A családfelállítás, mint alternatív családterápia
Szondi Lipót magyar pszichiáter (1893-1986) már a múlt század elején, a Sorsanalízis című művében utal az ősök kényszerítő erejére, a családi tudattalanra. 1937-ből származó definíciója szerint a sors nem más, mint a bennünk meglévő ősöktől, vérrokonoktól származó választási kényszer – szerelemben, barátságban, foglalkozásban, betegségben és halálban. A választásainkban tehát rejtett, öröklött biológiai tényezőknek, a génjeinknek vagyunk kiszolgáltatva.
Bert Hellinger a sorsunkat meghatározó személyek közé sorolja a családhoz tartozó „idegeneket” is, például az eljegyzett, de elhagyott menyasszonyt, vőlegényt, a háborús bajtársat –, mindazokat, akik a család sorsában jelentős szerepet játszottak távozásukkal.
Szondi szerint a kényszersors tudatossá tétele a sorsválasztás nélkülözhetetlen feltétele, mert „aki nem maga választ, annak nincs saját, személyes sorsa sem.” A Hellinger-terápia lényege és eredményességének kulcsa, hogy segítségével az eddig nem ismert, tudattalan mechanizmusainkat – az egész lényünket nagymértékben meghatározó választási kényszereinket – tudatossá téve új életminőségre teszünk szert.
Mind Szondi, mind pedig Hellinger a szabadságot, a választott sorsot állítják szembe a kényszersors rabságával. Munkásságuk célja, hogy az egyén a sorsában felismerje a lehetőségeit, felszabadítsa saját magát és teljesebbé tegye az életét.
A lényegi különbség Szondi és Hellinger között a kényszersors megközelítésében van. Szondi a kényszersors okát az ősöktől felénk irányulóan, Hellinger tőlünk feléjük irányulóan közelíti meg. Megfigyelése szerint mi magunk vállaljuk fel odatartozásunkból fakadó tudattalan szeretetünkkel. Mintegy hűtlennek éreznénk magunkat, ha nem vállalnánk fel a nehéz sorsot. A népünkhöz, a klánunkhoz, a családunkhoz, a szüleinkhez való tartozás tudattalan szeretete kényszerít önsorsrontó cselekedetekre. Az a mágikus gyermeki képzet is segít ebben, hogy ezzel segítünk nekik. Ennek a bennünk lévő tudattalan szeretetnek a felismerése és tudatosítása transzformája át a kényszert választási lehetőséggé.
A családfelállítás a családi lélekben uralkodó törvények felismerése és elismerése
Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. A „szeretet rendjeinek” nevezte el ezeket a törvényeket:
Az odatartozás rendje: Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak minket. Gyermekkorunktól kezdve egész életünk során ezt az odatartozást keressük, és féltve őrizzük. A családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Ilyen pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emléke, akit igyekeznek kitörölni a családi köztudatból, és úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben.
Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.
Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja pl. szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól.
A hely rendje: A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye – mint a kirakós puzzle-ben – és csak akkor megfelelő a kirakott kép, ha mindegyik darabkája fent van a táblán, és mindegyik a saját helyét foglalja el. Az ember a szülei kapja az életet, ezért számára a szülő mindig a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, akkor virtuálisan egy fokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Ilyenkor aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, állást foglal és tanácsot ad, vagy azt mondja: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől. Ezért aztán nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és feszültté válik, hiányozni fog neki a gyereklét élménye, amit majd a párkapcsolataiban próbál meg pótolni.
Az azonos generációs szinten tartózkodók között is meghatározható a rend. Valaki lehet egy rendszerben első, második, harmadik, sokadik – aszerint, hogy hányadikként érkezett a családba. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat egy felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer kompenzálja, vagyis valaki (valakik) kárára pótlólagos egyensúlyt teremt.
A kiegyenlítődés rendje: Hellinger meglátása szerint a családban tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha egy rendszer tagjai közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében:
· „Kedves szülőm, nagyszülőm, rokonom, inkább én viszem helyetted a nehéz sorsot, mint Te.”
· “Ha menned kellett, akkor követlek – a betegségbe, a rossz sorsba, a halálba.”
· “Majd én átélem helyetted a nehéz érzelmeidet”
· “Ha Te nem lehettél boldog, akkor én se leszek az.”
· “Ha kitagadtak, majd én képvisellek.”
· “Majd én vezekelek helyetted.”
A halálos betegség beengedésével, mintha ezt mondaná valakinek:
· “Te csak maradj, majd én megyek…”
Ha ezeknek a törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a három törvény valamelyike, és a rendszerben beindultak a kiegyenlítő, jóvá tevő mozgások, működésbe lépett a rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek elkezd minden érthető ok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan átvállalás, fogadalom a napvilágra nem kerül és fel nem oldódik. A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak.
Mi számít a családfelállításban nehéz sorsnak?
Nehéz sorsnak számít, ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de viszonylag hamar, az élet delelője előtt meghalt. Ha valakit nagy, életbevágó sorscsapások és veszteségek értek, vagyonelkobzás, kitelepítés, gyökértelenítés. Ha valaki nagy bűnt követett el, és vezekelnie kellett vagy kellene, ha valakit ténylegesen kitagadtak vagy mintegy töröltek a családi köztudatból. Nehéz sors a balesettel halálokozás, az árulás, a háborús sors, amelyben ölni kellet, vagy ha a sorstársat megölték, de az ősünk megmenekülhetett.
Kik tartoznak a klánba; a családi lélekbe?
A család rendszerébe tartozik a szülőpár és minden testvér, akivel legalább az egyik szülő közös. A szülők testvérei, a nagyszülők és testvéreik, esetenként a dédszülők, továbbá a szülők, nagyszülők, dédszülők házassága előtti fontos kapcsolatok. Ez a lélekcsoport az, akinek a sorsa, úgy tűnik, össze van kötve egymással, akár tudnak egymásról a tagok, akár nem.
Viszonylag újszerű és meglepő tapasztalás, hogy milyen erős tudattalan kötést eredményez az, ha valakinek a számlájára születtünk. Minden olyan párkapcsolatban, ahol felmerül, hogy a két ember együtt adja majd tovább az életet, kialakul a kötődés, melynek sokszor kevés köze van a szeretethez vagy a szerelemhez, azoktól teljesen függetlenül létezik. Ha egy ilyen kötődés bármilyen oknál fogva és bármilyen események keretében megszűnik, az a léleknek fáj. A rossz házasságok végét jelentő váláskor a várt megkönnyebbülés helyett mély fájdalom keletkezik. Ha a szülőm vagy a nagyszülőm előző kapcsolata átadja valamilyen oknál fogva a helyét annak az embernek, akitől az életem van – például meghal, és ezzel teszi szabaddá a helyet, vagy valamiért nem sikerül együtt maradnia vele -, azzal ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én legyek. Mivel egy kötődésből kiszakadni fáj, ezért ezzel a fájdalommal ő is árat fizetett az életemért. Ezzel a fájdalommal nyeri el az illető a helyét a kiterjesztett családunkban. Ő is hozzánk tartozik, és jár neki, hogy áldozatát elismerjük, és tisztelettel elfogadjuk.
Az életünk ára
Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából a legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy „családom” sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Van, hogy egy sorsátvállalás áll az útjában annak, hogy valaki a család részének érezhesse magát. Van, hogy a szülők sorsátvállalásai, az ő történetük nem engedi, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyereküknek, aki így csak sok hiány és fájdalom árán tud felnőni. Ha pedig az ember nem tudja érzelmeiben is átélni, hogy kapott egy életet, és úgy kapta, ahogy azt adni tudták, akkor gyökértelenné és boldogtalanná válik. Valami mindig hiányozni fog, mégpedig valami nagy és lényeges. Ám ha látja, hogyan alakítja minden ember életét a Sors nevű hatalom, az övét ugyanúgy, mint a szüleiét, hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott tőlük, amit csak adni tudtak. Amit pedig nem tudtak megadni, ami fájt, hiányzott, az az élete ára. Talán sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyereki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt azt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat: az életet.
A mező
A családfelállítás egy sajátos “energiamezőben” történik. Ez a mező pontosan, egyértelműen nem mérhető és nem meghatározható, ám határozottan megtapasztalható. Mondhatjuk úgy, hogy azt a közös családi lélek, tágabb értelemben sorsközösségek lelke: az élet létrejötte és fennmaradása szempontjából kialakult közösségek kohéziós ereje formálja. Ez a mező olyan, mintha hordozná és továbbítaná az információkat, olyan, mintha emlékezne. Hellinger egy időben okos mezőnek nevezte. Rupert Sheldrake angol biológus morfogenetikus mezőnek nevezte el ezt a jelenséget. Ezt okozati mezőnek is nevezi, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. A kifejezés a morph: forma és a genezis: létrejövés szavakból ered. Sheldrake és Hellinger egyetértettek abban, hogy hasonló jelenségről beszélnek. Ma Hellinger szellemi mezőnek nevezi, olyan térnek, amelyben megnyilvánul a lélek mozgása.
“Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet olyan, mint egy piramis. Fenn, az egészen kicsi kis csúcson zajlik minden, amit haladásnak, történelemnek nevezünk. Lenn, a mélységben a jövő és a múlt összemosódik. Ott csak tér van, idő nincs. Néha előáll olyan helyzet, melynek során kapcsolatba kerülünk ezzel a mélységgel. Ilyenkor valamilyen rejtett rendszert ismerünk fel benne és lelkünk valami nagyobb méretű irányába képes elmozdulni.”
A családfelállítás ebből a mélységből, energiamezőből jeleníti meg képviselők segítségével a család erőterét addig a határig, amíg azt érzékelni képes. A végső határ a végtelen, ám a családfelállításnál általában négy-öt generáció erőtere jelenik meg.
Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat a mozgásokat hívja elő. Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás elindítható bizonyos gyógyító mondatokkal. Olyan mondatokkal, amelyek szeretettel teljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak. Általuk felismerhetjük, hogy mindaz a rossz, ami eddig történt velünk, hozzátartozik ahhoz a jóhoz, ami ezután fog megtörténni. Egyik nincs a másik nélkül. Az ellentétek a létezés mélyebb szintjén elválaszthatatlanok egymástól.
A gyakorlat
A családfelállítás általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges. A kliens két-három mondatban elmondja témáját, majd a csoportból ő (vagy a vezető) a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. A vezető megkéri az állítót, hogy kezeit a képviselők vállára téve helyezze el őket úgy térben, ahogy ott, az adott pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. Gyakran a csoportból egy-egy tag magától belép a mezőbe, mintegy behívja őt a mező. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a sérült pont, a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezt követi a tudattalan szeretetből fakadó terhes kötődések feloldása, és tudatos szeretetté alakítása. Az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel visszaadja annak, akihez az tartozik, ezáltal a gondolkodásmódja ítéletmentessé válik, és elkezdheti a saját életét.
Bert Hellinger a módszer és saját maga negyedszázados fejlődésében három szakaszt különböztet meg: a klasszikus családfelállítás, a lélek, majd a szellem mozgását követő családfelállítás szakaszát.
A klasszikus családfelállításnál a terapeuta valamivel többet beszél. Megkérdezi a képviselőket, hogyan érzik magukat a helyükön, s a kapott válaszok alapján módosításokat végez – megváltoztatja némelyikük helyzetét vagy helyét, illetve újabb személyeket állít be – egészen addig, amíg mezőben nyugalom áll be, amíg kliens tekintetén megjelenik a felismerés.
A lélek mozgását követő családfelállításnál a képviselők külső irányítás nélkül is addig módosítgatják a helyzetüket, illetve a helyüket, amíg a felállásban jól nem érzik magukat, ezért szinte nincs is szükség a külső irányításra. Elég, ha a terapeuta és a kliens összhangba kerül ezekkel a mozgásokkal és hagyja magát vezetni általuk. A megfelelő pillanatban mindig megszületnek a kimondható szavak, mondatok.
A Szellem mozgását követő családfelállítás a lélek mozgását követőtől annyival több, hogy nagyobb mélységeket, nagyobb sorsközösségeket, archetipusokat enged feltárulkozni. Például a család egy nehézsorsú nőtagján keresztül kapcsolódik a nők sorsközösségéhez, a női minőséghez. Ugyanez egy férfin keresztül a férfi sorsközösséghez, a férfi minőséghez. A tudatos énünk tudattalan hátterének végtelenül gazdag képvilágát engedi látni, érzékelni.
A háromféle családfelállítás szabadon összemosódhat, akár követheti is egymást. Mindhárom esetben fontos Hellingernek az a felismerése, hogy a családfelállító terapeuta és kliense együtt figyelik a mezőt. A jó családfelállító azonos szinten marad páciensével, nem kerekedik fölé úgy, mint a hagyományos értelemben vett terápiákban szokásos, ahol szükségszerű, hogy a terapeuta a Nagy a kliens pedig a Kicsi szerepét vállalja. Itt azonos szintről figyelik a kliens tudattalanjából kivetülő családi energiamezőt, amelyben mélyen benne van a megoldás, és együtt engedik azt a felszínre jönni.
Hellinger módszerének alkalmazási lehetőségei igen sokoldalúak. Mára az a pszichoterápia kereteit meghaladta, jelen van a pszichoszomatikus gyógykezelésben, a pedagógiában és a tanácsadás legkülönbözőbb területein. Ilyen a nevelési tanácsadás, a lelki tanácsadás, a jogi tanácsadás, a szervezeti tanácsadás. A rendszerek törvényszerűségei ugyanis hasonlóak. A sorrendiséget, a Nagy és Kicsi viszonyát, a kiegyenlítődést minden rendszer tartalmazza sérüléseivel és megoldásaival együtt. Ettől rendszerszerű ez a módszer.
Rend a szülőkkel való kapcsolatban
“Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Különös egy elképzelés ez, hiszen minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. A javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit gyermekkorunkban talán csak nagy nehézségek árán voltunk képesek elviselni. Ezek a terhek adnak lehetőséget a fejlődésre, hogy erőt merítsünk a valódi életre” – írja Bert Hellinger.
A szülő és a gyermek kapcsolata nem egyenrangú kapcsolat. Az életadás a szülőt Naggyá, a gyermeket Kicsivé teszi “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú (teljes) életű légy a földön!” – szól az idézet. Tisztelni egyszerűen azért, mert az Életet – az ő lehetőségeik szerint – megadták. A tisztelet nem függhet attól, hogyan viselkedtek velünk, nem függhet tehetségüktől, erkölcsi magatartásuktól – semmitől. Nem kell, hogy nekünk megfelelően legyenek tiszteletreméltóak. Az ő tiszteletük az Élet tisztelete ezen keresztül pedig a saját magunk, a saját életünk tisztelete. Ennek a tiszteletnek része a bennünk lévő női és férfi részünk elfogadása, mint a szabad sorsválasztás egyik fontos lépése.
Rend az egyenrangú kapcsolatokban
A családállítás rendje az univerzum könyvelése. Ha kaptam valakitől valami jót, akkor ő a libikókán felülre kerül, én alulra. Ez arra ingerel, hogy én is adjak neki, s a szeretet okán egy kicsit többet, hogy én legyek fent, s ő lent. Ez arra ingerli majd őt, hogy újból adjon, a szeretet okán egy kicsit többet, és így tovább. Az adok-kapok libikókajátéka tulajdonképpen a boldog kapcsolat titka. Ha adtam, és nem várom el, vagy nem várom meg, hogy kapjak, hanem újra adok, aztán újra meg újra – gondolván, hogy ezzel milyen jó vagyok – akkor a másik már nem lesz képes megugrani ezt, és annyit adni, hogy felülre kerüljön, ezért kimenekül a kapcsolatból.
Ez fordítva is igaz: ha negatívumot kaptam, akkor felülre kerülök a libikókán, s lent re kerül az, aki a rosszat adta. Vissza kell hogy adjam az egyensúly érdekében, de a szeretet okán egy kicsi kevesebbet, hogy a megalázott másik fel tudja emelni a fejét. “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” – szól az írás. Dobni kötelező. Eltűrni a mártírsors dicsősége – gondolván, hogy ezzel „milyen jó vagyok”. Nagyobbat visszadobni pedig a mindenkori háborúság kiváltó oka.
A rend ezekben az esetekben is helyreállítható a tartozás kimondásával, majd részbeni elengedésével, illetve felvállalásával. Amikor a libikóka már nem működik, akkor a kapcsolatot jó kiegyenlítéssel lezárni: „Amit kaptam köszönöm, amit adtam szeretettel adtam. Ha megbántottalak, kérlek, bocsásd meg, ha te megbántottál, megbocsátom. Tisztelettel megadom a szívemben a Téged illető helyet.”
Mindehhez a magunk részéről kell annak a felismerése és elismerése kell, hogy kapcsolatainkban a felelősség és a lehetőség mindig 50%-ig a miénk és 50%-ig a másiké. Egyiké sem több, sem kevesebb. A libikóka mozgása pedig maga az élet.
Fent és Lent
„Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – így érted meg az Egy csodáját” Hermész Triszmegisztosz.
Hellinger módszere azt az életlátást hozza felszínre, amely ősidők óta, időtlenül rejtve él bennünk. A kettősség, a polaritás világában ez emlékeztet arra, hogy milyen lehet az Egységből szemlélni a kettősséget. A jót és a rosszat, a fényt és a sötétet, az egészséget és a betegséget, a tettest és az áldozatot, a háborút és a békét. Azokat, amik a polaritás síkján soha nem egyesülnek, mégis egyek. Összetartoznak. Ezek a lélek, a szellem mozgásai.
A családfelállítás élményében ez a mélység tárulkozik fel. Az idő csendben megáll, kialakul egy bensőséges egységérzetünk a családi rendszerünkkel, az emberekkel, a természettel. Úgy érezzük, mintha összefolynánk a felhőkkel, a fákkal, és ebben az egységérzetben feltétel nélküli IGEN-t tudunk mondani. Igent, mindenekelőtt arra, ami van, elfogadjuk olyannak amilyen, ítélkezés nélkül. Egyszerűen csak igent mondunk. Mindenre ránézünk, ami jó, vagy ami rossz. Mindenre rá tudunk nézni. És ebben a pillanatban elkezdünk kiteljesedni.
“Kilépsz a napfénybe és máris világos van” (Bert Hellinger)
***
Forrás: www.hellingerintezet.hu
***
Bert Hellinger
Bert Hellinger 1925. december 16-án született a németországi Leimenben katolikus szülők gyermekeként. A keresztségben az Anton nevet kapta, később maga vette fel a Suitbert nevet Szent Suitbert után, aki 637-713 között a frízek apostola, vándorpüspök volt. A név jelentése: gyorsaság vagy erő révén ragyogó. Édesapja mérnök volt, az édesanyja életének előterében a férjéről és a három gyermekről való gondoskodás állt.
Tanulmányait Kölnben kezdte, majd tízéves korától Löhrben, a marienhilli szerzetesrend internátusában, illetve – ennek államilag elrendelt feloszlatása után – 1941-től Kasselben folytatta. 1942-ben, 17 évesen behívták munkaszolgálatra, egy évvel később pedig sorkatonaként a nyugati fronton, Franciaországban harcolt. Achennél amerikai hadifogságba esett. Egy belgiumi hadifogolytáborba került, ahol társaival együtt a hadsereg utánpótlásban dolgozott szigorú körülmények között. Egy év fogság után társai segítségével megszökött. A szökés után rövidesen növendék lett a marienhilli szerzetesrendben. A szerzetesrend tagjaként a würzburgi egyetemen filozófiát, teológiát és pedagógiát tanulhatott. 1951-ben pappá szentelték. A rend vezetői 1952-ben a Dél-afrikai Unióba küldték. Az ottani egyetemen pedagógiát tanult még három évig, hogy felsőfokú tanári képesítése legyen.
Egyházi vezetőitől sokféle megbízást kapott a kulturális munkák területén. Papi szolgálatot látott el egy nagy létszámú gyülekezet katedrálisában; misszionáriusként dolgozott, amikor is a helyi közösség plébánosa valamint egy nagy bennszülött elitiskola igazgatója és tanítója lett; továbbá foglalkozott tanítók továbbképzésével. Ebben a közegben figyelte meg, hogy a természeti népeknél milyen nagy jelentősége és gyógyító ereje van az ősök tiszteletének.
1964-ben ismerkedett meg a csoport-dinamikus önismeret fejlesztéssel és az újonnan elsajátított módszerrel vezetett csoportjai révén nevet szerzett magának a német szakmai körökben. A hatvanas évek végén pszichoanalitikus-képzésen vett részt Bécsben, majd újabb és újabb módszereket tanult, amelyeket egymás után próbált ki és épített be terápiás munkájába. Ilyenek például az ősüvöltés-terápia (Arthur Janov), a tranzakcionális analízis (Eric Berne), a hipnoterápia (Milton Hyland Erickson), a rendszerszemléletű családterápia, a neurolingvisztikus programozás (John Grinder, Richard Bandler). Különös jelentősége volt számára a kontextuális terápia a magyar származású Amerikában élő Böszörményi-Nagy Ivántól.
Közben 1971-ben kilépett a szerzetesrendből és megvált papi kötelezettségeitől. Gondolkodásmódja áthidal minden ideológiát, fölöttük áll, a létezés középpontjára figyel, ahová már- vagy még nincsenek szavaink. Egy jellemző mottója:
“A legmélyebb valóság nem a boldogság, hanem a fájdalom. Ez a legvégső valóság. Hogy miért, azt nem tudom megmagyarázni. De valószínűleg azzal áll kapcsolatban, hogy a fájdalom teszi lehetővé, hogy búcsút vegyünk az átmenetitől. Ha összességében nézzük az élet valóságát, akkor azt látjuk, hogy átmeneti és mulandó. Mögötte azonban valami maradandó hat, bármi legyen is az. Nem tudom és nem is akarom definiálni. Ám a fájdalom arra utal, ami mögötte van. A fájdalom teszi lehetővé, hogy meglássuk és elinduljunk felé.”
A családfelállítás módszerével először Amerikában találkozott. Később – a nyolcvanas évek elején, a Lindauban megrendezett Pszichoterápiás Hetek alkalmával – Thea Schönfelder csoportjában szerepvállalóként volt része abban a meghatározó jelentőségű élményben, amelynek hatására a módszert alkalmazni kezdte. A családfelállítással a nyolcvanas években kezdett el foglalkozni s azt hamarosan a pszichoterápia igencsak hatékony módszerévé fejlesztette, amellyel a terapeuták és klienseik a problémák megoldásának forradalmian új lehetőségét kapták a kezükbe. Mindezt 1988 és 1993 között tartott előadásaiban fogalmazta meg és tette ismertté először nagyobb közönség előtt. Bert Hellinger rendszeresen demonstrálta módszerét a kollégák által szervezett nagycsoportokon, és hamarosan megjelent – Gunthard Weber szerkesztésében – a terápiáját bemutató könyv.
1992-től a Hellinger-féle családfelállítás rohamosan terjedt a német nyelvterületen, a kilencvenes évek végétől pedig az egész világon. Jelenleg a szellemi mozgással kapcsolatos tapasztalatainak tanítása és átadása áll tevékenységének központjában.
Részletek Bert Hellinger 2006. májusi konferenciáról Budapesten – Magyarország felállítása, magyar tolmácsolással:
http://www.indavideo.hu/video/Bert_Hellinger_-_Magyrorszag_felallitasa_-_II/ http://www.indavideo.hu/video/Bert_Hellinger__-_Magyarorszag_felallitasa_III/
http://www.indavideo.hu/video/Bert_Hellinger__-_Magyarorszag_felallitasa_V/
***
Ajánlott olvasmányok:
- Gunthard Weber: Kétféle boldogság Bert Hellinger rendszer-pszichoterápiája
- Bert Hellinger: A forrás nem kérdi merre visz az útja
- Wilfried Nelles: Jóban, rosszban – Szerelem, öröm és gyarapodás a párkapcsolatban
- Bert Hellinger – Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van Beszélgetések oldásról és kötésről
- Peter Orban: A családfelállítás tankönyve
- Wilfried Nelles: A gyógyító valóság A családfelállítás elmélete és gyakorlata
- Bertold Ulsamer: Gyökerek nélkül nem lehet repülni Családfelállítás Bert Hellinger terápiás, módszerével
- Bert Hellinger: Családdinamikai kötődések rákbetegeknél
- Bert Hellinger: A szeretet rendjei
- Gunthard Weber (szerkesztő): Praxis der Organisationsaufstellungen
- Insa Sparrer: “Miracle, Solution and System – Solution-focused systemic structural constellations for therapy and organisational change“
- Jiddu Krishnamurti: Végső szabadság
- Alfred Ramoda & Bettina Austermann: Dráma az anyaméhben – Az elveszített ikertestvér
