Az elméddel kettősséget a szíveddel egységet teremtesz!

Az elméddel kettősséget a szíveddel egységet teremtesz!

Világunk jellemzően az elme általi teremtést ismeri és követi. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy az elme a kettősségben létezik, ezért csak ott is tud teremteni. Ilyen módon minden elme általi teremtésed, célmegvalósításod a polaritás világában születik és annak jellemzőit hozza magával.

Mit jelent ez pontosan?

Azt, hogy amit az elméddel teremtesz az maga után hozza a vágyaid ellenpólusait is, az árnyékot is. Tehát egyszerre teremted meg valaminek a meglétét és a hiányát is.

Az elme általi teremtés, célmegvalósítás jellemzően ismertetett és ismert útja.

1. Figyelem. Az elméd erejét arra összpontosítod, amit szeretnél, hogy megvalósuljon.
2. Szándék. Döntést hozol, hogy mostantól valamit megváltoztatsz az életedben. Valami helyett valami mást választasz.
3. Gondolatok. Vizualizálod, mantrázod, hogy amit akarsz az megvalósult már.
4. Érzelmek. Érzed, hogy ami megvalósul az milyen érzéseket kelt benned, ezáltal bevonod az érzelmek teremtő erejét.
5. Fizikai érzetek. A tested szintjén a megvalósult célodhoz testérzeteket kapcsolsz. Azaz testileg is átérzed, hogy megvalósult a vágyad.

…és jó, ha legalább ennyit már össze tudtál rakni, mert ezt sem szokták így egyben megtanítani! Jellemzően az első három, esetleg négy lépést ismertetik és kimaradnak a valóban beindító lépések.

De sajnos még ez sem teljes…bár legalább elindít a változás útján!

Nem lehet teljes és már a menetében láthatóvá válik a gyengesége is. Onnan indulsz ki, hogy mit nem szeretnél, helyette megfogalmazod, hogy mit szeretnél. Azaz a további teremtésedet egy kettősségre alapozod!!! A pozitív céllal együtt megteremted annak árnyoldalát, ellentétét is.

Létezik azonban egy tisztább, árnyék nélküli teremtési mód!

Ez a szívünk szakrális terén keresztüli teremtés útja. A szívünkkel teremtve a Lelkünk Eszenciájával kapcsolódunk és a legmagasabb frekvencián vagyunk képesek teremteni. Ez az egységben való teremtés útja, természetszerűleg túlmutat az elme kettősségben való teremtésén. Azaz nem teremtesz árnyékot, ellentéteket többé. Ez az Új Föld, az AranyKor teremtési útja!

… és már az is nagy dolog, hogy ezt mostantól újra tudod! Újra…mert csak a tér-időben veszett el, az elme teremtette fájdalomtest föléd magasodásában vesztetted szem elől.

Ha meggyógyítod szíved sebeit, újra képes vagy megnyitni azt a szeretet áramlásának, akkor élővé tudod tenni újra a szíved szakrális teremtő mezejét!

Mi kell ahhoz, hogy újra éljen a szíved?

Elsősorban az szükséges, hogy merd kinyitni a szívedet és MERJ ÉREZNI. Érezni pedig annyit jelent, hogy részt venni az ÉLETben, megélni és beengedni az élet tanításait, tapasztalásokat szerezni. S ami fáj, az mindig valami olyasmi, ahol és amiben már megrekedt az energia, amiben nem áramlottunk, amiben megakadtunk. A negatív múltbéli tapasztalások avagy mások negatív tapasztalásainak ismerete félelmekkel tölt meg. A félelem kitölti az elmét, illúziók rabságában tart és gúzsba köti a szívet.

A félelem helyett a szeretet választása az út…minden pillanatban.

Ehhez gyógyítanunk kell először a szív sebeinket, majd azok emlékeit…és újrakondícionálnunk az elménket arra, a szív érzéseinek blokkolása helyett merjen szövetségre lépni vele. S meg kell engedjük magunknak, hogy újra merjünk érezni és szeretni. 

De ha a tény tudásán kívül van lehetőséged (vagy meg tudod teremteni:) a gyakorlati ébresztéshez, megéléshez és gyakorláshoz, akkor várlak szeretettel ezen a programon:

szerelem, párkapcsolat2015. JÚLIUS 20. SzívÚjraÉlesztő Tízmilliószoros Teremtő Napi Workshop

Éleszd újra a Szívedet

Éljen, s éltessen a Szereteted!>>>

Részvételi díj: 15 000Ft (a napközbeni képzési nap és az esti előadás/meditáció/szertartás is benne van)

Jelentkezéshez írj a noionmegvalositas kukac gmail.com címemre!

…és bár tudom, hogy nem tud ott lenni velünk mindenki ezen a napon, ha csak végigolvastad ezt az írást, már akkor is sokat tanulhattál belőle. Kérlek ne arra koncentrálj, hogy miért nem lehetsz ott velünk, sem arra, hogy milyen rossz neked, amiért nincs erre pénzed, időd, lehetőséged.

Ezen beszűkítő, lehúzó érzések helyett:

EMELD FEL MAGAD!

  • Ha van hívásod erre a napra, akkor meg tudod teremteni a megérkezésedet.
  • Ha van hívásod a témákra, de nem tudsz eljönni, akkor megrendelheted a belőle otthoni feldolgozásra készülő SzívÚjraÉlesztő 6 hetes online tanfolyamot.
  • Ha van hívásod a témákra, de úgy látod, hogy most nem tudsz még megérkezni mindebbe, akkor is meg tudod engedni magadnak, hogy igent mondj a saját belső szívújjáéledő folyamatodra!

Hiszen már most igent tudsz mondani mindezekre:

  1. Van az elmén túl is teremtési lehetőséged
  2. Van Szíved és meg tudod magad tanítani arra, hogy hallgass is rá
  3. Tudatosíthatod, hogy a szíved bölcsessége az érzelmeiden és a gondolataidon is túlra, a szétválasztottságon túlra, az EGYSÉGBE tud emelni Téged.

Erősítsd meg magadban az IGENeket:), a “nekem is lehet” és “én is megérdemlem” tudatosságában. Ezzel megengeded magadnak a továbblépést és azonnal tágulni kezdesz, rezgésszinted emelkedik és egy jobb valóságot kezdesz el kiárasztani magadból!

A témában folytathatod az olvasást itt:  Az eszemre vagy a szívemre hallgassak? Szív-Érzelmek-Ráció>>>

Szeretettel és fénnyel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

noionmegvalositas.hu

Megosztás Facebookon

“Az elméddel kettősséget a szíveddel egységet teremtesz!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    • Kedves Géza, nem zárok őket ki…a legtöbb programomon ott ülnek ők is:) Ahogy a férjem is…
      De valószínűleg erre az oldalra találtál – annak ellenére, hogy több fórumon lehet a programról olvasni – és ez ugye itt egy női oldal:)
      Mindezekkel együtt várlak Téged is szeretettel!
      Nikol

      Válasz

Szólj hozzá!