is! Életre szóló élményekben, támogató női közösségben, élet igenlő szemléletben lesz garantáltan részed!

Mennyibe kerül mindez?

40 000Ft (bruttó)

a 6+2 hetes online tanfolyam részvételi díja

Kiegészítő további lehetőségek a személyes találkozást biztosító Női Önmenedzsment szeminárium>>> kapcsán:

 

Kockázatmentesség!

Garanciát vállalunk a tanfolyamért, azaz, ha nem leszel elégedett a programmal, akkor azt visszamondhatod, a tanfolyam díját a (az igénybe nem vett időszak után részarányosan) visszautaljuk a számodra.

Összefoglalva, akkor mit is kapsz a Női Önmegvalósítás Tanfolyam során?

  1. A tanfolyamhoz tartozó oktatási anyagokat, melyekhez egy zárt oldalon férhetsz hozzá. Ez várhatóan 20 leckét jelent., de eddig minden oktatási programomban túlteljesítettem ezt a számot:)
  2. A zárt oldalhoz tartozó összes előnyt: közösséget és támogató kapcsolatokat, kérdezési lehetőséget tőlem és társaidtól.
  3. A bónusz anyagokként minden pillér mellett az oldalra felkerülő támogató írásokat, ösztönzőket, életjavító írásokat, tippeket.
  4. Az online oktatás során felmerülő problémáidhoz technikai segítséget.
  5. Kedvezményes részvételi díjat a Személyiség Integrációs Tréningjeimhez (esti vagy egész napos)

Kezdés:

2021. október 11.


 

Kik tartják a Női Önmenedzsment Tanfolyamot?

Az oktatási programot szakmailag Pozsgai Nikoletta, karrier-és életvezetési tanácsadó, kineziológus, női önmegvalósítás specialista állította össze. A program jelentős részében tanít, önismereti -és személyiség integrációs trénerként segíteni a résztvevők fejlődését.

Karrier-és életvezetési tanácsadó, szakterülete a női önmegvalósítás.
Tréneri és tanácsadói munkája során közel ezer embernek segített már magánéleti válsághelyzetekből való kijutáshoz. Az általa használt önfejlesztő módszeregyüttes legfontosabb építőkövei a karrier-coaching és a kineziológia, melyek segítségével beazonosítható és megszüntethető az akadályozó tényezők testi-lelki szinteken egyaránt. Segítségével aktiválhatod ’siker és jóllét potenciálodat’, azaz megvalósíthatod céljaidat, álmaidat!


 

Regisztráció/Jelentkezés

A jelentkezéshez töltsd ki az alábbi rövid űrlapot, majd e-mailben értesítelek a továbbiakról!

Jelentkezhetsz az alábbi link alatt is, ahol a részleteket is olvashatod!:

https://www.noionmegvalositas.hu/noi-onmenedzsment-online-tanfolyam-oktober-11tol/

…vagy itt alább az űrlap kitöltésével.

Keresztnév:*
E-mail:*
Vezeték Név:*
Postacím (ahová a számlát küldhetjük):*
Számlacím (cégnév és cím):*
Melyik csomagot kéred? 1. Online tanfolyam 2. Online tanfolyam + szeminárium*
Megjegyzés:

 

Mi történik a jelentkezésed után?

A jelentkezésed után automatikus megerősítő levelet kapsz a rendszertől, amennyiben ez nem érkezik meg a megadott e-mail címedre kérlek írj az npozsgai@noionmegvalositas.hu címre. A jelentkezésed elfogadása után a fizetési tudnivalókról és a tanfolyam megkezdésével kapcsolatban tájékoztatást kapsz. Technikai segítséget minden ponton adunk a zárt oldalhoz való regisztrációtól, a tanfolyammal kapcsolatos további tudnivalókig.

***

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.

Share on facebook
Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!