Tovább gondolkodom és “érzek” a témában és ma az vetült fel bennem, hogy tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy igazi nők vagyunk-e.
Biológiailag nők vagyunk. Ez eddig rendben is volna…eltekintve pár orvosi ill. tudatos döntésen alapuló plasztikai esetet:). Azon járattam az agyam, hogy vajon mi befolyásol bennünket és milyen jellemző hatások érnek mindannyiunkat, nőket az életünk során, melyek jelentős nyomot hagynak nőiségünkön. Erre jutottam:
A biológiai nőiségen túl három kulcstényezőt találtam, ami meghatározza a nőiségünket:
A nőiség-tudatunkhoz/érzetünkhöz szervesen hozzá tartozik az is, hogy
1. minek vártak bennünket
2. minek neveltek bennünket a szüleink
3. mindez milyen össztársadalmi háttérben történt/ik.
A fiúnak vagy lánynak vártak Téged alapkérdés, ezt a kineziológiai kliens-tapasztalatom és a szakirodalom is alátámasztja. Az pedig, hogy minek neveltek tovább erősíti a saját nemiségünkkel való kapcsolatunkat, vagy éppen annak hiányát, elégtelen voltát. Mindez beágyazódik egy adott jellemzőkkel megáldott – vagy éppen megvert:( – társadalmi berendezkedésben,amit aztán a szűkebb és tágabb környezetünk, beleértve a médiát is, jócskán megalapoz.
A Fiúnak várt lány
A lány amikor hozzám került 29 éves volt, ránézésre vékony testalkatú, hátrafogott hajjal, kislányos tekintettel és már-már kínosan zárt és rendezett ruházatban. Az alaptéma amivel felkeresett az volt, hogy párkapcsolatai futó jellegűek és bármennyire igyekszik nem tudja a kapcsolat tartósságát megélni. A háttér oknyomozása közben kiderült, hogy egész életében a szüleinek – és különösen az édesapjának – akart bizonyítani, megfelelni. Mindig kitűnő volt, a tanulásnak élt és fiús sportokat választott.
A történetnek még lenne számos érdekes pontja, de ami most számunkra fontos, az az, hogy a lányt annak idején fiúnak várta-fiúnak akarta az egész család. Az apa pedig amikor megtudta, hogy nem a trónörökös készülődik világra jönni, az javasolta, hogy vetessék el a gyermeket – amihez akkor már késő volt. A várandós anyával nem foglalkozott, a magzattal még úgy sem, a szülés idejére egy hónapra külföldi utazást tervezett. Amikor hazajött és először találkozott a kisbabával, azt mondta neki, hogy “ha már itt vagy akkor nem dobunk ki, de aztán jól kösd fel a gatyádat, hogy ez így is maradjon”.
A későbbiekben neki kellett átvenni a családi vállalkozást és a tanulmányait is ennek kellett alárendelnie. Történetesen véletlenül sem egyezett a saját érdeklődési területével vagy a tehetségével. Ennek okán iszonyú erőfeszítéseket kellett mindig is tennie és óriási áldozatokat hoznia a “családi örökség” oltárán.
Mi is következik mindebből?
A lányban már a pocakban megkérdőjeleződött a létjogosultsága, alapvető szégyenérzete alakult ki a saját nemével kapcsolatban, amit aztán a születési körülmények és a későbbi neveltetés csak tovább erősített, fokozott!
Nagyon nem mindegy, hogy a szülők hogyan reagálnak- mit gondolnak és mit mondanak a gyermeküknek a fogantatástól kezdve! Mindent ért és fog a magzat, még a ki nem mondott érzelmeket is fogja és tárolja. A nevelés, azaz az a gondolkodás és szokásrendszer, amibe a szülők fogadják a gyermeket és amibe beleszuszakolják őt is, beleég, a személyisége részévé válik. Később meg lehet változtatni, de nagyon komoly és tudatos önismereti és önfejlesztő munka szükséges hozzá!
***
Gondolkodtató Neked:
Érdemes átgondolnod és ha van rá lehetőséged beszélgetned a szüleiddel, nagyszüleiddel és a tágabb rokonsággal, hogy hogy is történt az életkezdésed, hogyan és minek vártak, hogyan fogadtak és hogyan, milyen elvek szerint neveltek!
“Minek vártak és minek neveltek? (Az igazi nő nyomában folyt.)” bejegyzéshez 3 hozzászólás
Kedves Niki,
Örülök ennek a témának, mert , anélkül, hogy minden mai gondomat a szüleimnek tudnám be, az jutott eszembe, hogy anyukám mondta valamikor régen, hogy amikor megszülettem, azt várta, hogy a valójában soha nem működő házassága rendbe jön, apám megváltozik de nem így lett.
Tudom, hogy nem ismerem eléggé magam és te már javasoltad a kineziológiát is nekem de azt tudom, hogy nincs elég önbizalmam vagyis nem hiszek magamban eléggé, a fent említett dolog szerinted lehet ennek egy oka?
válaszodat előre is köszönöm.
üdv. Anikó
Kedves Anikó!
Igen, sőt valószínű az okok között szerepel. Az, hogy a szüleink hogyan vártak bennünket alapvetően meghatározza az önmagunk elfogadásával kapcsolatos érzéseinket tudatalatti, majd tudatos szinteken egyaránt. Maga a tény, hogy az anyukád bizonyos elvárással viseltetett közvetetten feléd és az édesapád felé, arra enged következtetni, hogy a gyermekszületéshez fűzött reményei elszálltak, közvetetten Te nem teljesítetted be a tőled általa elvártakat. Ez valószínű, de tesztelés nélkül nem jelenteném ki teljes bizonyossággal. Ha ez így van, akkor eleve azzal születtél és abban nőttél fel, hogy “nem vagy elég (jó)”, “nem vagy megfelelő”. Ennek következménye lehet az, hogy az önértékelésed megrendült, illetve többnyire hasonló meghiúsult szülői elvárások miatt a szülők hajlamosak lehetnek a gyermekben a sikertelenséget, a megvalósulatlan célokat, kudarcokat látni…azaz ezt vetitik ki rá. A gyermek ilyenkor sokszor vagy mélyésgesen beletörődik és sérült önbizalommal, szeretetre és elfogadásra méltatlannak érezve magát “nehezebb”, “kudarcosabb” életet él meg. Ezt kettős céllal teheti tudat alatt, egyszer azért, mert szeretne megfelelni az iránta támasztott elvárásoknak (de ugye ez lehetetlen, mert nem tőle függő dologról, a házasság rendbejövetelét várták el tőle). Más részről magára veheti a szülei házasságának tönkremenetelét és emiatti bűntudatában folyamatosan szabotálja önmagát és sikereit az élet minden területén, leggyakrabban a párkapcsolat-házasság-család területén.
Látatlanban- és tesztelés nélkül, ennyit tudok hozzátenni az okfejtésedhez:)
Mindezektől függetlenül az az előrevivő gondolkodás, ha nem a szüleidet/édesanyádat okolod mindezekért. Akkor ő úgymond a lehető legjobban akarta/kívánta. Tehát érdemes a blokkokat oldani, felszabadítani a pszichét a bűntudattól (ha van), a szégyenérzettől és minden egyéb negatívan befolyásoló hatástól. Illetve ezzel párhuzamosan tudatos és intenzív önértékelésfejlesztésbe kezdeni!
Ajánlom neked a október 1-jei előadásomat, mert az egyik alaptémája az önértékelés lesz. Illetve ott a Női-Erő-Forrás e-magazin, mely most tartalmazza a 14 napos önértékelésről szóló számokat is. Kezdésnek elég jó:)))
De jó felé haladsz azt látom:)))
Kedves Niki,
Nagyon köszönöm a válaszodat és a bíztatást.
Olvasni fogom az írásaidat továbbra is, nagyon sokat tanulok belőle.
Bűntudatot nem érzek ugyan de gyakran érzem úgy , hogy valamit rosszul csinálok vagy nem csinálom elég jól, persze mihez képest, ugye?
Igen , én is úgy érzem, hogy sokat változtam az utóbbi időben, mintha kiegyensúlyozottabb lennék, talán a kitartásomon kell még sokat dolgozni. Most, hogy ezeket leírom Neked, jut eszembe, hogy talán a kitartás is azért okoz gondot, mert úgy gondolom, hogy úgysem sikerül amibe fogtam , ezért feladom. Most visszagondolva , azt hiszem túl sok mindent adtam fel emiatt de mostmár tudom, hogy szembe kell nézni a problémákkal, mert addig nem fognak eltűnni, hanem újra és újra felbukkanak az életemben.
nahát, milyen sok mindent megértettem ebből a levelezésből, köszönöm Neked.
üdv. Anikó