Maximalisták és torokfájósok figyelem! – Torok csakra összefüggések

Maximalisták és torokfájósok figyelem! – Torok csakra összefüggések

Maximalizmus? Torokfájás? Hmm. Na ezt a területet nagyon jól ismerem. Ez két olyasmi, amivel ősidők óta együtt élek. Korábban szenvedésteli módon, ma már barátságban.

Egyik levelemben írtam már arról a dadogós, az osztály előtt félő, önmagáért kiállni nem tudó, egyébként halkan és gyakran hadarva beszélő kislányról, aki valaha voltam.  Szóval torok csakra blokkból kijutott jócskán, de a tanulságaiból is.

Egy csipetnyi érdekesség a blokkok hátteréről és a sokszor logikátlannak tűnő ok-okozati összekapcsolódásokról

Önmagamon dolgozva, a torok csakrát és a hozzá kapcsolódó blokkokat oldva sorra tárult fel az önmagamért való kiállással korábban együtt járó élethelyzetek sora. Érdekes módon egy helyzetben nem volt gondom a hangommal: amikor angolul kellett beszéljek. Ott mindegy volt, hogy hányan ülnek előttem: osztályok, csoportok vagy 1500-as előadóterem. Ez meglehetősen furcsa volt, de ma már értem, hogy a blokkjaim nem aktiválódtak amikor angolul beszélem, csak akkor, amikor magyarul kellett ezt megtegyem. Az egyik életet feltárva egy néma lánya bukkantam, akinek nyelvét szegték, mert elmondta a kompromittáló igazságot az uraságról. Találtam más életbeli összefüggést is, amikor a tudást nem volt szabad elmondani, csak egy kevesek által ismert nyelven, az arra beavatottak között. Ott viszont magas rangú papnő lévén, alapvető, könnyed és természetes volt a tudásátadás feladata.

Ehhez adalék, hogy gyermekként imádtam a titkosírásban való levelezést, majd tiniként sok verset írtam, melyek közül sok angolul született. Aztán később az első csatornázásokkor, meditációk alatt angolul jöttek a tanítások. Mára, hogy felszabadult az anyanyelvi gát már magyarul is megy:)

Én és a  maximalizmusom

Mára Ő is jó barát. Sokáig egyenesen büszke voltam rá, hogy maximalista vagyok, mert a “segítségével” elért eredményekre koncentráltam. Ma sok előnyét és eredményét látom, mert annyit éltem és írtam, mint mások több élet alatt. Azért ma már tudom, hogy a túlhajszoltság, örökös elégedetlenség mennyire romboló hatású, és nagyon is fontos megpihenni, megelégedni és örülni az életnek az itt és mostban – ahelyett, hogy a hőn áhított jövőt építeném körömszakadtáig. Megvan az ideje az építésnek és a pihenésnek is, no meg az életörömnek is:)

Ha Te is azok közé tartozol, akiknek gyakran fáj a torkuk, felső légúti betegségektől szenvedsz, akkor különösen érdemes elgondolkodnod a hét közül egy csakrád jelzésein. Igen, elsősorban a torok csakráról van szó, melynek alul, vagy túlműködése gyakran okozza ezen panaszokat.

A torok csakrához tartozik a kommunikáció, az önkifejezés minden formája – beleértve a kreatívat és az önmagadért való kiállás képességét és erejét is.

Ha az alábbiak előfordultak a gyermekkorodban, szintén gyanús a csakra kiegyensúlyozatlan állapota: dadogás, hadarás, halk beszéd, gombóc a torokban, félelem szerepléskor

Felnőttkorban előforduló tünetek:

Légzési problémák, asztma, megfázás, rekedtség, torokfájás, köhögés, bronchitis, fülproblémák, mandula­gyulladás, nyakfájdalmak, nyelvproblémák, pajzsmirigyproblémák,  szájproblémák, tüdőproblémák és a hallászavarok. Feszes állkapocs, nyak, éjjeli fogcsikorgatás.

A kreativitás megmerevedése, a maximalizmus, képtelenség az érzelmek kifejezésére. Lépcsőházas típus (utólag jut eszedbe mit kellett volna mondanod :). Félelem az érzelmek megélésétől. Az élet megélése helyett gyakran pusztán megfigyelőként vagy jelen.

Maximalizmus és önkifejezés blokkok – a két ügy összekapcsolódott

A torok csakránál is igaz, hogy blokkjainak kialakulásához gyakran más csakrák blokkjai is hozzájárultak. Sokszor például az, hogy valakinek gombóc van a torkában jelez torok csakra blokkot, de ugyanakkor legalább ilyen erősen jelez mellette a napfonat csakrája is, az önbizalomért felelős erőközpontunk.

Az én esetemben is erős összefüggés volt a  önbizalom és önbecsülés gyengesége (napfonat) valamint az önmagamért való kiállás között (torok csakra). Óriási utat tettem meg a néma lány és a titkos nyelven tanító papnő óta….és mindezt jó látni így utólag egyben.

Ha Téged is megérintettek ezek a sorok és ismerősek a tünetek, érdemes lehet csatlakoznod hozzánk a most szerdai Torok-csakra előadás és blokkoldó estéhez:

Az előadásban szokás szerint a csakra működését, jellemzőit és kiegyensúlyozatlan működésének okait világítom majd meg. A meditációs részben az energetikai tisztítás mellett, a csakra témái is helyet kapnak. A múltkorihoz hasonlóan most is lesz gyakorlat, mely a torok csakrát erősíti, illetve a többiekkel harmonizálja.

A csakrablokk-oldó esténken bár a torok csakrára fogunk fókuszálni, ezt úgy tesszük majd, hogy a mögöttes csakra-blokkok is oldódhassanak, létükre fény derülhessen.

Várlak személyesen is a Csakrák Fénye – ÖRÖM-TEST Építés december 7-én, 19-kb.21:30 között:
Önkifejezés TOROK -csakra blokkoldó este>>>

Ha jönnél küld a torokcsakra szót válaszlevélben:)

Ha nem tudsz jönni, de szeretnéd hallani az előadást és a meditációval oldani a torok-csakrád blokkjait, a távoktató csomagban most is kérheted az est anyagait!

Egyénre szabott terápia

Ha a fentiek alapján felismerted, hogy vannak visszatérő és makacs gondjaid a torok csakrával, a Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia csakrablokk-oldó speciális kezelését is ajánlom neked. Ezen kifejezetten az adott csakrákkal összefüggő blokkoltság hátterét tárjuk fel és oldjuk fogantatástól, generációs háttérből és ha szükséges dimenziómintából is. (Blokkfeltáró tanácsadás: 1 óra 10 000Ft, kezelés: 1.5 óra 15 000Ft, bővebben a módszerről, a kezelésekről: www.kineziologiakezeles.hu). …és igen, nem elegendő 1 alkalom általában, mert bár csodálatos módszerről van szó, nem csodamódszer a kineziológia sem. Terápiás folyamatról van szó, melyben változunk-fejlődünk a magunk választása szerint. Ez személyiség-átdolgozással jár…de megéri.

Én ma már nagyon örülök, hogy a torokmizériákkal, maximalizmussal megáldott az ég:) Nyomukban járva megerősödtem és megelégedtem.

Kívánom, hogy magad lehess az életedben a változás tudatos okozója!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!