Arasd le, amit már lehet – de tarts ki amellett, amit még nem!

Arasd le, amit már lehet – de tarts ki amellett, amit még nem!

A Grál Ház kapcsán már valóban úgy érzem magam mint várandós koromban, amikor számoltam a szülés előtti utolsó napokat. Egyszerre jóleső izgalom tölt el, s az áramlással együtt mozduló alázat.
Míg a fizikai szinten várakozunk, felkészülünk is egyben az Új megérkezésére. S ez a már majdnem teljes hónap megannyi tanulsággal járt. Ezekről írok most neked…
Várakozás közbeni kitágulás
Míg fizikailag nem tudtam az újban jelen lenni még, az otthonunk szolgálja a Grál Ház energetikai alapját. Mindaz, amit az utolsó szeren alapkőletételben megéltünk azóta bennem s velem van. Hordozom a Grál energiáját és ott engedem megjelenni és kiterjedni a térben, ahol éppen vagyok. Ennek felismerése kiszakított a fizikai terekhez való ragaszkodásomból. Bárhol és bármikor képessé tett felépíteni a Grál terét. S az immár mögöttünk lévő június megtanított arra, hogy még pontosabban érzékeljem a körülöttem lévő embereket, az ő állapotaikat és egyre gyorsabban találjam meg azt a kifejezésmódot és nyelvhasználatot, ami hozzájuk szól.
A Napfordulós Aranykapu szert otthon tartottuk, majd a Vénusz születik tábort a tinitanodás társakkal egy másik egyébként otthonul szolgáló házban. Ugyanazon héten multinacionális környezetben tartottam workshopot, a hétvégén kisfiamnak névnapi gyerek-bulit, majd tegnap Gyöngyösön Aranykorról szóló előadást.
Különböző korosztályok, különböző hátterű és jelenű emberek…s mégis mindannyiukkal megtaláltam a hangot, s építő, lelkesítő időt töltöttünk együtt.
Mindez hatalmas tágulás és erő érzetét tudatosította bennem. Megerősödött annak tudata, hogy a legfontosabb dolgom, hogy mindazt a tudást, amit a múltak bármely szintjén elsajátítottam; a jelenek bármely formájában és környezetében átadjam – önMAGam legyek minden pillanatomban.
Tanítás az Aranykort építőknek
A legfontosabb tanítás az AranyKort építő utunkon pont az, hogy minden pillanatunkban önmagunk legyünk, azt megélve áramolhasson rajtunk keresztül a legteljesebb isteni valóság lélek ragyogása, örömérzete és másokat is magával ragadó lelkesítő szenvedélye.
Így a Grál Házzal való várandósság utolsó napjaiban azt kívánom mindannyiunknak, amit nekem ez az időszak hozott:

  • hálát mindaz iránt, amit már megélhettem;
  • örömet mindaz iránt, aminek gyümölcsét már learathattam,
  • kitartásban megerősítő hitet
  • a jelennel való együtt áramlásból származó erőt
  • kétely nélküli, egység-állapotban nyíló jövővárást
  • valódi Lélek-Jelen-Létet!
Arasd le, amit már lehet - de tarts ki amellett, amit még nem! S így örülj annak, ami már beérett, de higgy mindabban, ami még nem mutatkozott meg a fizikai síkon. Tudd mindaz, amire vágysz és amit építesz úton van feléd!

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!