Sokan nem rosszul bánnak a pénzzel – hanem sehogy. És ennek súlyos ára van.
Nem az a probléma, hogy keveset keresünk, hanem az, hogy nem tanították meg nekünk, hogyan gondolkodjunk a pénzről és hogyan kezeljük azt tudatosan. Előfordulhat, hogy az életünk évei telnek el anyagi bizonytalanságban, miközben egyszerűen csak nem alakítottunk ki valódi pénzügyi stratégiát.
Vannak, akik hónapról hónapra élnek, állandó stresszben, mert nem követik nyomon a kiadásaikat. Mások folyamatos hitelterheket cipelve kényszerpályán mozognak csak úgy „megoldásként” a problémákra. És vannak, akiknek eszébe sem jut befektetni – még akkor sem, ha lenne rá lehetőségük.
Csak azért, mert valakinek van jövedelme, még nem jelenti azt, hogy pénzügyileg irányítja az életét.
És ha nem kezdjük el tudatosan kezelni a pénzügyeinket, akkor nem csak a bankszámlánk marad stagnálásban – hanem az egész életünk színvonala, nyugalma, biztonsága is komoly árat fizet érte.
🚫 A pénzkezelési ismeretek hiányának 5 súlyos következménye
Ha valaki nem tanulja meg tudatosan kezelni a saját pénzügyeit, az sajnos komoly, hosszú távon is érezhető nehézségekhez vezethet – mind anyagi, mind érzelmi, sőt mentális szinten is.
Íme 5 olyan következmény, amit jobb megelőzni:
1. Folyamatos pénzhiány és „hónap végéig túlélés”
Következmény: Nincs rendszer a bevételek és kiadások között, így mindig szűkösség érzete uralkodik. Ez stresszt, szorongást és kiszolgáltatottságot okoz.
Mit okozhat ez még még?
- Gyors döntéseket, impulzusköltéseket, melyek tovább tetézhetik a bajt és gyakran járnak utólagos frusztrációval, akár önbántással
- Elmaradó megtakarítások, ezek nélkül a váratlan helyzetekkel szemben kiszolgáltatottakká válunk
- Egyre fokozódik a stressz, ami az érzelmi egyensúlyra is hat, lehet oka fejfájásnak, szorongásnak is
2. Adósságspirál és hitelek túlzott használata
Következmény: A kiadásokat nem tervezve nyúlnak sokan hitelhez, ami kamatokkal együtt később komoly anyagi terhet ró rájuk. Ez felelőtlenség, de ha valaki nincs rá felkészülve, nem is látja előre, hogy mibe kerül, amikor pedig már ott az adósságspirál nehéz kikeveredni belőle és egy ördögi körré válik a folyamat. Bizony ez megelőzhető lenne!
Tipikus jelek:
- Folyószámlahitel rendszeres használata
- Bankkártyás túlköltés
- Törlesztések elmaradása
- Magas THM-ű áruhitelek felvétele
- érzelmi döntések : „legalább karácsonykor legyen…”, „születésnapja van…”, „egyszer 18 éves a gyerek”, „végre elmegyünk egy rendeset nyaralni”, „már szégyenlem a kocsimat, kell egy olyan, ami aztán….”
3. Vészhelyzeti tartalék hiánya
Következmény: Egy váratlan esemény (betegség, munka elvesztése, meghibásodás) pénzügyi krízisbe sodor, mivel nincs tartalék.
Mi történik ekkor?
- Gyors kölcsönhöz folyamodás, amin a kényszerű helyzet miatt általában meggondolatlan és kényszerhelyzetből adódóan rosszabb döntéseket eredményez
- Lelki teher a család számára, „csak nehogy most romoljon el…”, „már csak az hiányzik, hogy pont most…”
- Hosszú távú következményei is lehetnek pl. hitelképesség csökkenése, de a tartós stresszállapot is megterheli a pszichét
4. Befektetések elmaradása, vagyonépítés leállása
Következmény: Ha nincs pénzügyi stratégia, nem történik meg a vagyon gyarapítása. Elmarad a pénz „dolgoztatása”.
Mi marad ki emiatt?
- Passzív jövedelem lehetőségei
- Nyugdíjra való felkészülés
- Pénzügyi szabadság elérése
- a gyerekek jó indítása, magasabb iskolázási lehetőség biztosítása, hosszútávon rosszabb életkörülményekbe jutás
5. Pénzügyi ördögi kör: szorongás, önkorlátozás, stagnálás
Következmény: A pénzkezelés hiánya önbizalomromláshoz, stagnáláshoz vezet. A bőség lehetőségeit elutasítjuk, mivel nem hisszük el, hogy tudnánk jól bánni a pénzzel. Sokfajta háttérblokk is állhat e mögött, melyekről 08.08-án az online előadásban beszélek majd!
További hatás:
- Munkahelyi előmenetelben elakadás
- Célok feladása
- Belecsömörlés az életbe, az állandó hajszába, mókuskerékbe
- Társas kapcsolatok megromlása, az állandó stressz, a gyakorta kialakuló kommunikációs frusztrációk, félreértések, „pedig én csak jót akartam” és „feláldoztam a fitalságom/az éveim..és ez a hála” érzetekhez vezetnek
🌱 A pénzügyi problémák mögött gyakran nem a pénz, hanem a tudás hiánya áll
Ha nem tanították meg, hogyan kezeld a pénzt, nem a te hibád.
De most már rajtad múlik, hogy ezen változtatsz-e.
📅 2025. augusztus 8-án 20:00 órakor elindul egy átfogó program, ami segít feltérképezni és feloldani azokat a belső blokkokat, amik a pénzügyi fejlődésed útjában állnak.
Mit tegyél?
🔹 1. Első lépés: csatlakozz a 08.08-án este 20:00 órakor tartandó Pénzügyi Tudatosságot építő estre.
💡Miről lesz szó?
- Előadásban megismertetlek a Pénzügyi Tudatosság 5 szintjével
- Megismered a pénzügyi blokkokat
- Elkezdjük a pénzügyi térképed készítését, az utad a bőség felé
🔹 2. Második lépés: 08.08. az első napja a 8 napos Bőség Teremtő Online Kihívásnak
Mit csinálunk a 8 nap alatt?
- Egy privát facebook csoportban minden nap felteszek egy rövid 15 perces videót és egy 15 perces meditációt, ami segít az aznapi fókusz alapján haladnod
- Egy valódi változást választó közösség részeként támogató közegbe érkezel, ahol nem bántanak azért, ahol és amiben vagy, ahol azért vagyunk együtt, hogy mindenki előrejusson
- a kihívást követően még egy estét tartok, ahol összegzünk és megünnepeljük a lépcsőfokokat, amiket már megtettél a kihívás alatt, segítek abba is, hogy merre érdemes tovább menned, hogy célt érj
🌱Gyere, tedd a pénzt a szövetségeseddé!
✨ Aranykapu BőségBlokkoldó Kihívás – a 8:8:8 Oroszlánkapu erejével
Ez nem motivációs előadás, hanem egy 8 napos gyakorlatias, belső átalakító folyamat:
- 💡 Tudatosságot ébresztő pénzügyi gyakorlatok
- 🧘♀️ Vezetett meditációk és csikung energiamozgás
- 🔍 A pénzügyi mintáid gyökerének feltárása
- 🔄 Segítség az új, működő pénzügyi viszony kialakításához
👉 Itt csatlakozhatsz:
https://noionmegvalositas.hu/aranykapu-bosegblokkoldo
🎁 A programhoz most 48% kedvezménnyel csatlakozhatsz, és ezzel automatikusan részt veszel az egész 8 napos online kihíváson is.
Ne engedd, hogy a pénzügyi ismeretek hiánya visszatartson attól az élettől, amit megérdemelsz.
Most itt az idő, hogy változtass – biztos alapokkal, támogatással, lépésről lépésre.

Várlak szeretettel,
Pozsgai Nikoletta
A Pénz Boldogít!? című könyv írója, pénzügyi önismeretet tanít és bőség blokkok felodásában segít a kineziológa, pénz és bőség coaching, család-és rendszerállítás pénz blokkoldás módszereivel.
🧭A programon 5 bőségblokk típust tekintünk át, melyből az egyik a Pénzügyi Korlátozó Hiedelmek – belső programok témája.