A Szerelmet ünnepeltük május 1-jén:) – Az EGYÜTT-létben kinyíló szerelem virágok

A Szerelmet ünnepeltük május 1-jén:) – Az EGYÜTT-létben kinyíló szerelem virágok


Pozsgai Nikoletta A párkapcsolatok alkímiájáról

A tegnapi, május 1-je, gyönyörű és áldott nap volt, melyet a szerelem ünneplésének szenteltünk!

Az élet gyönyörűsége, az életszerelem és a két ember között szövődő szerelem behívása, megjelenése, megélése, az abban való kiteljesedés és a vele való könnyű repülés, a kiteljesedett szexualitás és a szakrális szerelem, az alkímiai folyamatok a szerelemben és a párkapcsolatokban, a tantra és a taoista belső alkímia…csak egy-egy kiemelt téma a tegnapi előadásokból válogatva.

A szerelem életérzésének való megnyílás, a bele érkezés és az abban való kiteljesedés ünneppé szőtték át a napot. Ünnepeltünk, hiszen minden az élet egyik legcsodálatosabb élményéről és érzéséről, az abba való hitről és a megérkezésről szólt minden mondatunk. A belülről fakadó lélek-fényünk kisugárzása és az élet szerelmébe való hívás volt minden tettünk.

Könnyűség és teremtés az EGYÜTT-Létben

A program ötletének foganását és a teljes megvalósítását könnyen, magától értetődő áramlásban történő megszületését köszönhetem a Veres Krisztával való EGYÜTT-létnek, együtt teremtésnek. Nagyszerű megélés volt, a kényszerektől és a programok szervezésénél általában fellépő parák helyett, a könnyű és örömteli teremtést megtapasztalni. Az önmagunkba és az egymásba vetett bizalmunk, a téma iránti lelkesedésünk és legfőképpen a hozzáállásunk tette ilyen könnyűvé a kettősünket. Mindketten abból indulunk ki, hogy cselekedeteink a lélekből indulóak, örömteliek legyenek és meghagyjuk egymásnak az egyes tennivalókba való beleérkezés idejét. Ha egyikünk sem érkezik bele, akkor elengedjük. Ebben az “önmagunk vagyunk” érzésben könnyen születik minden. Az egymásban látott lélekfényre hangolódva minden egyértelművé vált.

Veres Kriszta: "Hagyd a szerelmet lenni!"

A programon részt vett férjem is, akivel szintén az együtt-könnyűségét éltem meg. A jelenlétével, támogatásával és technikai segítségével könnyűvé tette a megvalósítását mindannak, amit és ahogy terveztem, terveztünk. Mindig is arra vágytam, hogy a párom irántam és  hivatásom iránt támogató tudjon lenni, azt segíteni vágyja és lássa benne nyíló csodákat – hozzám hasonló módon. Mostanra megérkezett abba, hogy látja, érzi, tudja, csodálja és megtesz mindent, amivel részese lehet a születő csodának. Végtelenül hálás vagyok neki és önmagamnak, hogy ezt meg tudjuk élni az EGYÜTT-ben:)

Az életünkben megélt közelmúltbéli változások gyönyörű ajándékokat hoztak el számunkra. A szerelmünket újra felfedeztük, az együtt töltött éveket újra értékeltük és újra megnyíltunk egymásnak. Ebben az újra felfedezésben egyfajta “beérett” szerelmet élünk meg. Előkerültek az egymásnak írt versek, újakkal egészültek ki és egy közösen megírt és létrehozott SzeremBeHívó zenés, meditációs CD-t alkottunk. A szerelmünkben új gyermek fogant és született:), ezúttal is a közös EGYÜTT-teremtés,  egymásba való áramlás egységének élményében.  A verseinkből szőttük a meditáció szövegét, melyet a szerelem női és férfi behívása után a megtalált szerelem duettje és az egység megélésének duettje követ.

Hívd be a szerelmet a CD egy részletével:
[audio:https://noionmegvalositas.hu/wp-content/uploads/2011/05/SzerelemBeHivo1reszlet.mp3|titles=SzerelemBeHivo1reszlet]

Bővebben a SzerelemBeHívó CD-ről még több meghallgatható részlettel>>>

Nem kell semmi mást tegyél, mint megnyisd az, amibe benned a pillanatban fogan és belőled nyílni vágyik

A nap során többször volt olyan, hogy Krisztával a korábban tervezettekhez képest  mást csináltunk, mondtunk vagy tettünk. …és mindez a legteljesebb rendben volt bennünk és közöttünk. Egyszerűen a programmal és a közönségünkkel éltünk, a pillanatban újraszőve a szálakat. Teljességgel természetes volt, hogy egymás mondanivalóját és üzenetét támogattuk, hiszen egy tőről fakadt bennünk mindaz, amit mondani vágytunk. Az előadások ezáltal egymásra építetté és összekapcsolttá váltak…spontán, tudatos akaratunk nélkül. ..és oly jó volt ez így:)

Az esti szertartást is másképp álmodtuk meg…de a pillanatban jelenlétben, a résztvevőkkel együtt rezegve, a szertartás újrateremtette önmagát. Feloldódtak a szakaszok, átalakulnak a tervezett helyszínek és gyakorlatok. Minden a pillanatból születő, a lélekből kiáramló, mélyen összehangolt módon született meg. A mi kettősünkbe, a férjem könnyedén csatlakozott és a szerelemről éneklő MantraLight együttes örömből, lélek-jelenlétből fakadó zenével kísért bennünket.

Az  EGYÜTT-létben kinyíló szerelem virágok

Az érintések és a szívhez szóló személyes szavak megemelték a teret, megnyitották a szíveket. A Szerelem Úrnőjét megtestesítve Kriszta, a Nagy Őt, a beteljesült szerelmet a nők számára megtestesítve a párom, és ugyanezt a férfiaknak megtestesítve jómagam olyan megérkezést tudtunk adni, ami önmagában nézve is maga a csoda. Önmagunkba a szív vágyát beengedtük és azzá válva azt a jelenlévőknek adtuk. Gyönyörűség, hogy lehet ilyet adnunk egymásnak és ezt meg is tudjuk tenni! Megindító volt látni és érzékelni a felszabaduló gátakat, a lecsorduló könnyeket, feltörő érzéseket, a megadást és megnyílást, megérkezést a szerelem könnyűségébe, örömteliségébe és jelen-létébe. Olyan volt, mintha megannyi bimbó egyszerre megérezte volna a napsütést és az édes esővizet, és a lét gyönyörűségében feloldódva megnyílt a szerelem élet csodájának.

Beltane napján, a szerelem ünnepén külön áldás volt számomra és számunkra, hogy benne egy párként vehettünk részt, a megtalált és megérkezett szerelem mintáját adhattuk át a résztvevőknek. Rendkívül hálás vagyok ezért, hogy ide, ebbe az életérzésbe megérkezhettünk társként, egy célért dolgozva, abban együtt és mégis a legteljesebb önazonosságban vehettünk részt.

Megosztás Facebookon

“A Szerelmet ünnepeltük május 1-jén:) – Az EGYÜTT-létben kinyíló szerelem virágok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Nikolett!
    “Hiszek az álmomban, hallgatok a hívó szavadra…”
    Köszönöm a hírlevelet, eddig nem nagyon olvasgattam, de ez megragadta a figyelmemet, és meghallgattam a szerelem behívó részletet.
    Nagyon köszönöm. Csodálatos és kedves a hangja. Felébreszti a vágyamat a kedvesség iránt. Sőt, ön olyat mondott amit én évekkel ezelőtt megálmodtam.
    Ezt most egy pontos jelnek veszem, mert nagy szükségem van rá.
    Azt érzem, hogy minden elmúlik ami már nem kell, és be fogom vonzani a kedvességet, és a megértést. Ezt szeretném.
    Nagyon örülök, hogy emlékeztetett rá.
    Köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Éva!
      Igen…megálmodtam, elkészültem, hívtam és megérkezett…és benne vagyunk már majdnem 11 éve:) Kívánom, hogy a te hívásod is meghallgattassék és a szerelembe megérkezhess:)
      NIkol

      Válasz

Szólj hozzá!