Személyiség -és Lélek Integrációs előadás: avagy a letört és letapadt énrészeink magunkba emelése

Személyiség -és Lélek Integrációs előadás: avagy a letört és letapadt énrészeink magunkba emelése

Augusztus 22-én a Pénz /BőségBlokkok Konstelláció Állítás és Oldás után még várt rám egy program, amin a Személyiség -és Lélek Integráció folyamatáról és módszereiről akartam beszélni, azaz arról, hogyan lehetséges a letört és letapadt én-részeinket felismerni és újra magunkba emelni. Számomra fontos erről a témáról és főleg a lehetőségeinkről beszélni. Fontos tudni és tudatni, hogy nem kell vergődjünk a korábbi történések és az akkor levont többször téves következtetéseink hálójában.

Egy személyiség bőrébe bújtunk

Az előadást rendhagyó formában tartottam, azaz igyekeztem definíciók és hosszas elmei fejtegetések helyett “élővé varázsolni” mindazt, ami bennünk, mint személyiségben lakozik. Az egyes szerepszemélyiségeinket, a köztük lévő kapcsolatot és konfliktushelyzeteket a résztvevők segítségével mutattam be. Az egyes jelen életünkben, a családi történetünkben, illetve az inkarnációkban történt előzményeket, letapadásokat és töréseket újabb szereplők bevonásával mutattam meg, mígnem szintem mindannyian ugyanazon személyiség belső szereplőivé váltunk.

Az életút vándorútja

Mindezek után egy fantasztikus úton vettünk részt, melyen végig kísértem az egész csoportot egy közös vándorúton, melyen szó szerint bejártuk az eddig játszott személyiség életútját, egyes részeinek leszakadásait és letapadásait megtaláltuk majd a visszafelé úton sorra magunkba emeltük őket.

A személyiség -és lélek integrációs folyamat “eljátszása” közben számos jó kérdés fogalmazódott meg a résztvevők között, melyeket igyekeztem megválaszolni. A megosztó körben további kérdéseket válaszoltam meg és örültem, hogy ezek felvetődtek. Minden kérdésfelvetéssel én is gazdagabb leszek, különösen, ha olyan kérdést kapok, ami dolgozik bennem is és akkor ott áll össze a kép.

Az egyik kérdés például arra irányult, hogy mi a különbség az EGYSÉG és a HARMÓNIA között. Szerintem az, hogy a harmóniát el kell érni, azért tenni kell, ahhoz össze kell rendezzünk valamit ami kiesett a harmóniából. A diszharmóniából, a kiesettségből, szétesettségből találunk vissza egy állapotba, ami az összerendezettségről és békéről szól. Az egység ehhez képest maga a VANság tiszta létállapota, volt-van és lesz. Soha sem szűnik meg létezni, csak mi felejtjük el, hogy meg van bennünk. De ettől nem szűnik meg létezni. Épp így a betegséget én az egységből való kiesettségként látom, azaz olyan állapotként, amikor nem vagyok tudatában az egységnek. Ha azt gondolom, hogy ki vagyok rekesztve, hogy szükségben élek, hogy igyekeznek kell a tökéletesedés felé, mert önmagamban nem vagyok tökéletes, kerek és egész. Én azt gondolom, hogy kerek és egész vagyok, ha megbetegszem, akkor a tudatosságom kibillent ebből a tudatból, ezt a testem lejelzi és a tünetek nyelvén kommunikálja velem. De mindeközben a lényegi részem nem csorbult, nem változott, nem esett ki az egység állapotából. Ilyen értelemben számomra a harmónia és a harmonizál az utat jelenti az egységbe. Önmagunk visszavezetése az egységtudatosságunkba.

A hogyanokról…

A letapadt és leszakadt részeink feltárására különösen alkalmas módszer a Személyiség Integrációs Tréning és Terápia módszere, mely egyik alappillére a Rekonstrukciós Kineziológia. A rekonstrukció maga is azt jelenti, hogy valamit újra össze rakni, összerendezni. A folyamat pedig nem más mint a testet-lelket-szellemet újra összerendezni, hogy ne legyenek egymáshoz képest el, illetve szétcsúszásban. A SzInT egyéni és csoportos formában is elérhető, a Rekonstrukciós Kineziológia pedig egyéni kezelésként kérhető.

Következő Személyiség Integrációs Tréning: szeptember 12. vasárnap!

Az estét egy valódi “énrész összegyűjtő” mini vizualizációs és légzőgyakorlattal zártuk, kézen fogva egy kört alkotva. Gyönyörű volt látni az utat, amit így a csupán az elmének szóló előadás helyett “élő-adássá” változott és testi-lelki megélést adott az este!

Örülök, hogy mertem kilépni ebben a témában is a szokásos keretek közül:))) és köszönöm mindazoknak, akik jelen voltak, hogy partnerek voltak ezen a különleges belső utazáson.

Megosztás Facebookon

“Személyiség -és Lélek Integrációs előadás: avagy a letört és letapadt énrészeink magunkba emelése” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A blogomban írtam erről az előadásról:
    Kedves Barátok!
    Hatalmas tudománynak lehettem részese, aug. 22.-én, vasárnap!
    Voltam egy előadáson, amit ” Rekontsrukciós kineziológiá- ” nak
    hívnak. Személyiség integrációs tréning. Ez a másik megnevezése.
    A lényege viszont, nagyon nagy!
    Újra egyesíteni az életünk során történt rossz események, fájdalmak,
    lelki sérülések esetén ottmaradó, elveszett részeinket.
    És egy mozgalmas, minden résztvevőt aktívan belevonó, élő előadás
    során kifejtett bemutatóval, mindannyian, meg is érthettük!
    Hogy amikor még, alig emlékezünk is, történhet az életünkben, akár,
    egy szülők közti válás, vagy csak különköltözés, csúnyább vita is. És
    ilyenkor a pár esztendős kis ember, addigi biztonsága, megrendül,
    felborul. És, mivel a Szülőket nem is jutna eszébe hibáztatni, ÖNMAGÁT
    kezdi okolni.
    Az élete így, vagy úgy, de megy tovább, csonkán is. De a lelkében is
    marad egy csonkaság. Egy bizalomvesztés, és egy bűntudat is, egyben.
    Ezt fogalmazza meg a kineziológia tudománya, a személyiségünk,
    én-részünk, letapadásának.
    A gyermeki én-nek, az után a veszteség után, még inkább szüksége van a
    biztonságra, a kimutatott szeretetre, és fokozottan kötődni kezd a
    környezetéből, valakihez. Aköré épít fel mindent, és abba kapaszkodik,
    erősen!
    És, történhet, hogy ezt, a kiválasztott személyt is, elveszítheti!
    Haláleset, betegség, vagy akár csak messzire költözés okán is!
    És, ha hirtelen megtörténik, akkor a gyermeklélek, olyan csalódást
    kell megéljen, amit, szintén képtelen feldolgozni
    Ezt a kineziológia tudománya, már, a személyiségrészünk leszakadásának nevezi.
    És a cserbenhagyás érzésével kell, tovább élni, és ez már, nagyon
    komoly hiány, és nagy mértékben befolyásolja az egyéni viszonyainkat.
    Később, párkapcsolati téren is jöhetnek még kínos tapasztalások. Az
    itteni példa szerint, a szerelmes fiú, a feltételezett kislány
    szereplőnek a legjobb barátnőjével csalja meg.
    Így, egyszerre veszít el két szeretett embert, és a még megmaradott
    bizalmát is, mind az emberekbe, mind a kapcsolatokba, de legfőképpen,
    szinte véglegesen is: ÖNMAGÁBAN! Ezt már, hasadásnak nevezik!
    Mindezen fájdalmak ellenére, később, csak összejön egy házasság is, és
    a gyermekvárás közös öröme csak ideiglenessé lesz, és a férj is
    elhagyja őt.
    Ezt már, minden eddigi sérülések összességével kell megélnie. És ahány
    ilyen törés adódik az életünkben, bárkinek, ahány letörött
    lélek-darabunk nincs velünk, annyival GYENGÉBBEK is vagyunk!
    Érzelmileg, kiszolgáltatottabbak!!!
    És itt az ember már, általánosít, pl.: minden férfi ilyen, meg ő,
    mindig csak vesztes lehet, stb.
    És innentől, az előadás megállt egy pillanatra, és itt jön a nagy
    lényeg: ELINDULNI, VISSZAFELÉ!!!!
    És megállni egy egy csalódásnál, és rájönni, hogy annak okozója, a
    saját hibája miatt követte el, amit velünk szemben tett, és NEM KELL
    NEKÜNK, ÖNBÜNTETÉSSEL VEZEKELNÜNK!!!!!!!!!
    Rájönni, hogy attól, hogy más elhagyott, MI MÉG, SZERETHETŐEK VAGYUNK!
    Mert a saját hibájából lett komisz, vagy a haláleseti cserbenhagyásnál
    nem is volt hibás, de ami történt, bár RÉSZESEI VOLTUNK ugyan, de NEM
    AZ OKOZÓI!!!!!!!!!!!
    És ezen felismerések által, visszaépül a lelkünkbe az elveszített
    részegység, de már súlyok, terhek nélkül!
    Feloldódnak a szomorúságok, és így ránézve, könnyebben el is
    engedhetjük a fájdalmainkat!
    Ez volt egy hatalmas, nagy élmény, egy olyan gyógymód, egy olyan
    megközelítés, amire eddig még, nem volt elképzelésünk sem gondolni!
    A másik élményt a következő részben írom le.
    Aki tartotta ezt az előadást: Pozsgai Nikoletta.
    Az elérhetősége: noionmegvalositas@gmail.com
    ***
    Szeretettel: Anikó.

    Válasz

Szólj hozzá!