Nos, mi emberek annyi mindent gyűjtünk az életünk során: diplomát, férjet, élettársat, feleséget, pénzt, ruhát, cipőt, bútorokat, fotókat, festményeket, autót, lelki sebeket, és még ki tudja mit!? Így aztán tavaly elhatároztam: én Tudatos Örömgyűjtő leszek.
A lökést a ki tudja hányadik elektronikus levél adta meg, ami vagy gyönyörű tájképeket, vagy híres emberek válogatott magvas gondolatait, vagy az első kettő összemontírozott változatát, esetleg vicces történeteket, képeket, sőt a „küldd tovább 7, 10, 20 embernek és gazdag, egészséges, szép leszel” változatot tartalmazta. Én meg nem értettem az ismerőseimet, barátnőimet, miért nem a saját, megélt, valós életükről fogalmaznak meg néhány mondatot, és továbbítják nekem. Egy játékot ajánlottam nekik, s azt mondtam, oké, megnézem az elektronikus csomagjaitokat, de csak akkor, ha írtok az aznapi saját örömeitekből legalább hármat. Erre megszűnt a tucat képek, szövegek, viccek stb. küldemények 90 százaléka. Ekkor úgy döntöttem, a maradék tíznek segítek, s írok vissza az én örömeimből. Az egyik így szólt:
„1. Ma hajnalban ismét leúsztam 2500 métert, közben sütött a nap, még barnultam is. 2. Az uszodában találkoztam egy régi udvarlómmal, aki ugyanolyan kedves és mosolygós volt, mint régen, szívből köszöntöttük egymást. 3. Hazaérve szedtem magamnak epret a saját kertemben, majd jóízűen elfogyasztottam. 4. Nagyon jól alakult eddig a napom, és még dél sincs! Örülök!”
Azt hiszem, a barátok, barátnők, ismerősök ekkor adták fel végképp, mert egyvalaki vette fel a fonalat, és írt még néhány alkalommal a saját örömeiről is, aztán ez is elmaradt. Itt ismét elgondolkoztam, hiszen az ismerőseim, barátaim, barátnőim nagy része mindig csak siránkozott, panaszkodott, kritizált másokat, vagy éppen legrosszabb hangulatában volt, amikor személyesen találkoztunk. Ez még önmagában nem lett volna olyan nagy baj, hiszen azért vannak a jó barátok…, de pont ők voltak azok, akinek gyönyörű, egészséges, okos gyerekeik voltak, akiknek volt férjük, élettársuk, feleségük, lakásuk, házuk, pénzük, munkájuk. Nem is értettem, miért nem tudják vagy akarják megfogalmazni azt, ami van nekik. Hiszen az élet valamennyi területén találunk, bármely pillanatban örömöt, boldogságot, mert ott van, a miénk:
– a születéskor, szüléskor
– a gyerekünkben, ahogy felébred, s ránk mosolyog, ahogy fogat mos…
– hogy iskolába megy, kettes helyett hármast hoz
– örülhetünk a párunknak, hiszen együtt nevelhetjük a gyerekeinket, megoszthatjuk a gondjainkat, szerethetjük egymást…
– örülhetünk az összetartozásnak
– de örülhetünk egy válásnak is, a könnyeknek, a búcsúnak, hiszen újat jelent az életünkben
– igen, örülhetünk a kényelmes és biztonságos autónknak is
– de örülhetünk akkor is, ha vonattal utazunk, hiszen célba érünk azzal is
– a tanulásnak, a tudásnak
– örülhetünk a finom ételnek, italnak
– egy utazásnak
– egy szép ruhának, cipőnek
– egy jó könyvnek, amit elolvastunk, egy filmnek, amit megnéztünk
– a családnak, anyának, apának, akiktől tanultunk
– a nemzetnek, a társadalomnak, hogy a tagjai vagyunk
– a sportnak, a jó alakunknak, az egészségünknek
– az alkotásnak, a kreativitásnak, ami minden pillanatunkban benne van,
csak átsiklunk felette.
Kár lenne folytatni a sort, mert lehetetlen. Akkor hogyan van az – kérdeztem ismét magamat – , hogy tulajdonképpen látszólag egészséges, boldog emberek, még sem azt élik, érzik, s nem is arról beszélnek, aminek örülhetnének?! Sőt, pont az ellenkezőjét teszik: öröm helyett bánatosak, vidámság helyett szomorúak, lelkesedés helyett panaszkodnak. Egy kis odafigyeléssel talán a negatív érzelmeiket, hozzáállásukat a világhoz, önmagukhoz, a családhoz, a mindennapjaikhoz akár pozitívvá is tehetnék. Igen, de akarják-e? Nos, rá kellett jönnöm, hogy nem mindenki, vagy aki változtatni szeretne, annak az életében már nagyon nagy fizikai vagy lelki problémák vannak. De megfigyeltem, azok az emberek, akik a mindennapjaikban megélik, átélik az örömeiket, tudnak és akarnak is erről beszélni, mesélni, nos ők mosolygósak, vidámak, szeretnek, alkotnak, dolgoznak és boldogok is. Vagyis, ha megfordítjuk a dolgot, és el kezdünk tudatosan odafigyelni arra, amink van, azaz az örömöket látjuk meg az életünkben, arra koncentrálunk, figyelünk, azt fixáljuk, s azt is adjuk tovább szóval, tettel, érzelmeinkben másoknak, akkor nem csak lelkesebbek, vidámabbak leszünk, hanem az örömeink által még sikeresebbek és boldogabbak. S hogy pont ezzel teremtünk folyamatosan további örömöket, sikereket, boldogságot. Sőt, ha elérünk egy bizonyos szintet, akkor már odafigyelés nélkül is megy ez, hiszen:
– az anya sem gondolkodik, miközben a gyermeke fejét simogatja
– nem gondolkodunk, ha egy szerelmes ölelésbe simulunk
– ha egy jó könyvet olvasunk
– amikor „elveszünk” a munkánkban, az alkotásban, a sportban
– ha egy szép festményt látunk.
Csak ott vagyunk, benne, a Mostban. És aztán nagyon sóhajtunk, megnyugszunk, és meg is fogalmazzuk magunknak: – De jó volt! De tetszett! De szép volt! Hurrá, túl vagyok rajta! De finom volt! Milyen jó érzés, hogy leúsztam, lefutottam, megtettem…
Sokan írtak már erről a világban az Ősök és a kortársak között is, botorság lenne azt mondanom, hogy ezt én találtam fel/ki. Csak néhány példa: Csíkszentmihályi Mihály flownak, áramlatnak, a tökéletes élménynek, A. J. Christian Tudatos Figyelemnek, Tudatos Befogadásnak, a Szépség Befogadásának, a Mostnak, Dr. Komin Vlagyimir transzperszonális pszichológus „folyosónak” nevezi ezt, Esther és Jerry Hicks híres könyveiben, videóiban vortexként szerepel. Nos, ők mindannyian arról beszélnek, mi tartozik ehhez: a rend, a szabadság, a tudatosság, a figyelem, az öröm, a siker, a boldogság. Valamiért ezek összetartozó fogalmak. Sőt, magát a teremést is, kimondva vagy kimondatlanul, folyamatosan teremtjük. Ki a pozitív, ki a negatív folyosóba kerülve, de teremt. Minden szóval, hanggal, gondolattal, cselekedettel, s itt a lényeg: az érzelemmel is.
Vagyis elmondható, leírható mindenki számára a Tudatos Örömgyűjtés. Annak is, aki boldog, örömteli életet szeretne megvalósítani, és fenntartani. Azok számára is, akik úgy érzik, csak egy-egy terület szenved hiányt az életükben, de azok számára is, akik úgy gondolják, nekik semmi nem jön össze. Ha akarják, ha odafigyelnek, akkor sikerülni fog nekik is. Mindenkinek sikerülhet! Én ebben bízom, ebben hiszek. És épp ezért örülök.
Nagy Csilla
