Jelentkezésed Visszaigazolása

Jelentkezésed Visszaigazolása

Örömmel fogadtam jelentkezésedet, melyről a következő 10 percben külön értesítést kell kapj a megadott e-mail címedre. Ebben a levélben találod majd a további  tudnivalókat is.

Mosolygós napot kívánok!

Pozsgai Nikoletta

személyiség integrációs tréner, kineziológus

női önmegvalósítás specialista

noionmegvalositas.hu

www.kineziologiakezeles.hu

“Jelentkezésed Visszaigazolása” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Pozsgai Nikoletta4
    Én három éve vesztettem el a páromat 37 évi házasság után. Azóta csak a gödörben dagonyázok, és nem tudok belőle kikecmeregni. Semmi nem Úgy jön össze, ahogy szeretném. Pedig vannak még céljaim amik erőt adnak. Nagyon várom a cikk folytatását, hátha tudok belőle valamit tanulni, és sikerül kimásznom ebből a helyzetből.
    Nagyon szeretem az írásaidat.
    Üdvözlettel Kati

    Válasz
  2. Kedves Nikoletta!
    Már eddig is sokat segítettél nekem, egy jegyzetfüzet megtelt a megszívlelendő dolgokkal. Ennek segítségével, 30 fő előtt sikeres bemutatót tudtam tartani, melyen kamera is jelen volt.Azt gondolom ez mindig fokozza az izgalmat.
    Tavaly májúba, G rácban egy szemináriumon elsajátítottam egy csodálatos módszert, de a halogatásom nem engedett tovább lépni, Eddig! Elindult valami amit nagy mértékben Neked köszönhetek, és sorba kapom a magabiztosságomat elősegítő POZITÍV véleményeket.
    Szeretettel üdvözöllek Ilu

    Válasz
  3. Kedves Nikoletta, nagyon szép és nemes emberi tulajdonságokról teszel tanubizonyságot önzetlen segiteniakarásoddal! Minden elismerésem, ebben az önző, mondhatni, elmbertelenedett világban. Sokat segitetél és remélem, még fogsz is al elkövetekzőkben mindabban, hogy ha ilyen is ez a világ, mi akik nyugalmat és belső békét, valamint a helyzetek megfelelő kezelését megtapasztalva, álltalad, jobb, toleránsabb és főleg boldogabb emberek legyünk.További segitségedet előre is köszönöm, Isten áldása van a Te munkádon, amit majd busásan honorál az élet. További sikereket, kitartást és jó egészséget kivánok Neked, szeretettel, Zsigi

    Válasz
  4. Kedves Nikoletta!
    Nagyon hasznosak az írásaid, bizony sokan küzdünk saját gátlásainkkal, magunk állította akadályokkal. Örülök, hogy szinte naponta olvashatom az üzeneteidet. Minden alkalommal felhívod rá a figyelmemet, hogy magammal is törődjek, tudatosan irányítsam az eseményeket.
    Isten áldjon, és segítse a tevékenységedet!
    Köszönettel
    Margó

    Válasz
  5. Kedvesek, köszönöm szépen a visszajelzéseiteket, megosztásaitokat! Tudjátok, jól esik, amikor az általam írtakra válasz is jön:) S nagy örömmel tölt el, ha segítenek, feltöltenek szavaim, soraim!
    Szeretettel:
    Nikol

    Válasz
  6. Szivbol udvozollek Kedves NIKOLETTA ! Nagyon orulok, hogy itt lehetek es tanulhatok ! Minden vagyam, hogy egy szeretetteljes vilagban eljek, eljunk, reszemrol ez lenne az igazi boseg ! Mosolygos, tartalmas szep napot kivanok ! Amikor a nok megtalaljak onmagukat, a Vilag egyensulyra lel ! Csodalatos gondolat, nagyon szepen koszonom ! Elnezest kerek a tegezesert, remelem nem serto, jomagam tul vagyok a 6. x-en, fejlodesemet nyitottsagomnak koszonhetem, de minel tobb informacio birtokaba jutok, annal inkabb rajovok, hogy meg menni tanulnivalom van. Hala a bennem munkalkodo tudasszomjnak, eddigi eletemet segitettek, a sok sok vallalt feladataim megoldasaban helyes iiranyba tereltek, nott a tudatossagom, es szinte gyogyszermentes vagyok, tobbszoros onkentes verado leven , ott segitek ahol csak tudok ! Nagyon nagyon orulok, hogy itt lehetek, erzem ,sokat fogok tanulni es ez altal fejlodni !

    Válasz
  7. Valakitől azt halottam, hogy ma gyertyát kell gyújtani egy bizonyos időpontban, arra ráírni a kívánságainkat és hagyni leégni. Hány órakor kell meggyújtani? Köszönöm!

    Válasz
  8. Kedves Nikoletta! Vegighallgattam a videodat, es igazan megerintett a tema. Iden marciusban leszek 58 eves, de meg mindig rugalmas vagyok, nyitott az ujdonsagokra, illetve jelen esetben a regi jo dolgok visszaallitasara. Mar több, mint 3 eve Nemetorszagban elek, de nem igazan talalom a helyemet, mert csupa olyan munkahely adodik szamomra, ami nem igazan tölt fel boldogsaggal.Mindenkeppen szeretnek valtoztatni az eletemen, ez az ut ami jelenleg van, mar sehova nem vezet.Az utobbi 11 evben egy fel nem vallalt kapcsolatban eltem, es ez vegetert nehany honapja.Tulajdonkeppen sokaig üzemeltem hobbi termeszetgyogyaszkent, meg otthon a munkahelyemen. Itt kint ez nincs.Elvegeztem egy nemet nyelvtanfolyamot, es sikeres vizsgat tettem, b1 szintre / Goethe Intezet/. Azt gondoltam, ha itt kint leszek, anyagilag jobban fogok allni, ehelyett meg a sporolt penzem is nagyreszt elment.Az emberek szamomra furcsak, szokatlanul ridegek, meg a hazban, ahol lakom, se beszelgetek nagyon senkivel.Tudom, hogy az en felelössegem az eletem alakulasa, senkit nem hibaztatok.Nagyon tetszik ez a kepzesi rendszer, es az ösmagyar fenyvallas ujra felelevenitese.Remelem, hogy hamar vegeter ez a karanten stb. hiszteria, es utana mar tudok valami konkret lepest is tenni.Nagyon köszönöm, hogy elolvasod a levelemet. Minden jot kivanok, szeretettel: Veronika

    Válasz

Szólj hozzá!