Az életünkben van valaki, aki minduntalan elválaszt minket a boldogságtól, önfeledt örömérzettől. Ez a valaki pedig saját magunk. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ellenben talán még nem gondoltál igazán bele, hogy mit is jelent a hétköznapi életedre vetítve ez az állítás. Egy kis utazásra bátorítalak belső világodba, melynek úti célja egy megengedő-elengedő, szeretetteljes állapot lehet.
Amióta megfogantunk velünk vannak az érzéseink, mint egyfajta belső barométerként jelzik, hogy a harmóniánkhoz képest mi történik éppen velünk, bennünk. Az örömérzet, az elfogadó körülölelő anyai karok, a megdorgáló apai szigorúság vagy ezek hiánya mind hatnak ránk . Ami jó, kellemes számunkra afelé törekszünk, ez természetes. De sokszor a boldogsághoz először meg kell tapasztaljuk a mélypontokat, a fájdalmat, szomorúságot, elválasztottság-elkülönülés érzéseit. A pozitívabb érzéseink feltöltenek, a negatívak változásokat indítanak be bennünk. Mindkettőre szükségünk van. A titok nem ebben rejlik.
Költözés – tudatosan választott változás
Az elmúlt hetekben kis családommal új otthonba költöztünk és tudatosság, harmóniára törekvés ide vagy oda ez azért megviselt mindannyiunkat. Megszokott életünket készakarva borítottuk fel tulajdonképpen, azért, hogy valami jobbat, szebbet teremtsünk magunknak. Ideje volt a változásnak, a változtatásnak. Ezeket mind tudtuk persze és készültünk a váltásra. Aztán megtaláltuk a megfelelő helyet és környezetet. Az ajtón belépve azt éreztem, hogy ez az. A ház körülölelt, szeretettel fogadott, mintha tényleg hazatértem volna. Aztán jött a pakolás…. először szisztematikusan, majd a végén finoman szólva is hektikusan. Átköltözés, dobozhegyek, stressz. De mitől is?
Ezen gondolkoztam két zsák kipakolása között. Egy költözés tudatosan választott változás, tudatosan vállalt stressz. Ez eddig még jó is, mert legalább én döntöttem úgy, hogy stresszelni akarom magam és a végcél megérte. Aztán végigjátszódott bennem életem eddigi költözéseimnek a sora, története, megélései. Már egész rutinos vagyok benne mosolyogtam. Ellenben még mindig nehezemre esik újra és újra átnézni és kidobálni a feleslegessé vált tárgyaimat, legfőképpen azért, mert mindegyikhez érzelmi kötelék fűz.
Kötelék…pozitív vagy negatív előjelű, voltaképpen mindegy, mindkettő köt. Minden kötelék elvágása stresszel bennünket, mert változással jár. A megszokott utat elhagyni készülünk egy újért, egy ismeretlenért, egy ki-tudja-milyenért.
Minden változással, akár akartuk akár úgymond megtörténik velünk jó adag stressz jár. A változás a maga természetéből fakadóan felizzítja a félelmeinket. Kinek-kinek milyen félelme a legerősebb, legeltitkoltabb. Az ismeretlentől való félelemtől, a halálfélelemig, a kontroll elvesztésétől való félelemig mindenféle félelmet aktivizál bennünk.
Amit eltemetünk nem véletlenül temetünk el jó mélyen. Önvédelemből. Valami megsebzett bennünket, fájdalmat okozott. A félelem aztán ebből a bizonyos fájdalomérzetből alakul ki bennünk, egyszerűen nem akarunk szenvedni és mindenáron el akarjuk kerülni az újbóli megélését. Tartunk tehát azoktól a helyzetektől, emberektől, amik vagy akik hasonlatosak a fájdalmunk megélésének körülményeihez. Az unszimpatikus emberek, a körülmények melyektől berzenkedünk mind valami olyan mutatnak meg nekünk, amit nem szeretnénk még egyszer látni, megélni. Nem véletlen tehát, hogy kerüljük az ilyen embereket, körülményeket. Ellenben, ha mindig így teszünk soha nem adunk lehetőséget magunknak, hogy megkeressük a már jól bebugyolált sebeinket, magunkhoz öleljük a félelmeinket. A félelmek és velük minden ami okozta őket az árnyékunkká válik és követ minket. Megjelenik mindenhol és mindenkiben, akivel találkozunk és amit megélünk. A saját árnyékunk követ bennünket és igen, olykor saját magunktól ijedünk meg igazán.
Novemberben minden egyre sötétebb, ködösebb, az idő egyre zordabb. A környezet hatásai mind arra szólítanak bennünket fel, hogy egy kicsit húzódjunk össze, forduljunk befelé és nézzünk szét a saját házunk táján. (No, és főleg ott sepregessünk:)
Ezernyi tükör mindenfelé
Tükröket kapunk mindenben és mindenkiben. A tükörbe azonban nem könnyű igazán és mélyen belenézni. Feleleveníti a régóta hurcolt sebeket, fájdalmakat mutat meg, a félelmeink arcait ismerhetjük meg… Ugyanakkor óriási ajándékot adhatunk önmagunknak: megláthatjuk a saját árnyékunkat, valódi, élő, eleven önmagunkat.
Nekem most különösen intenzív volt az ezernyi tükör (és mind a régi mind az új házam táján volt mit sepregetni:), amit a tárgyaim, emlékeim megmutattak a költözés közepette. Fizikailag elfáradtam benne, ugyanakkor erőtartalékok szabadultak fel… olyanok melyek eddig kötve voltak berögzült, de már elavult szokások miatt.
Mindenre, amire a tükrök fénye rávetült valami olyat mutatott meg, ami a részem, akárhogy is bántam vele mindez idáig. Ez amolyan igazság pillanata érzést hoz, melynek nyomában azonnal ott van a felszabadultság, könnyűség és a valódi én megtapasztalása. Ezért tartottam az idei év utolsó tízmilliószoros napi tréningjét egy barlangban. Elvittem és keresztül vittem a csapatom bátor tagjait a saját félelmeiken, tükröt tartottam nekik és megélhették az alászállást, a halált, a végső elengedést és egyben feloldódást, majd az újjászületést és a velejáró önfeledt örömöt.
Az alászállás nem egyedi út…mindenki jár a “pincében” időről-időre. A különbség inkább abban áll, ki hogy megy le, mennyi időt tölt ott, hogy jön onnan fel és mire használja azt, amit lent talált.:)
Arra bátorítalak, hogy merj a tükreidbe igazán belenézni és magadhoz ölelni mindazt, amit látsz benne. Valódi újjászületést élhetsz meg így és óriási energia, erő szabadul fel benned, melyet felhasználhatsz az álmaid megvalósítására, az életed igazi megélésére.
Az Árnyékszemélyiségről, a félelmekről, az újjászületésről bővebben olvashatsz
a novemberi Női-Erő-Forrás ingyenes női önfejlesztő magazinban!>>>
Kívánom, hogy merj alászállni és újjászületni!
Pozsgai Nikoletta
személyiség integrációs tréner, kineziológus
női önmegvalósítás specialista
A cikket a HősNők Női Önmegvalósítás szakértőjeként írtam
“A Változás, a félelmek és az újjászületés” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Drága Nikol, olvaslak és benne “élek”. Nálam a költözés valamiféle magamra vállalt kényszer. Pár hónapig itt, pár hónapig ott… mi tagadás beleszerettem annak idején a tarot Bolond- jába, de lehet az is, ezzel igyekszem tudattalanul a megülepedésre, leülésre való árnyékoldal hajlamom egyensúlyozni.
Most nem (voltam), de a korábbi barlangjárásunk mélyen érintett. És ugyanazon a vonalon haladtam, s még a tehetetlenségi nyomaték visz is, a családi karma, nagymama sorskövetés az otthontalanság, az egyedül létre “kárhoztatottság” nyomai még bennem vannak. És kaptam egy mondatot : ” a védekező az agresszor.” Sri Bhagavan és a magyarázatát is. A félelem váltja ki az agressziót, tehát félek, ezért helyből védekezem. Most figyelem magam, a barlangjárás közepette, hogyan reagálok a hétköznapi életemben védekezéssel, megdöbbentő! Azt gondoltam békés vagyok…
Azért hogy erő is maradjon mindehhez, időről – időre “megajándékozom magam a repüléssel” tér, kék ég, fény, sok mosoly, dacára a kinti zord időnek és számtalan ölelés. A 11:11:11 szer-e, most Tatabányán amit vezethettem, csodálatos élmény volt 22 ed magamnak. ( A nyomdokaidba léptem, és ott volt a Női erő ismét :)). Jó lenne benne maradni ebben, és ebből van már több, de még vannak töredékeim, amiket össze kell szednem. Köszönöm, hogy a mostani híreiddel is alkalmat adtál erre.
Ölellek
Judit
Drága Judit!
Nagyon örülök és tudom, hogy jó úton jársz… éreztem melletted, a közeledben! A szerelem megvan, a szívós kitartásodat ismerem, a beteljesülést kívánom az utadhoz!:)
Érdekes, tényleg vannak emberek, akik “költözőmadarak”. Lehetne ennek az okát boncolgatni, de ha rendben vagy ezzel, akkor én most ezt nem tenném. A kényszer része miatt talán mégis érdemes vele foglalkoznod.
örülök a 11:11:11 felvállalásodnak, már régóta veled-benned volt és most kiteljesedhet. A mostani november 11-e különleges volt, és az aznap megtapasztalható örömenergiák még sokáig velünk maradnak:)
Ölellek:
Nikol