11:11 Tizedik Kapu horgonyzás – élményeink:)

11:11 Tizedik Kapu horgonyzás – élményeink:)

Tegnap, szeptember 11-én a 11:11 folyamaton belül a 10. kaput horgonyoztunk egy különleges, a pillanatból nyíló együtt-teremtésben. Föld-szerte horgonyzócsoportok kapcsolódtak egymással és a többi csoporttal, egységes láncot, a Földet körülölelő karokat alkotva, hogy egy szándékban egyesülve, végtelen szeretetben együtt táguljunk tovább a Legteljesebb Önvaló itt és mostban való megélése felé.
Csoportunk jó idővel még a nemzetközi folyamat megkezdése előtt találkozott, hogy a kellő pillanatban készen álljunk. Az első hangolódások és a világ többi csoportjával való kapcsolódás közben felkészültünk a folytatáshoz. A kapuk mudráival megérkeztünk a soron következő kapu horgonyzásának folyamatába.
Az őrzők helyt-álltak, a MAG-ban dolgozók tették a dolgukat, s közben ki-ki megpihent egy kicsit. Lótusz Szívben táncoltunk, együtt-létben megtapasztaltuk és egyesítettük Földi és Csillaglényünket, a Szent Spiráltáncokban kapcsolódtunk a tizedik kapu energiájához és valósággal “átkapuztuk” egymást az Igaz Önvalónkba, a téren és időn túlra, a legteljesebb VAN-ságba, ahol teljességgel azzá lehetünk akik vagyunk. Ebben megpihentünk és gyakoroltuk formán és neveken való túl-látást, az Egy szemével látást, az egymással való lélektől-lélekig szóló kapcsolódást. Egymást a legteljesebb ragyogásba emelve és abban megtartva búcsúztunk egymástól…egy kis időre…hogy aztán újra össze-összetalálkozzunk az éterben és a fizikai valóságban is.
Köszönöm Neked, hogy ott voltál velünk és köszönöm mindazoknak, akik lélekben erősítettek bennünket a folyamat során!

Share on facebook
Megosztás Facebookon

“11:11 Tizedik Kapu horgonyzás – élményeink:)” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Egy nagyon hosszu mely meditacio volt nekem.A kulso zajok ellenere hatalmas energiak ejtettek rabul.A zaro, befejezo resz voltak az igazan kozossegi pillanatok nekem.Az biztos,hogy nemugyanaz vagyok ma azelmeny hatasara, mint elotte.Mar voltam a varosban es minden nagyon poros es szurke volt.Elvarazsolt volt a tegnapi elmeny, mindenki szive szeretettel, adassal, egyuttmukodessel volt telis ez osszeadodott,talan ezert is volt kulonosen erdekes. Koszonet erte. Klara

    Válasz
  2. Nikol draga, nekem nagy elmeny volt, a teljesseg es az orom pillanatai. es ami a leginkabb megerintette a szivemet az a Spiral kor belsejeben tortent, ahogy ott jelenvoltal, mindenkire teljes szivvel rahangolodva es mindenkinek a lelkebe talalo felszabadito mondatokat mondva…nekem revelacio volt. kulon elmeny volt megtapasztalni a szakralis kapcsolodasotokat a Ferjeddel akit most uj szemmel lattam es nagyon orultem a ferfiusag ilyen erzekenysegenek es onatadasanak.
    a mai napom mar halaval kezdodott, mert tegnap este es ma reggel is egyedul lehettem, magamban…olyan jo volt. es reggel a noijogacsoportommal teliholdas orank volt, holdvizet tettem ki meg tegnap hogy toltodve a Hold erejevel igy is magunkhoz vegyuk azt, es a Holdudvozlet gyakorlatsort tanultuk varazslatos zenere. a magam megtapasztalasa is izgalmas volt. sokkal erettebbnek es tudatosabbnak ereztem magam, nagyon magabiztosnak az oktatoi minosegemben, es a Noisegemben is. es a Kedves is felhivott reggel, ( most szunetben vagyunk, mert elvalt, kulfoldre szolitotta a munkaja es minden felborult az eleteben-idot hagyunk egymasnak hogy rendezzuk magunkat) es nagyon udvariasan megfogalmazta hogy szeretne velem talalkozni, es nekem volt turelmem es szereto szivem hogy megadjam neki a megfelelo idot, tiszteletben tartsam es ne keressem es hogy kivarjam mig elmondja a hosszu udvarias mondatot hogy szeretne velem talalkozni. es valahogy ezt is a noi meltosagom teljes tudataban fogadtam. es amiket meseltem neki meg amik most bennem vannak, meg amik tortentek, pedig hudezsufi minden, megis valahogy olyan szereto nyugalomban tortennek. es ezt o is erezte. nincs hullamzas, nincs szeretetert tulragaszkodas, nincs mindentmegteszekhogyszeressenek, hanem egy egyre erettebb, egyre tobb szeretetet adni es kapni tudo, gyonyoru lassan felnovo No van. En. 🙂
    koszonom Neked is hogy ezen az uton tartasz es segitesz. mely halam erte, es nagy oleles, es mindig aldas.
    Anna

    Válasz
  3. Kedves Nikol !
    A tegnapi nap nagy élmény volt. Kár ,hogy egészségi állapotom nem engedte ,hogy végig ott lehessek ezen a fontos eseményen. Nem is tudom, mikor ért ide az energia, csak azt, hogy éjjel 3 -ig fent voltam, mert nem tudtam elaludni. Tenni akartam a Földért, egy jobb világért és úgy érzem ez sikerült nekünk ,ott.
    Nem tudom, hogy miért ijesztgetnek bennünket folyton és gyűlölöm a világ vége hangulatot. Volt már ilyen, mégis túléltük.
    Segítőként sikerült megtapasztalnom, hogy milyen nagy ereje tud lenni egy csoportnak. Jó volt látni a csakra nyitó gyakorlatokat ,a táncokat is. Résztvevőként még csodálatosabb volt megélni az egység élményt. és lehívni az energiát, megtalálni a középpontomat.
    Most értettem meg az ősi táncok jelentőségét, és már értem , hogy miért boldogabbak a törzsi közösségben élő emberek. Nagyon tetszett a Csillagember-földi ember tánc.
    Őszintén remélem, hogy én is megváltoztam a gyakorlatok által és végre fogok már merni a szívem szerint élni egységben ,szeretetben , békességben. Köszönöm, hogy ott lehettem. Mindenkit szeretettel üdvözlök, aki részese volt ennek a szép és mélyreható élménynek.
    Ági

    Válasz
  4. Felemelő élmény volt számomra. Őrzőként mozdultak meg bennem a leginkább a folyamatok, és tudtam jó úton haladunk. Úgy éreztem, hogy nem is kizárólag a kezemmel, hanem a szívemmel tartom az energiateret, ahová még fentről további finomságok érkeztek. Nikol spirálban közvetített ölelő szavai és energiái, és a végén a jelenlétben és csodában való közös megmártózás tette fel a koronát az estére. Köszönöm mindenkinek!

    Válasz
  5. Kedves Nikol!
    Nagyszerű volt a tegnapi nap és ez messze nem fejezi ki a teljes igazságot!!!
    Nagyon szerettem őrzőnek lenni, mert akkor csak hagyni kellett, hogy hassanak rám az események és hatottak 🙂
    Egészen fantasztikus volt amikor Te megöleltél és elmondtad, hogy én milyen nagyszerű és jó vagyok és engedjem el az összes rosszat és én el is engedtem. Köszönöm. Csodás délután, este volt!!!
    Andrea

    Válasz

Szólj hozzá!