A 2013-as 10 milliószoros teremtő napok tanítása

A 2013-as 10 milliószoros teremtő napok tanítása

A 2013-as 10 milliószoros teremtő napok tanítása

2006 óta tartok ezen napokon kifejezetten a tudatos teremtést, test-lélek-szellem összerendezését és az önmegvalósítást segítő programokat. Azóta ezen napok közismertté és divattá váltak. …és ez jó. Azért mert ezen nap legfontosabb tanítása a tudatosságra nevelés. Légy tudatában annak, hogy mire gondolsz, mit érzel, mit cselekszel és hogy mindezeknek mi lesz a következménye.

Az idén is folytatom a hagyományt és az év első 10 milliószoros napján február 22-én az Önmegvalósítás Művészetéről tartok előadást és utána Teljesség meditációt. Írd be a naptáradba:)

Folytatás itt: 10 milliószoros napok 2013-ban>>>

A tudatosság nagyon fontos, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan kontrollálnod kell magad!

A tudatosság nem azt jelenti, hogy önfegyelmet és önkontrollt gyakorolsz, megvonsz magadtól egy csomó élettapasztalatot és “jó akarsz lenni”. Ez hasznos élet-szándék, de jó ha tudod, hogy ÉLNI jöttük erre a Földre és megtapasztalni a teremtéseinket, azok jó s rossz következményével együtt.

A tudatosság inkább azt jelenti, hogy tanúként, állandó megfigyelőként jelen vagy a testedben, érzékeled mindazt ami benned és veled történik. Majd ezek alapján tudatosan és önmagadhoz hűen (!) irányítod a gondolataidat, a kommunikációdat és a cselekvéseidet.

A tudatos teremtéshez tudnod kell, hogy mi az, amit nem szeretnél, ami rossz volt neked és ezek nyomán eljutva tudatosítod, hogy mi az, amit szeretnél az életedben!

Amikor a célkitűzés-célmegvalósításról van szó sokan azt mondják nekem, hogy én nem akarok tervet írni, feladatlistákkal rohangálni, racionálisan kigondolni célokat, stb. Ilyenkor látom, hogy van mi tennem és írjak ez ügyben:)

A célkitűzés-célmegvalósítás éppoly komplex folyamat mint mi magunk. Nem lehet és nem is szabad csak elméből vagy csak érzelmekből csinálni. A bal agyféltekének éppúgy megvan a maga feladata mint a jobbnak, és a kettő integrált együtt-működése nélkül külön-külön nem működhetnek.

Ha szeretnéd tudatosítani, hogy mit akarsz valójában és ezek alapján integrált módon megvalósítani a céljaidat, újjá teremteni a fizikai valóságodat, akkor ajánlom számodra a január 16-án induló Célkitűzés-Célmegvalósítás online Tanfolyamot!

Ezúttal Ajándékkal

A 8 hetes tanfolyam mellé ezúttal ajándékba kapod a az  Új Valóság Teremtő Nap>>> anyagait is! Így a 12500Ft-os tanfolyam mellé egy 10 000Ft értékű ajándékot is kapsz! 

Bővebben a tanfolyamról:

Január 16-től: Célkitűzés-célmegvalósítás 8 hetes online tréning + Új Valóság Teremtő Szeminárium anyagok>>>

“Én még nem is tudom megfogalmazni a céljaimat, nemhogy kitűzzem őket és megvalósítsam őket…”

Semmi baj a tanfolyamon onnan kezdjük, hogy azonosítjuk a vágyakat, szétválogatjuk a saját és “mások által rád hagyományozott és kényszerűen kialakult önelvárásokat”…és csak ezek után jön a cél-állítás, a cél pozitív teremtő erejű megfogalmazása, a célterv alkotás, a saját önszabotázs elemeidnek felismerése, majd a célmegvalósítás egyes lépései. Mindezt önmotivációt serkentő, életszervezési segítségek és “hol ronthatod el” hibagyűjtemények egészítik ki.

De miért is van egyáltalán szükséged célokra? Miért tartják ezt a témát ennyire fontosnak az életvezetési oktatók, a sikeroktatók?

…mert a céltudatosság a kiegyensúlyozott, megelégedett élet alapeleme, a sikerélmény és az önbizalom első rendű forrása és a valóban építő élet alapja.

Erről írok bővebben és készítettem erről egy rövid videót, melyet ide kattintva meg is tudsz nézni: Miért van szükséged célokra a kiegyensúlyozott élethez? 1.rész + videó anyag>>>

Ha a gyakorlati tanfolyam helyett jobban szereted a könyvet,  akkor ebben a témában írtam  Váltsd Valóra az Életed! – A Célmegvalósítás Mesterkulcsai című könyvet. Az önképzésed A Célmegvalósítás Mesterkulcsai AKTIVÁTOR – gyakorló és inspirációs könyv is segíti. 

Januári akció

Januárban a két könyv együttes megvásárlása esetén: 6500Ft helyett 5000Ft-ért a tiéd lehetnek a célmegvalósítás mesterkulcsai!

***
Kívánom, hogy 2013 változásai elhozzák számodra az a fizikai valóságot, amelyre szíved szerint vágysz!
Ha úgy látnád, hogy nem közeledsz a vágyott valóság felé, akkor itt az ideje, hogy a kezedbe vedd az életed irányítását. Használd a 10 milliószoros teremtő napok erejét, a 100 szoros teremtő erővel bíró Teliholdak idejét és a célkitűzés-célmegvalósítás tudatos teremtő erejét!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!