Transzgenerációs fantom és önszabotázs blokkok oldása a november 2-i állításokban

Transzgenerációs fantom és önszabotázs blokkok oldása a november 2-i állításokban

A november 2-i Személyiség Integrációs Tréningünk témája az árnyak generációkon átívelő mintázatainak állítása és oldása állt.
A fennálló önszabotázs, lappangó, vissza-vissza térő depresszió, megmagyarázhatatlan szorongás érzetek, a családban több ízben fordult elő nagyobb baleset, gyakori a halálos kimenetelű betegségek megjelenése, a családi háttéreben megbúvó öngyilkosság, gyilkosság , a saját életünkben nem létező, racionálisan nem látható / nem létező bűnök miatti bűntudat felszámolása álltak a fókuszban.
Az állítások tapasztalatából:

1.”Szeretem az önszabotázsomat, legszívesebben magam mellé tenném és megölelném!”

Az ikerpárral elvesztett majd újra visszahozott egység-élmény, az örök hiányzó társ pótlása az “önszabotázs támaszával”, a nagyanyai beletörődéssel együtt járó asszonyi sors áthatása és sors visszaadása, majd a generációs láncolaton áthozott erő, önfelvállalás, mely megérkezik az unokához is. Család belső rendje helyre áll, immár a legkisebb is elfoglalhatja a saját helyét, nem kell tartsa a szüleit. Az apa is megérkezhet méltó helyére, ahol támasszá és biztonságot nyújtó erőforrássá válhat párja és gyermeke számára. Az anya (állító) megérkezhet a bizalomba és a belső egységélmény megélésének lehetőségébe. Nem kell többé a másokkal való együtt-létben keresnie az egységet, és nem kell többet csalódni abban, hogy az egységet senki nem képes megadni a számára. Nem kell többet elszenvednie a hiányzó fél belülről állandó keresésre, az elveszített egységet megadó másik felet, meglelheti azt önmagán belül. Ezzel lehetővé válik hogy a párkapcsolaton és a családon belül “maradjon”, az ott lévő valódi erőforrásokat felé fordulhasson, velük élni tudjon. Az önszabotázs voltaképpen a hiányzó ikertestvért helyettesítette, “testesítette meg”.  Az önszabotázst felerősítette a “sikergát”, mely belső program szerint, ha a testvérem nem él, akkor én sem engedhetem meg magamnak a teljes életet. Ha valami kiteljesedni látszana, ezért történnie kell valaminek, ami megakadályozza a teljességet, az egységet, a boldogságot, a sikert. Az állításban végzett oldásokkal az állító megindulhat a siker elfogadása, ezáltal megélése útján.

2. “Jelen kell legyek, különben valami rossz történik”

A “külső körön körző” férfiak családba hívása, az apai bűntudat oldása az általa “vétlenül” okozott gyermekhalál kapcsán. Az apa a magába záródást, visszavonulást, az eltávolodást választja, hogy ne ártson többet szeretteinek.  Az első legidősebb gyermek csalódása és haragja, mely az elhalt testvérre irányul és áttételeződve az apára.  Az érkező harmadik gyermekre már senki nem figyel, ezért helyet kell csináljon magának, fel kell hívja és meg kell tartsa a figyelmet. A szülők megtanulnak látni a saját fájdalmukon és bűntudatukon túl is, így végre valóban láthatják a gyermekeiket, a kapcsolatukat. Az állításban fontos szerepet kapott a testvér elengedése, az apa és vele a férfi visszahívása és visszaengedése, a gyermekek közötti béke és rend helyreállítása és végső soron az állító méltó helyének elfoglalása a családban. Az önszabotázs itt az apai bűntudat áthozatala, a meghalt testvér figyelmet kap tapasztalata miatt az állító az erőtlenséget, önállótlanságot választotta és azt az élet-döntést hozta, hogy oda kell figyelnie a közellevőkre, különösen a gyermekre, nehogy valami rossz történjen vele. E miatt és a hozott apai/férfiúi eltávolodási minta miatt a párkapcsolatában is beindult az eltávolodás. Az intenzív családra fordított figyelem miatt a távolba látás, a jövőkép kialakítása, annak felépítése blokkolttá vált. Az oldás után az állító számára lehetőség nyílik a párkapcsolat megléte, az anyaság megélése mellett a valódi hivatásával és az anyagi függetlenség felépítésével foglalkozni, arra energiát és figyelmet szánni.

3. Az állandóan fennálló szorongás mögötti transzgenerációs fantom

A szorongás oki háttere után kutatva egyre mélyebbre hatoltunk a generációs láncolatban, végül megérkezve a gyilkosságot elkövető ükapához. Az ükapa alkohol hatására, egy tettestárs segítségével erejétől és védekező képességétől megfosztja az anyát, aki így tehetetlen áldozattá válik. Az apa a lányukat is bántalmazza, aki azt megszokja, azt teljességgel elviseli. Ilyen módon maga is az apa, majd később a férje tehetetlen áldozatává válik. A képtelenség-tehetetlenség-erőtől megfosztottság női sorsmintájával együtt öröklődik az elnyomó agresszor férfi sorsmintája is. Az erő nem megfelelő használata, az azzal való visszaélés, a mások, illetve önmaguk ellen fordításával a generációs láncolat több tagja szenved. A legfontosabb oldó munkát a női mintázatban hoztuk, melyben a dédanya képes volt idejében megállítani a méltatlan, erőszakos  apai bánásmódot. Az állításban az ükapának való megbocsátás megindítása, tettének “belátása”, a valódi erejébe való visszaemelése (az alkohol-támasz helyett) is helyet kapott. Az erőbe való visszatérés, annak megfelelő időben és helyen való alkalmazásának képessége az egyik eredmény. A szorongást a háttérben jelen lévő 4. és 5. generációs női félelmi minta okozta, hiszen az állandó férji/apai bántalmazástól kellett félniük, rettegniük. Az állító (ükunoka) számára a gyilkosság ténye nem volt ismeretes, de beszámolt arról, hogy gyakran félt attól, hogy valaki hátulról leüti (pont úgy, ahogy annak idején a dédanyját ütötte az ükapa az állításban megelevenedve). A mélyben ott kísértett generációkon át rettegés, a bántalmazástól-kiszolgáltatottságtól való félelem árnya, mely az állító életében már nem, de a generációs háttértörténetben valóban okozott testi-lelki fájdalmat, sérüléseket és halált is. Az állító életében így a szorongás helyett az erő immár nem kifelé-befelé romboló, hanem építő irányban dolgozhat, tudatosan egy szebb és egészségesebb életet lehetőségét megteremtve a teljes generáció számára. A szenvedés és fájdalom “megszokott” jelenlétét felválthatja az önmagát építő, szeretetteljes, egymásban megbízó jelenlét. Megélhetővé válik végre az élet napos oldala is.

4. “Szülő fészkemet elhagyom, magamban megerősödve felfedezem a saját világomat”

Az állító önszabotázs témája mögött szülő háttérmintázatban oldottunk. Az állító második gyermekként olyan időben fogan, amikor az édesapa a párkapcsolaton kívül keres és talál menedéket. A gyermek érkeztével a szüleit igyekszik újra összehozni, az apát a kapcsolatban benntartani. Ez valószínűleg anya-gyermek szövetségkötésen alapszik, melynek hátterében az anya gondolatai-vágyai állhatnak. A gyermek mindenesetre feladatának érzi a szülők egyben tartását, ha közöttük konfliktus, eltávolodás van azt személyes kudarcnak éli meg. Az anya apára és a kapcsolatuk egyben tartására irányuló figyelme, valamint az állító 1 évvel nagyobb bátyja, majd 1 és 2 évvel kisebb öccseire irányuló figyelme miatt az állító gyermekként alig kap figyelmet, szeretetet. Megszokja, hogy szinte észre sem veszik, és megszokta azt is, hogy jelenlétével, viselkedésével alkalmazkodik, a szülő elvárásokat teljesítve. Időközben az állító felnőtt és elérkezett az ideje a szülői fészek elhagyásának, saját lábra állásnak, saját élet építésnek. Ehhez azonban meg kell találnia, ki is ő valójában, lehántva a szülők elvárásait, elképzeléseit, melyeket az énképébe sajátjaként beépített az évek során. Az állításban visszakapta gyermek szerepét és helyét, mely szerint nem kell többé a szülei boldogságáért felelnie, megkapta a szülői “engedélyeket” arra, hogy a saját útját járhassa. Az önszabotázsa hátterében az állt, hogy nem saját céljai, értékei alapján élte az életét és energiáinak java részét még mindig lekötötte az, hogy a szülei között harmóniát igyekezzen tartani.

Share on facebook
Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!