Azon gondolkodtam, hogy ilyen téli októberben olyan jól esik egy-egy bátorító, ösztönző és léleksimogató szó. Ezért úgy döntöttem, hogy ma arról írnék, ami értékes és szép bennünk, NŐKben. Igen, csupa nagybetűvel. Szeretném megosztani Veletek az újjászületésemet…nőként.
Női mivoltom számomra minden nap újabb és újabb csodával örvendeztet meg, és mára már valóban képes vagyok látni magamban az Istennőt. Nekem ez nem volt könnyű dolog, idáig eljutni, s talán Neked, aki most olvasol sem olyan magától értetődő.
Mondjuk, hogy a női test mennyire csodálatos. Mégis koránt sem biztos, hogy át is érezzük ott mélyen legbelül, hogy mennyire igaz ez. Az áttörést nekem érdekes módon az anyává válásom folyamata hozta. Amint megfogant bennem a kisfiam máshogy tekintettem magamra. A tükörbe néztem és csodát, gyönyörűséget láttam. Ilyet korábban nem éltem át, jobban mondva nem mertem megélni ehhez foghatót.
Az első transzformáció
Elkezdtem igazán foglalkozni magammal, a testemmel, az érzelmeimmel. Meg akartam érteni és át akartam érezni, hogy mi zajlik bennem. Egyszerre a világon a legfontosabb dologgá a gyermekáldás és az átalakulás vált. Amikor a “Bennünk élő Anyaistennő” (Dr. G.C. Feldman -Eve Adamson) című könyvet először olvastam, még csupán vágyálom volt a babánk, kicsit berzenkedtem is a benne leírtaktól. Túl soknak találtam mindazt, ami ott volt. Aztán egy szép hajnalon, amikor az a bizonyos teszt két csíkot mutatott nem volt boldogabb nő ….és férfi a világon. Ahogy a kicsiny élet növekedett a pocakomban úgy erősödött bennem a nőiség egy új aspektusa, az anyaistennő. Mire elérkezett a szülés ideje, én is felkészültem az újjászületésre. Csak éppen nekem magamnak kellett “megszülnöm” magam:).
Az életemben talán először voltam igazán önmagam
A szülés folyamatában értettem meg, hogy mindent tud a testem. Átéltem, hogy milyen erős és bölcs a szervezetem. Nem akartam fájdalomcsillapítót és természetes szülést választottam. Talán furcsán hangozhat, de akartam érezni a folyamatot, a fájdalmamat. Azt a fájdalmat, ami talán az egyedüli fájdalom, aminek a vége nem azért jó, mert elmúlt végre, hanem azért, mert értelme volt valakiért megélni. Minden lélegzettel meghaltam egy kicsit és elmerültem a fájdalom-hullámban. Mertem elmerülni, és ez nagy szó. Mertem megengedni magamnak, hogy érezzek, hogy önmagam legyek, hogy kifejezzem azt, amit szeretnék, és amit nem.
A szoptatással, ami az elején egyáltalán nem volt leányálomba illő, még inkább megértettem, hogy van, amikor nem kell tudatos legyek. Én, aki mindig tudatosan akartam mindent megélni, kaptam még egy leckét arról, hogy merjek bízni saját magamban, a testemben és a kisfiamban. Két hétig tartott még a régi énem haláltusája. Aztán megváltozott a kép. Szemlélődés, elfogadás, megengedés, csodálattal vegyes óvó pillantások, szerető ölelések, megnyílás és áramlás. A kisfiam minden percben megerősítette bennem azt, hogy fontos vagyok neki. Először éreztem az életemben, hogy igazán fontos vagyok valakinek. Nem azért, mert nem voltam fontos előtte senkinek…azért, mert én nem éreztem magam fontosnak.
Nana, én is itt vagyok azért…szólt a bennem élő vénuszi nő…
Aztán, ahogy az anya megtalálta bennem a helyét, a vénuszi nő is felébredt csipkerózsa álmából. Először megküzdöttek egymással, mert a bennem élő, botor, vénuszi hölgyeményem attól tartott elveszítette a figyelmemet és innentől már csak a második lesz. Az anyaistennő tudta annyira szeretni a bennem élő vénuszit, és tudta olyan bölcsen kezelni, hogy végül arra jutottak mindkettejükre szükség van, remekül kiegészítik egymást, és egyikük sem fontosabb a másiknál.
A második transzformáció
A születésnapomon elmentem egy elvonulásra, ahol a szégyen és az intimitás témáin dolgoztunk. A folyamatba annyira beleengedtem magam, hogy meg-meghaltam egy-egy gyakorlatban. De a végén újjászülettem. A másnap valóban más volt. Ami anyaként sikerült, most nőként is megtörtént: először láttam magam gyönyörűnek. Megértettem, hogy mely részeimet takartam el, még magam elől is. Újra magamba fogadtam őket. Egy ciklus lezárult az életemben és helyet adott egy újnak….és ennek végtelenül örülök.
Rájöttem, hogy mennyire fontos felfedezni és megélni a bennünk élő Istennőt. A korábban tanult női-energia gyakorlatok most belső megértést nyertek. Már nem csak csinálom őket… történnek bennem és általam. Megértem rájuk.
Tőlem szokatlan, legalábbis itt, ezen a fórumon így írni. De ma, itt és most nem tudok máshogy, másról írni. Ugyanakkor remélem, hogy ezekkel a gondolatokkal valami elkezdődik, – vagy éppen folytatódik, megerősítést nyer a belső világodban és közelebb kerülsz a benned élő Istennőhöz.
Pozsgai Nikoletta
Személyiség Integrációs Tréner, kineziológus, női önmegvalósítás specialista
***
A cikket a HősNők női önmegvalósítás szakértőjeként írtam.
