A 11:11 Új Föld folyamat 9-es kapu horgonyzása Október 25-én

A 11:11 Új Föld folyamat 9-es kapu horgonyzása Október 25-én

“Szétválasztottságból az együvé válásig,

Elkülönültségből az Egységbe

Önmagad legteljesebb valóságából születő Egy Szív dobbanásig”

2010. Október 25-én délelőtt

A 11:11 folyamatban, mely a Föld tudatosságát az Új Földbe emeli minden egyes kapu egy új minőség horgonyzását, majd a két kapu közötti „gyakorlását” jelenti. A Kilencedik Kapu az „Egy lény megnyilvánulása: Az igaz egyek kiemelkedése” mottóval, melynek lényege, hogy a szétválasztottságunktól mentesen, Igaz Önvalónkba visszatérve, azt felvállalva létezünk, kétségektől-félelmektől és szétválasztottságtól mentesen. A Kilencedik Kapu Aktiválás alapeszméje az Igaz Önmagunkká válás és a szétválasztottságunkból az egységbe való visszatérés.

A világszerte egy időben zajló összekapcsolódás kezdetéül a Bali időzóna kezdő időpontja a mérvadó, ez a mi időzónánkban reggel 6:30.

A találkozónk időpontja reggel 6 óra a Gellért hegy Gellért fürdő melletti lábánál, a Barlang Templom alatt. Bejelentkezés szükséges: info@feny-forras.hu e-mail címen, vagy a 06-70-336-35-29-es telefonszámon sms-ben elküldött ‘Kapu’ szóval! Vidékieknek szállást tudunk adni, ahonnan együtt megyünk át a helyszínre reggel.

További információk a horgonyzás kapcsán:

A program meghívóját, és a folyamat összefoglalóját (.doc) itt tudod letölteni:

>>>Meghivo9Kapu

Ha nem tudod még elképzelni, milyen egy horgonyzás, ajánlom a nyolcas kapuról készült képes összefoglalóm képekkel (.pdf):

>>>ANyolcadikKapurol

Plusz információk a Kilencedik kapuról a www.nvisible.com oldalról, a hivatalos összefogó szervezet honlapjáról:

EGY LÉNY AKCIÓBAN (cselekvésben): Az Igaz Egyek Kiemelkedése

A Kilencedik Kapu az Igaz Egyek Kiemelkedését ünnepli. Amint az Igaz Egyek előre lépnek, a bolygószintű evolúció egy újabb szintre kerül.

Az Igaz Eggyé váláshoz nem kell semmi mássá válnunk, csak azzá, amik valójában vagyunk; viszont tovább már nem rejthetjük el, hogy KIK VAGYUNK. Igaz Egynek lenni tudatos elfogadása annak, AKIK VAGYUNK egy végtelenül kiterjesztett szinten. Amikor Igaz Egyként kiemelkedünk, akkor legbelső igaz lényegünket mindenki számára láthatóan hozzuk a felszínre. Nem félünk természetes tekintéllyel kifejezni képességünket és tudásunkat. Teljesen abban a valakiben tartózkodunk, AKIK VAGYUNK.

Egy Igaz Egy jelenléte olyan, mint egy Szent Pagodáé. Megnyugtató jelenlétük az egész tájképet könnyedén áthatja és inspirálja. Az Igaz Egyek megtestesítik a TISZTA SZÍV SZERETETET, és mindenhová magukkal viszik, amerre csak járnak.

A Kilencedik Kapu mélyen összehangolt az 1997-es Harmadik Kapu Aktiválásokkal, amik Egy Lényünket hozták világra. Egy Lényünk egy élő, organikus lény. Annak tudatosságát hozza el, hogy minden és mindenki az EGY része.

A Kilencedik Kapu ezt egy teljesen új szintre mozdítja el, az EGY LÉNY AKCIÓBAN szintjére. Az Igaz Egyek az EGY LÉNY AKCIÓBAN hiányzó elemei. Ezért nem volt ez eddig lehetséges.

A Kilencedik Kapu Aktiválása során az Első Hullám, a Hidak és a Második Hullám példa nélküli együttműködését fogjuk látni, ami egy új egységes célt fog létrehozni. Az EGY LÉNY AKCIÓBAN így válik lehetségessé. (A Hullámok magyarázatához, kérlek, olvasd el Solara 2010. évi Szörf Riportját: A Szeretet Ösvényén.

Az EGY LÉNY AKCIÓBAN a felelősség megosztásának egy új szintje. Mostantól egyéni adottságainkat EGY LÉNYKÉNT összeadjuk az Újba és az Igazba vezető Nagyszerű Kalandunk során. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy sokkal messzebbre és gyorsabban utazzunk, miközben kevesebb erőt fejtünk ki. Az utazás végtelenül beteljesítőbb lesz.

Amint az EGY LÉNY AKCIÓBAN megalapozott lesz, olyanok leszünk, mint azok a bizonyos önkéntes tűzoltóságok. Amikor megszólal a tűzriasztó, felkészültek leszünk, és tudni fogjuk, hogy mi a dolgunk. Összeszokottan fogunk dolgozni EGYKÉNT, és nem lesz szükség utasításokra, vagy hogy megmondja valaki, mit kell tennünk. Habozás nélkül fogunk akcióba lendülni, és a helyes dolgot fogjuk tenni. Az akció mestereivé válunk, a legmélyebb SZERETETBŐL létrehozva az Új Valóságot.

Az EGY LÉNY AKCIÓBAN fontos eleme a SZERETET AKCIÓBAN. Ez nem csak azt jelenti, hogy üldögélünk, és szeretetet küldünk ki mindenkinek. Ez aktív részvétellel jellemezhető SZERETET, VALÓDI SZERETET, megtestesítve a TISZTA SZÍV SZERETETET, bárhová is megyünk, és az egész világon érezhetővé téve azt!

A 11:11 Aktiválások nagy jelentőségű húsz éves ciklusának majdnem vége. Ebben a dualitásból az Egységbe vezető végső szakaszban nagyon nagy szükség van az EGY LÉNY AKCIÓBAN-ra. Ez az, amikor valóban egy óriási különbséget tudunk realizálni. Ez az az idő, amikor sorsunk kibontakozik. Ha Igaz Egyként teljes lényünkkel tudunk előre lépni, akkor egy új világot tudunk létrehozni.

A KILENCEDIK KAPU FŐTENGELY

http://www.nvisible.com/nvisiblegraphics/ph/9/TanahLot3.jpg

A Kilencedik Kapu Főtengely a gyönyörű, szentséges Bali szigetén, Indonéziában lesz. Az egész Bali sziget leginkább egy pompás szent templomra hasonlít, amiben emberek élnek; sokkal inkább, mint egy szigetre, ahol sok templom van. Balinak erős spirituális hagyományai vannak, amiket napi szinten tartanak tiszteletben, becsülnek meg és ápolnak a sziget lakói.

Bali az egész bolygó számára egy meghatározó horgonyzó pontja a Szépségnek és a Kreativitásnak. Az Igaz Egyek kulcseleme a Valódi Szépség és a Kreativitás. A Valódi Szépség abból adódik, amikor megteremtjük, megtestesítjük és benne élünk az Ultra Felsőbb Valóságban. Egy Igaz Egy élete a szépség élete, ahol az ember belső szépsége tükröződik fizikai síkon.

Balin pompás szépséggel leszünk körülvéve: a táj és a természet szépségével; a virágok szépségével; a Balinéz emberek szépségével; a házak és a templomok szépségével; a zene szépségével; a hotelünk szépségével; a művészi alkotások és kézműves munkák bőségének szépségével; egy hódolattal teli élet szépségével. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy Igaz Egyekként teljesen kiemelkedjünk, és segít megőrizni a létezésnek ezt az állapotát, nem csak a felkészülési összejöveteleinken és a Kilencedik Kapu Aktiváláskor, hanem akkor is, amikor visszatérünk az életünkhöz.

A Főtengely mindig a kulcspontja egy 11:11 Aktiválásnak. Itt lépnek be először a legújabb 11:11 energiák a bolygóra. Életbevágóan fontos, hogy az Igaz Egyekből egy erős és elkötelezett Kilencedik Kapu Főtengely csoport jöjjön létre, mert az EGY LÉNY AKCIÓBAN-t fogjuk világra hozni. Csakis azok tudják ezt megtenni, akik igazán hívást éreznek a Főtengelybe, mivel nem tudjuk lehorgonyozni és felépíteni az Új Alapokat annál a Teljes Lényünknél kevesebbel, ami az Ultra Felsőbb Valóságba van szilárdan lehorgonyozva.

A Kilencedik Kapu Főtengely élménye teljesen térképen túli, ultra valóságos és hevesen erőteljes lesz, több SZERETETTEL, mint amit valaha is lehetségesnek képzeltünk el. Mélységesen átalakító élmény egy 11:11 Főtengelyben részt venni, ami teljesen megváltoztatja az életet. Semmi sincs, ami ehhez fogható.

***

Aki nem tud részt venni a Főtengelyben, azok számára a saját országuk horgonyzócsoportjaiban való részvétel ad lehetőséget a világméretű összekapcsolódáshoz!

Várunk szeretettel a csoportban:)

Jelentkezéshez kérlek írj a noionmegvalositas@gmail.com címemre!

Ha szeretnél csatlakozni a Kilencedik Kapu horgonyzásához az űrlapot kitöltve tudsz jelentkezni:

Keresztneved:*
Vezetékneved:*
E-mail címed:*
Részt vettél-e már korábbi horgonyzásokon?:*
Megjegyzésed, kérdésed hozzám:

“A 11:11 Új Föld folyamat 9-es kapu horgonyzása Október 25-én” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!