Intenzív Átalakulás – Haladj az áramlással

Intenzív Átalakulás – Haladj az áramlással

Víz-víz-víz mindenütt
Tavasszal, a víz évköri időszakában különösen szívesen keresünk fel családommal vizes helyeket, a forrásoktól a tavakon át, a gyógyfürdőkig. Az elmúlt jó egy hétben a Fertő tó körül és Sárváron jártunk. Ahogy utaztunk és bejártuk a környéket figyeltem a felázott földeket. Sárváron már hozzászoktak, s a vár körül megtelő árokban megtelepedő kacsákat járnak etetni. Sokféleképpen reagáltak az emberek: van ahol sopánkodtak, van ahol jókedvűen, élettel teli arccal fogadták az állandóan érkező esőt, vizet.
Intenzív Átalakulás Idejét éljük
Számomra az egész húsvéti időszak intenzív álmokkal, asztrál-utazásokkal telt; felismerésekkel, ráébredésekkel ajándékozott meg. S valóban, a víz időszaka megöntözi bennem mindazt, ami magból hatalmas fává vágyik lenni. Az AranyAsszony tradíció kapcsán szinte minden nap álmodtam, s ennek kapcsán felkerestük az egyik régi AranyAsszony Iskola helyszínét is. Álmodok – emlékezek – és összekapcsolok, immár ismét kiáradásban – mert szavakba is kezdem önteni mindazt, ami érkezett s érkezik.
Ez az időszak az egyéni szinten megtörténő dimenzióváltás már a gyakorlatban is megjelenő erővel bír. Valósággal felforgatja, átrendezi most az életeink színterét. Szétszedi, kipörgeti mindazt, amibe beleragadtunk, s szédítő sebességgel repít az egyetlen igaz valóságunkba.
Ne állj ellent – haladj az áramlással, hagyd hogy vigyen a sodrás
A középpontját vesztett ember belebolydul a szédítő változásba, a fejfájás-migrén-influenza szerű tünetek mély átalakulásokról, tudati tágulásokról szólnak, de megmutatják belső ellenállásainkat is. Megmutatják, hogy még mindig kapaszkodunk az evezőinkbe és még mindig árral szemben akarunk evezni. Elengedni pedig akkor tudod majd magad, ha megbízol abban, hogy csakis jó irányba mehetsz.
A víz hatalmas erő, s ezzel az erővel meg kell tanulnunk élni
A vizet nem tartják meg a fáiktól megfosztott hegyek, az rohan tovább mert nincs mit feltöltsön; s kárt tesz ott, ahol termékeny szántóföldjeink, meleg otthonaink vannak. A felgyülemlett víztömegek megmutatják, hogy ma a magyarság nem tud mit kezdeni a vízzel – az érzelmeinkkel – az érzéseinkkel – s nem ismeri a belső alkímiát mellyel átalakíthatná a romboló energiákat, tápláló, megtermékenyítő energiává.
Ugyanakkor a rombolás még egybehívja az érző szíveket, segítő kezeket. S ez nagyon jó. De milyen jó lenne, ha az összefogás, kölcsönös segítség nyújtás szeretettel teli érzése a szenvedés, fájdalom és rombolás nélkül is megjelenne – a maga helyén és idejében, mert ezzel elkerülhetnénk a romboló energiák tombolását.
A víz szimbolikus értelemben az érzelmeinket mutatja, mely a modern ember egyik legkevésbé tudatosan megélt és irányított sajátja. Meg kell tanulnunk szétválasztani az érzéseinket (melyek a szívünkben születnek)  az érzelmeinktől (melyek az elmében születnek). Erről beszélgettünk ma Jakab Istvánnal a következő AranyAsszony riport felvétele során. Május elején várhatóan már Te is nézheted:)
De addig légy magad is a Víz Ura/Úrnője – ismerd meg a víz bölcsességét,minőségének archetipikus tanításait, értsd meg miért van belőle oly sok országunkban, s megérted egyik legnagyobb kincsedet.
A Víz elemével kapcsolódhatsz, s mély megértés születhet benned a holnapi ÉletVíz Szertartás során; melyhez ha érzel indíttatást még tudsz csatlakozni, vagy kérheted hanganyagban is.

Bővebben: április 10. szerda esti ÉletVize előadás és szer>>>


Kívánom, hogy azt a  fizikai valóságot élhesd, amelyre szíved szerint vágysz a párkapcsolatodban is!

Szeretettel:
Pozsgai Nikoletta

Megosztás Facebookon

Szólj hozzá!