A mai részben folytatom a válságpszichológiai alaptudnivalókkal, és megvilágítom, hogy pontosan mi történik a válsághelyzet során. Tehát a mai kérdés, amire választ kínálok Neked:
Mi történik a válság előszelétől a válság túléléséig lélektani szempontból?
Lélektani válságlefolyás:
1. Alapvetően van valamilyen egyensúlyi helyzet az életünkbe, ez vagy jó vagy kevésbé az, de a lelkünk mindenképpen megszokta a helyzetet, ezért ismerősnek, “jónak” tartja azt.
2. Megjelenik az egyensúlyi helyzetünkből kimozdítani képes (vélt vagy valós képesség, ez mindegy a pszichénknek) és kialakul bennünk az az érzés, hogy a jelenlegi állapotom, helyzetem fenyegetetté válhat, az eddigi szükségleteim nem biztos, hogy ki fognak elégülni a jövőben. Ez az érzés az ún. fenyegetettség érzése.
Tehát vannak a szükségek és megjelennek azok a körülmények pl. konkrét problémák, vagy vélt vagy lehetséges problémák, amelyek veszélyeztetik a szükségünket, annak kielégülését.
A fenyegetettség megjelenésére válaszképpen a lelkünk és az elménk megoldásokat igyekszik produkálni:
1. Tagadás. Elbújunk, elmenekülünk, azaz nem akarjuk látni a fenyegetettséget okozó körülményeket.
2. Jó megoldásokat találunk, de nem bízunk abban, hogy az számunkra is kivitelezhető és az óriásnak megélt válságproblematikával szemben elegendő megoldás lehet. Mivel tehát nincs bizalmunk a megoldásokban, önmagunkban nem hiszünk, ezért abban sem hiszünk, hogy az általunk megtalált megoldás valóban megoldás lehet. Hagyjuk, hogy az események elkezdjenek maguk alá temetni, jöjjön aminek jönnie kell elven.
3. Van egy megoldási elképzelésünk, de ez egy gyenge megoldás (tehát nem igazi megoldás a problémára), amibe belekapaszkodunk. Ennek eredményeképpen hamis nyugodtság jön ránk (ezt hívjuk önámításnak). A gyenge megoldásba vetett túlzott hit pedig általában koppanáshoz vezet, hiszen jönnek a szembesülések, hogy az adott reakció/megoldás nem elég, nem működik a megváltozott körülmények között
4. A védelmi rendszerünkhöz fordulunk. Ide tartoznak a kapcsolataink is, olyan emberek, akik segítenek, támogatnak, kiutat mutatnak, akik erőforrásként tudnak a helyzetben jelen lenni és segítséged nyújtani. Ők azok, akik pillanatnyi szintünk felett állnak és ezért energetikailag vagy éppen konkrét tanácsokkal, tapasztalatokkal tudnak ellátni minket. (A pszichés védelmi rendszer részei egyébként a hit, a megoldások és a kapcsolatok.)
Ameddig a válság által hozott fenyegetettség érzetünk még nem elég nagy, látszat egyensúlyi helyzetet tudunk létrehozni, mert úgy tűnik, hogy működik a gyenge megoldásunk, vagy a “nem akarom látni, hogy az nem működik, mert még megtehetem, hiszen még nem olyan nagy a nyomás” hozzáállásunk.
Mikortól kezdődik a tényleges válsághelyzet?
A válság az a pillanat, amikor a nyomás annyira megnő, hogy a megoldásaink elégtelenné válnak. Az egyensúly végleg kibillen és ezt már nem tudjuk nem észre venni. De a válság igazából nem itt kezdődök, hanem az első lépésnél a fenyegetettség megjelenésénél, igaz ugyan, hogy csak itt,ezen a szinten válik nyilvánvalóvá!
Éppen ezért:
a válságkezelésének a legjobb tippje a megelőzés, ezt pedig úgy tehetjük meg a leghatékonyabban, ha már a fenyegetettségérzet kialakulását komolyan vesszük!!!
***
Hogyan reagálunk a válságra?
A válság konkrét látható megjelenésére alapvetően 3 -féleképpen reagálhatunk:
1. pánik, kapkodás,
2. apátia, beletörődés,
3. kezdünk falat építeni – ez lehet az előrevivő is, mert a csendes bezárkózottságunkban szembenézhetünk a kiváltó okokkal (pl. párkapcsolati válság) és konstruktív megoldásokat találhatunk. Aztán a begubózottságunkból kijövet elkezdhetjük megvalósítani a valódi, helyzetre adott megoldásunkat. De sajnos lehet a bezárkózás a tagadás és a párkapcsolati válságnál maradva teljes elhidegülés és válás eredményű is.
Mi a közös ezekben a válságreakciókban?
A félelem. Éppen ezért onnan tudjuk megfogni a válságkezelésünk lényegét, hogy először tudatosítjuk mi is a válság célja az életünkben.
A válság célja: a fejlődés kikényszerítése. Tehát meg kell nézzük, hol milyen területen kell változtassunk.
Mindezekhez el kell fogadnunk azt, hogy egy nem kívánt eseménynek lehet és van is célja az életünkben.
Hiszen nem kímélhetjük meg a gyerekünket sem a válság(ok)tól, akkor nem erősödne meg, nem fejlődne. Eképpen a mi fejlődési folyamatunk része az élet nehézségeivel való bánásmód, megküzdés, a válságok kezelése és a konstruktív megoldások megtalálása.
A válságok ezért végeredményképpen jót tesznek velünk: elkényeztetett, gyenge, tehetetlen emberek lennénk, ha az életünkben csak a kényelemmel és állandósággal teli válságmentesség lenne jelen.
Tehát annak a válságkezelési stratégiának, amit most tanulsz, az a legfőbb célja, hogy ha tudod, hogy fejlődnöd kéne akkor azt tedd is meg minél hamarabb, de legkésőbb a válsághelyzetben!
A válsághelyzetek tanítási célja az életedben: könnyen tudj együtt élni a kényelmetlenséggel, megtanuld, hogy az örömet nem a kényelmetlenség okozza, hanem az a tudat, hogy az téged előrevisz. A tanítás lényege, hogy megtanuld feloldani a szenvedést és átalakítani téged jobbító, előrevivő motivációs erőforrássá és élettapasztalattá.
2. VálságVideó:
Lélekerősítőként nézd meg a Válság mint Esély videóm második részét is!
A válság mint esély videók második részéhez kattints ide!>>>
***
Teendőd:
Gondold át most az életed eddigi válságait ilyen nézőszögből és jegyezd le önmagad számára az eddig rád jellemző válságreakciókat!
Fontos tudnod, hogy eddig hogyan reagált a lelked, hiszen ez fogja meghatározni a későbbiek ösztön-reakcióit is… amit aztán felül kell majd írjál, hogy könnyebben kezeld a már kialakult válsághelyzeteket,illetve meg tudd előzni a kialakulásukat!
“VálságStratégiák 3.lecke: Válságpszichológia Alapozás 2.” bejegyzéshez 3 hozzászólás
Az én gondolataim a válságaimról:
A fenyegetettség, mindig jelen volt, mert egyensúlyi helyzetem, soha, nem is volt!
Mindig más volt a valóság, mint amik a vágyaim voltak!
És az első kör reakciója a jellemző rám, az elbújás!
Volt, hogy még a világból is kivonultam, fél évre, hogy ne lássam ezt az ordító különbséget!
Ha nem szembesültem a saját tehetetlenségemmel, akkor, nem fájt annyira.
Hogy kikényszerítette volna a fejlődést?
Bennem, sajnos, nem.
Belementem minden rosszba, azután is, és nem alakult ki semmilyen önfegyelem, vagy realitás, csak a düh, igaz, az önmagam felé!
És persze, a másik sikerének, gazdagságának az irigylése is! És ordítok a fájdalomtól, de mégsem vagyok képes a normális megoldást választani, hanem, magamat is inkább meggyőzöm, hogy de igen, nekem biztos nem lesz bukás, nekem kivételesen menni fog.
Struccpolitika.
Nem vagyok rá büszke, de attól még, sajnos, tény marad!!!
Az önámítás iskolapéldája vagyok!
Ezért is köszönöm ezt a pénzkezelő, válságkezelő tanfolyami esélyt, hogy hát ha, vén fejemmel, tudok végre, normális is lenni!
/ Csak zárójelben kérdezném meg, mihez viszonyítjuk, és ki a normális egyáltalán? de ez, egy külön tanfolyam anyaga lehetne! /
Mert én, nem lecsúsztam valamilyen szintről, hanem soha nem is voltam sehol!!!!
És bocsássatok meg érte, de én, OLYAN SZÍVESEN lennék elkényeztetett4!!
Ettől eltekintve, mindenben igaza van a leckének!
Mert hiába menekültem el, a figyelmeztetések jöttek, jönnek is utánam! Mert egyik hiba, hozza a másikat, mivel, nem tudtam, / nem akartam! / tanulni belőle!
Síma úton járhattam volna, de én gödröt ástam helyette. És amikor ott volt a tanulság, az első hitelcsőd következménye, a figyelmeztetés, akkor ahelyett, hogy észre tértem volna, azokra haragudtam, akik észre akartak téríteni!
És belementem a következő rosszba is, pontosan azzal a forgatókönyvvel, hogy pont én leszek az, akire nem vonatkoznak a buktatók, és az elsímitódás helyett, még nagyobb, még mélyebb lett a gödröm!
Ez van, és reménykedem, hogy lesz még jobb is, mert most már, időm sincsen több hibát elkövetni, / 57 éves leszek! / és szeretném a hátralévő életemben a nyugalmat is megtalálni!
nagyharang.
Sziasztok!
Válságreakcióim folyamatos fejlődést mutatnak:
1. iskolai fel nem vétel: más hibáztatása, külső felelős keresése
2. első vetélésem: teljes apátia, helyzetbe való beletörődés
3. második vetélésem: hogy lehetne másképp megoldani
4. pénzügyi gondjaink: hagyom az életet (persze azért teszek a javulásért), hadd rendezze le, hozza a megoldási lehetőséget.
Remélem előre haladok; a görcsös akarás nem vitt előre, az viszont úgy tűnik, beválik, ha hagyom megtörténni, aminek kell.
Jó tanulást mindenkinek!
Vikica 🙂
A pániktól eltekintve az összes reakciót fel tudom vonultatni.
Azon gondolkodom, hogy lehet, a sok sikeres célmegvalósítás kudarccal végződése okozhatja bennem, hogy már nem bízom magamban, a döntéseim helyességében és ezért lehetek leblokkolódva?