Egyszer csak hozzám fordult és elmondta, hogy hétvége lévén nem tud utcát söpörni és ezért nincs aznapra pénze… megkérdezte ki tudnám-e segíteni pár forinttal. Mire én zsigerből: igen, ki tudnám, de nem szeretném! Belenézett a szemembe, azt mondta rendben és visszahúzódott…én is.
A jegyzeteim között magammal vittem a kineziológiai kezeléseim során használt egyik hasznos a tudatos-tudatalatti-testi szintű pozitív és negatív érzelmeinket rendszerbefoglaló táblázatomat… amikor belepillantottam, nem láttam mást – pedig az egész oldal előttem volt, mint a VAN VÁLASZTÁS/NINCS VÁLASZTÁS szavakat… Gondolkodóba estem. Ugye adott a jelen pillanat, adott vagyok benne én és egy mellém került nő. Két nő egymás mellett. Az egyikük, jómagam, részt vesz a nők kiszolgáltatott helyzetbe való kerülése elleni harcban, amásik pedig reprezentálja a nők rémálmát. Vajon miért és hogyan került ebbe a méltatlan helyzetbe?
Úgy döntöttem végül, ha már az én szabad választásomon múlik, hogy hogyan reagálok egy ilyen szituációban, akkor másképpen döntök mint szoktam. Azt mondtam magamban, hogy ha még egyszer hozzám szól, beszédbe elegyedek vele.
Pár perc múlva megtette. Megkért gondoljam át még egyszer. Megígértem, hogy a végállomásig megfontolom, hogy adok-e. Majd megkérdeztem, hogy ha a nem bánja és mesélne róla, ossza meg velem, hogyan került ebbe az élethelyzetbe. Elmosolyodott és mesélni kezdett…
Ivott a férje, verte, majd elhagyta egy másik nő miatt. A férje tartotta el javarészt, mert a rendszerváltás után az ő egyébként KÉT DIPLOMÁJÁVAL (orosz és művelődésszervező) nem tudott elhelyezkedni. Miután kiszolgáltatott helyzetben volt a házasságán belül és a helyzete csak fokozódott a kapcsolat megszakadásával, munkanélküli segélyen élve keresett munkát. Egy darabig még fent tudta tartani magát, majd mivel egyre kevesebb alkalmi munkát kapott és hát nyilvánvalóan nem volt sem pénz-sem erőtartaléka az ilyen helyzetekre, egyre lejjebb zuhant. Nyolc éve tengődik egyik napról a másikra, közben a hajdan volt finomabb arcvonások megtörtek, a haja kifakult, a testi-és lelki állapota leromlott…. De nem folytatom, el tudjátok képzelni szerintem…
Ami fontosabb, hogy megkérdezte szerintem mit tehetne… hát, gondoltam jó kérdés ez egy karrier-tanácsadónak, rajta fel! Elbeszélgettünk arról, hogy hogyan tudna visszakerüli a társadalom elfogadott köreibe…. megjelenés, egészségi állapot regenerálás, visszakapaszkodni apránként egyre jobb állásokba…minimális pénztartalék képzés, jobb szállás és lakhatási körülmények megteremtése. Mire a végállomáshoz értünk felvázoltuk a lefontosabb lépéseket… lelkes volt.
Megkérdeztem mivel szeretett volna mindig is foglalkozni….azt mondta kisgyerekekkel…. nos, azt nem hiszem, hogy erre egyhamar lenne reális esélye…de nem lehetetlen. Most 48 éves, most még van néhány éve kiszedni magát ebből a létállapotból…. később ez egyre nehezebb lesz. Egyetértett…megbeszéltük hová menjen és mit tegyen…..leszálltunk és megköszönte, hogy megláttam benne az embert. Hát nem volt könnyű, de végül is minden helyzetben van szabad választásunk, nemde?
…és hogy adtam-e neki pénzt végül? Igen. Megígérte, hogy arra költi amit felvázoltunk… Kívánom,hogy úgy legyen…. de ez már az ő döntése és ügye.
Azzal búcsúztam, hogy szeretnék vele pár év múlva úgy találkozni, hogy mindezt megvalósította. így legyen!
Utóirat:
….és miért írom ezt most le nektek?
Mert kaptam egy leckét emberségből, mostban való élésről – a jelen tudatosságáról és a szabad válsztásról… ez enyémről és az ővéről egyaránt. Talán jó volna, ha lenne olyan szervezet, amelyik segít a hozzá hasonló embereknek gyorsan és hatékonyan talpra állni… egy csoport ember, aki foglalkozna a lelkével és a testével: pszichológus-orvos-kineziológus-karrier-tanácsadó-mentál higéniés szakember, fodrász-kozmetikus-öltözködési tanácsadó…. szép feladat lenne!
De ha nincs is ilyen, talán e sorok elolvasása után könnyebb lesz meglátnotok az embert az elrongyolódott gúnya mögött…
