Fókuszban az Erő: a nemes belső erő útja

Fókuszban az Erő: a nemes belső erő útja
2021.04.12.-én, hétfőn, 20:00-21:00

A hónap témája:
FÓKUSZBAN AZ ERŐ
Az erő fajtái * az erő megélései * a belső erőink felszabadítása * az önazonos élet
 
Elkészült a heti üzenet rövid, könnyen emészthető változata. Íme:
 
A 15. hét kihívásai, üzenete, útravalói. 2021.02.12-18. közötti hét újholddal indul. Méghozzá nem is akármilyennel! Az asztrológiai újév első újholdja a Kos jegyében. Háromszorosan erősíti fel az új kezdet minőségét, immár nagyon is a tettek mezejére lépve.
 
Ugyanakkor nem hűbelebalázs módjára, és nem is faltörő kos módjára javallott. Sőt. Pont ez az, amit a Nap-Hold mellé és mögé felsorakozó együttállások mutatnak. A naprendszeri bolygókat tekintve prominens heyen van
 
A Nap mögé tekintve a csillagtérképre a Halak visszaúszó fonala hívja fel a figyelmet a múltból visszatérő jelekre, hozzá a Spica az aratásról szól. Együtt értelmezve a kettőt a múlt, s vele az ok-okozatok láncolatát figyelhetjük meg e Holdkapu során. Azaz egészen a következő újholdig! De legerőtelejesebb formájában ezen a héten. Ami most felüti a fejét, megjelenik, előjön az a múltunk egy-egy epizódjából üzen. Tanulságot, tanítást hozva onnan, bölcsebben lenne jó továbblépjünk. Átvéve a múlt egy adott pontjából az üzenetet, az ajándékot, az értékeset. Tanulva annak hibáiból. Erre írtam, hogy ez egyáltalán nem a faltörő kos, nem is hűbelebalázs és egyáltalán nem sehallselátdömötör.
 
A nagyon is aktív és aktivizáló Kos energiák mellé Eris is felsorakozik Mars női megfelelője. A harcos, konfrontatív és jobbára spontán, ösztönszerű késztetésből feltörő, indulatszerű megnyílvánulások…nos ezzel is dolgunk van. Nem, nem az elfojtása a szükséges. Hiszen igenis van, amikor arra van szükségünk, hogy kiálljunk magunkért, felvállaljuk azt akik vagyunk.
További iránymutatásul, segítségül itt van még a Vénusz, szintén a kosban. Erőteljesen kiállva a szeretet és a szív útja mellett. A békére, harmóniára és annak belső megteremtésére hívja fel a figyelmet. A belső béke és egyensúly az, ami ki tudja egyensúlyozni a feltörő indulatokat, belső frusztrációkat.
 
A Plútó a Bakban feszíti a szabályokkal, autoritással, hatalommal való kapcsolatunkat. Mindez együtt a Marssal, Erisz-szel…hát lesznek embertársaink, akik nem tudják visszafogni magunkat, amikor jobb lenne. Ehhez hol türelemre, hol pedig kiállásra is szükségünk van az önvédelmünk jegyében. …és persze dolgozik mindez belül is önfegyelem kontra impulzív tettek, önkontroll kontra szabadosság.
 
Érdemes feltenni e kérdéseket magadnak és időt adni a válaszoknak, újra és úrja visszatérve hozzájuk:
  • Mit jelent számodra az erő?
  • Milyen a kapcsolatod az erővel?
  • Milyen megnyilvánulási formáit láttad az életed során az erőnek és az erővel való visszaélésnek? Milyen nyomokat hagyott ez benned?
  • Hol döntöttél úgy, hogy inkább lemondasz az erődről?
  • vagy éppenséggel hol döntöttél úgy, hogy magadhoz ragadod az erőt, a kontrollt, az irányítást? talán leginkább félelemből és önvédelemből…hogy ne ismétlődjön még egyszer az, ami sérülést, fájdalmat okozott neked.
Az erő nemes megéléséről szól mindez. Nem az erővel való visszaélésről és nem is az erőszakról.
Ez a holdkapu az Erővel való rendeződésünkről is szól, s felhív a tiszta, belső, önazonos erőből való teremtő cselekvésre. A saját szíved, lelked útján. Előre.
Mi a következő lépés?
Ami már a szíved szerint való… tanulva abból, amit a múltban tapasztaltál. Ami már egy új valóságot teremt.

Az erő fogalmával sok éve barátkozom. Sokáig annak negatív visszaéléssel teli, romboló mivoltát láttam magam körül. Az erővel való megbékélés során sok belső munkát, oldást futtattam le magamon.
Én a belső erőben hiszek, és a belső átalakulásban. Belső alkimista vagyok. A lelki-érzelmi térben éppúgy, mint a mentálisban. A fizikai-energetikai úton pedig 22 év belső erős harcművészet áll mögöttem. Sokatok ismertek erről az oldalamról is… legalábbis, akik már jártak nálam kliensként, vagy tanultak Női /Férfi Energia Fitneszt, női /férfi chikungot tőlem… biztosan sokat hallottatok már ezekről. Ez az év ebben is kinyitok sok tudást, ami eddig zárt körben adódott csak át.
 
Április-májusban az erő, az erő fajtái, a belső erő útja, az erőforrásaink aktiválása témájú előadásokat-programokat is terveztem…mert ahogy olvasod (meg ahogy körülnézel a világban) ennek van itt az ideje.
Ezekből és ezek miatt is választottam a mai ingyenes online meditáció témájául az ERŐt.
Este 20:00 órakor kezdünk! 

A JELENTKEZÉST LEVETTEM, HISZEN MÁR ELMÚLT A PROGRAM, DE MÉG MINDIG ÉRKEZNEK JELENTKEZÉSEK.

A MEDITÁCIÓ A SZINKRON 1. Eszencia online tanfolyam anyagai közé fogom feltölteni mint éles és egyben nagyon hasznos példája annak, hogy lehet egy fizikailag is aktívan bekapcsoló stresszt átfordítani miközben tartom a programot, magam és a résztvevőket is kísérem ebben.


Szívvel-lélekkel teremtő holdhónapot, s hetet kívánok Neked, Nekünk!
 
Szeretettel,
Pozsgai Nikoletta
#szinrkonban, #PersonaScopeszemélyiségéséleútelemzés, #NőiEnergiaFitnesz, #erő
Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!